Evangélikus Egyház és Iskola 1903.

Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, megnyitó beszédek - Paulik István. Az instenitszteletek egyöntetűsége az ev. egyházban, tekintettel a temestési szertartásra

sen mellőztetik ; valamint meilöaeti lelkésznek a szószék után oltár elé valo j*iua*; is, mert az ároni áldást csak a szószékről adji Öss/.ehasonlitván most e kétnemű istentiszteleti formát, kérdjük csak, melyik k ö z ü I ö k a hatásosabb, a I u t h e r i b b ? Az izlés lehet különféle, de egyet határozottan konstatálhatok, azt t i., hogy a fent vázolt lithurgikus forma lutheribb. S nekem, megvallom, hatá. sósabb, kenetteljesebb ós majesteticusabb is. Mert vegyüí csak a legkülsőbb alakiságot, azt t. i , hogy a lelkész az egész gyülekezet szine előtt az istentisztelet nagy részében az oltár előtt tartózkodik : ez mar >uag ában véve jobb hatású, mintha csak itt-ott bekukkan s megint eltűnik. Tagadni ugyan lehet, de azért tény maradt, hogy a lelkésznek, — ki az istentisztelet vezetője, lelke, — az oltár előtt való tartózkodása a gyülekezetre jo hatással van; azt buzdítja, emeli, fegyelmezi s ezáltal az oltár — a templom ezen elsőrendű helye — kellőképen érvényesül ; míg ellenben ama lithurgia nélkül való istentiszteleti formánál az oltár csak alsóbb rendű helylyé degradálódik. Igaz, hogy ezen követelmény a papra bizonyos terheket rak, de ezeket nem tartom o.yan nagyoknak, hogy őket a belőle fakadó lelki haszonért meg ne lehetne hozni. A mi a lithurgiát, az üdvözletnek, antifonának, collectának, textusnak, áldásnak éneklését illeti, arra nézve tudom, többféle kifogásokat szoktak felhozni Azt mondják, hogy ez pápista maradvány s minek azt az ev. egyházban tovább plántálni; azt mondják, liogy az ev. istentisztelet minél egyszerűbb legyen s nincs benne helye semmiféle mesterkóltségnek ; azt mondják, hogy az imának, textusnak, áldásnak egyszerű elmondása mellett jobban érthetők azok szövegei; s azt mondják, hogy jó hangú lelkész mellett még tűrhető a lithurgia, de hát a hol a lelkésznek nincs hangjai? Vegyük sorra ezeket a kifogásokat : Hogy pápista maradvány az istentiszteletben a lithurgia, azt el kell ismernünk; azaz, hogy nem is annyira pápista, mint inkább ó-keresztyéni maradvány az, mert hiszen az őskeresztyón egyházban, mely a zsidóságtól vette át, szintén megtaláljuk nyomait. De ha, mondjuk csakugyau pápista maradvány volna is a lithurgia, ezzel még nem látnám megokolva kiküszöbölését, ha különben az àhitat-keltésnek s emelésnek alkalmas eszköze. S nézetem szerint az. A lithurgiának emelkedettebb, méltóságos hangja nem hogy hátráltatná a szöveg megértését, de sőt — a mennyiben különösen a nagy templomokban elhat mindenüve — annak meghallását s megértését még inkább fokozza, a mint arról mindenki meggyőződhetik. Az e tekintetben való aggodalom tehát fölösleges. S nézetem szerint a lithurgia mellett szól az is, hogy az a hivek figyelmét az adandó responsoriumok által ébren tartja s a templomi áhítatot emeli, mert zene érvényesül benne, a mi tudvalevőleg az áhítat-keltésnél nagy tényező. Jól tudja ezt a pápista egyház s azért a zenet az istentiszteletnél nagy mértékben alkalmazza. S én a nélkül, hogy e téren való túlzásait dicsérni akarnám, ezt az eljárását kénytelen vagyok helyeselni. Helyeselnem kell azért, mert tudom, hogy az ember lényében bizonyos mistikus vonások vannak, a melyekre a zene jótékonyan szokott hatni. L.'het, hogy a műveltség bizonyos fokára eljutott emberek nélkülözhetik ezt a hatást, de nem a hivek nagyobb része. S a mig a műveltekre sem lel.iet kellemetlen hatású a lithurgikus zene, a kevésbbó miveltekre határozottan jó hatású E^t nem légből kapva állítom, hanem egyenesen tapasztalatok alapján. Példáim vannak rá saját gyülekezetemben, hol az istentiszteletnek mind a két alakja honos, hogy jólehet hiveim tudnak magyarul, de azért a lithurgia nélküli magyar istentiszteletre csak kicsikc részük jár el. Miért? Mert — mint mondják — nekik az nem tetszik S miért nem tetszik? Mert — a mint mondják — nekik az száraz, mivel nincs benne lithurgia. S az egyszerű népkedóly ezen nyilatkozata a gondolkodó ember előtt mindenesetre jelent valamit. S hiveink legnagyobb része nem ilyen egyszerűe vájjon? Nekünk, a néplélek kutatóinak, nem szabad az ilyen jelenségeket fitymálnunk; nekünk minden eszközt meg kell ragadnunk arra nézve, hogy az istentiszteletet vonzóvá és áhítatot-kellővé tegyük. S nézetem szerint a lithurgia eltörlése s ezáltal az istentiszteletnek bizonyos mértékben szárazzá tevése s az emberi lélekben rejlő mistikus vonasokra való hatásából kivetkőztetése csak káros hatással lehet. Mert tovább megyek s úgy veszem a dolgot, a mint van. Nálunk az istentisztelet fő- és középpontja a a szószék. Minden csak előkészítés erre s levezetés ebből. De tegyük fel póidáúl, hogy a szónok gyenge, a prédikáció silány: mi lesz akkor? El van rontva az egész istentisztelet, mert el van rontva benne az a min áll, a mi a kedélyek meg hatására hivatva lett volna. Az egész istentisztelet megerótlenül. A pápista egyházban ez az eset nem fordulhat elő, mivel ott nem a szószék lóvén a fő a leggyarlóbb szónok mellett is a pápista istentiszteletben a lélek mindig talál olyas valamit, a mi reá hatással lesz. Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy a pápista példákat kövessük, hanem csak azt mondanám, hogy csupa egyszerűség hajhászásból ne dobáljunk ki templomainkból mindent, a mi talán a pápistakra emlékeztet s a mit Luther nagy lelke is helyes tapintattal s mély lélektani belátással templomainkban meghagyaiidóknak tálált. Én félek, hogy ha mi templomainkból minden a kedélyre hatni képes szertartási for-