Evangélikus Egyház és Iskola 1903.
Tematikus tartalom - III. Ünnepélyek, gyűlések stb. - Tiszavidék
sét. Nagybánya legrégibb gyülekezete a Tiszavidéknek, már 1547-ben volt itt ág. h. ev egyházközség. A gyűlés igen népes volt, a mely körülményt anynyival inkább dicsérettel kell kiemelnünk, mivel Nagybánya a 7 vármegyére kiterjedő egyházmegyének legkeletibb pon-ján fekszik, ezentúl keletfelé haladva egész Amerikáig kellene menni, hogy ev. protestáns egyházat találjon az ember. A nagybányai egyház elnöksége és presbitériuma mindent elkövetett, hogy a vendégek kellemesen érezzék magukat s valóban a gyűlóstagok a legnagyobb elragadtatás hangján beszélnek a szép nagybányai napokról. Àug. 4-én reggel 8 órakor már tanügyi tanácskozmány volt Bortuyik György alesperes elnöklete mellett. A tanügy jelen állapota fölött megelégedésüket nyilvánították Kladzánban, Krásznóczon új iskola épült, Sókút ós Berettó most kaptak az építésre engedélyt. Eddig szokatlan eset történt a zempléni körben, hol Szabó Endre tanitó a dékán által megállapított minősítést megfellebbezte. A gyűlés nem akart belemenni ennek részletes tárgyalásába, hanem az elnököt bízta meg elintézésével Emlékezetessé tette a nagybányai összejövetelt, hogy d. e. 9 órakor a gyáinintézeti Í9tentisz. teleten adták át magasztos rendeltetésének az új oltárképet, melyet Grünvald Béla országos nevű festőművész készített. A kép Jézust az olajfák hegyén ábrázolja, midőn alvó tanitványit ébresztgeti. „Nem vigyázhattok-e velem egy óráig 1?* A nagy méreiű remek képet hozzáértők 4000 koronára becsülték, Grünvald csupán a kószkiadásokért (500 koronáért) festette az egyháznak r. kath ember létére Gyámintézeti istentiszteleten Materny Imre nagyváradi lelkész prédikált a missióról igen előkelő közönség jelenlétében nagy hatással. Az offertórium 70 k. 32 fillért eredményezett a gyámintézet javára. A gyámintézeti közgyűlésen Materny Lajost választották kerületi elnökké, s az új alapszabályoknál hangsúlyozták, hogy a gyámintézet első sorban az egyházakon igyekezzék segíteni Déli 12 órakor az egyházmegyei közgyűlésen nagy érdekkel hallgatták dr. Meskó László felügyelő, világi elnöknek beszédét az 1848. XX. t.-cikkről, melynek Meskó feltétlen híve, szerinte elmentünk a hivek áldozatkészségének igénybe vételévei a legvégső határig De mig mások terhein könnyíteni akar a felügyelő, addig maga sziveden áldoz s megnyitójának zárószavaikónt 100 koronát a debreceni papi fizetés emelésére, 100 koronát a sókúti iskolára ós 100 koronát Nagybányának harangalapra adományozott. Materny Lajos főesperes hozzájárult Meskó szavaihoz s aztáu beterjesztette érdekes ós terjedelmes jelentését a mult óv történetéről. Legszebb ünnepélye volt a£ egyh izm?gyének a gyönyörű, nagyváradi templom felszentelése. A lelkészi karban csupán Sókúton történt változás, hova az elhunyt Kovácsy Gyu'a hílyére Tim'tó Györgyöt választották. Az áldozatkészség az egyes egyházakban siokatlanul nagy mértókbín nyilatkozott meg. Az elnökségnek az elmúlt közigazgatási éven át tanúsított fáradhatlan ügybu'galmáórt Májerszky Béla nyíregyházi polgármester, ottani egyházi felügyelő mondott a gyűlés nevében köszönetet. Maga az esperessógi gyűlés zöme aug. 5-óre esett, a mikor is d e 9 órától d. u. 2 óráig szakadatlanul tárgyaltak. A tiszavidóki tanító-egyesület megalakulásai; tudom Uul vette*. A püspöki nyugdíj-alap létesítésére nézve a hangulat úgylátszik egy cseppet sem kedvező, különben kívánjuk, hogy az ügy csak az egyházak meghallgatása után intéztessék el. A Zsedényi ösztöndíjra 0 svaid József nyíregyházi tanitót jelölték első helyen, kerületi tanitó-képviselőnek pedig Polster debreceni tanitót. Örömmel tudomásul vették a nyíregyházi főgimnázium óriási méretű emelkedését, mely ma az egész kerületnek legnépesebb intézete. Számvevőszók az egyházmegye számadásait rendben találta s a gyűlés Mészáros Ferenc pénztárnoknak elismerő köszönetet szavazott. Az egyes egyházak számadásainál annyi volt a kifogás, hogy némely gyülekezetek nem terjesztettek be vagyonkimutatást, ezek a hiányok pótlására utasíttattak. A lelkészek között általában nagy a panasz az egyetemes szán adási mintára, mely nem falusi kurátoroknak, de értékpapírokkal dolgozó nagyvarosi pénztáraknak készült. Özv. Bórczy Pálné, volt nagybányai lel— késznó annak idején lakóházát az egyházmegyének hagyta azzal, hogy halála után a ház adassék el s a befolyt összegnek kamatai szegény lelkésznék és tanitónék. segélyezésére fordíttassanak, A házat önkéntes árverésen a gondnokság 8020 koronáért eladta s ezt most a gyűlés jóváhagyta. A szegény lelkésznék és tanítónők közt ezúttal 4-szer 40 korona segélyt osztottak ki. A konfirmációra és az úgynevezett lelkészi utasításra helyesebben „útmutatására nézve az egyházmegye kivánja a lelkészeknek, mint szakférfiaknak meghallgatását. Az esperesség tisztikarának megbízatása lejárván, az egyházmegyei elnökségre decz. 1 ig Varga Márton tokaji lelkészhez, mint a szavazatszedő küldöttségi elnökhöz adandók be a lepecsételt szavazatok. Igen érdekes a kölesei egyház panasza, a nagygeresdi egyezség ellen, melynek a reformátusok csak reájuk nézve előnyös szakaszait hajt-