Evangélikus Egyház és Iskola 1903.
Tematikus tartalom - III. Ünnepélyek, gyűlések stb. - Nagyhont
mossa a másikat. A külön értesítéseket azonban az elintézel! en irományok közé szokluk helyezni, hogy semmik epen sem felejthessük el. Vedd hát magadnak jövőre azt a fáradtságot, hogy lehetőleg minden kartársat, — azokat t. i, a kiknek léteiéről tudomást szerezhetsz, — külön meghívóval tisztelsz meg. E mellett a meghivót lermészelesen kézzé kell lenni egyházi lapjainkban s a protestáns körökben jól ismert ..Magyar Szó6ban is. Ezt az eljárást kOvettem én ezelőtt öt évvel, a mikor első értekezletünk összehozásán fáradoztam. Hónapokig lárgyaltam ez ügyben löbb kartársammal ; töméntelen levelet irtani az összejövetel érdekében s a mikor egyházi lapjainkban az érte kezlet megtartását jeleztem s az. érdeklcdó karlársakat megjelenésre s tevékeny részvételre fölkértem, akkor az összejövetelnek számbeli sikere már biztosítva volt A mi az értekezleten tárgyalandó ügyeket illeti, feltétlen elismeréssel kell lennünk azon körültekintő eljárásodért, hogy az aktuális kérdéseket figyelemmel kiséred s napirendre tűzöd s a kartársakat is felszólítod, hogy a nézetük szerint tárgyalandó ügyeket veled a tárgysorozatba leendő fölvétel végett jó előre közöljék. Ám én ezt sem tartom elegendőnek. Az idén is panaszkodtál, hogy nincs kilátásod, miszerint valaki előadónak jelentkezik s valószínűleg magadnak kell ezt a tisztet is betöltened. Becsülöm és tisztelem benned a munkakedvet, de azt már mégse óhajtom, hogy aránytalan terheket kelljen magadra vállalnod. Az én szerény javaslatom az, hogy szemelj te ki a kartársak közül néhányat s kérd fel őket élőadókul, Ám ez az előadás ne legyen hosszú 1ère eresztett felolvasás, hanem rövidre szabott szabad előadás, melynek lényege határozati javaslatként, rövid pontokba foglaltassék össze. Ilyen rövid, szabad előadásokra nem lesz nehéz előadókat találni, pedig kétségtelen, hogy ha ezek alakilag talán kevesebbet érnek a gondosan megfogalmazott felolvasásnál, tartalmilag épen nem állnak annak mögötte. Ezeket kivántam neked elmondani. A mit Írtam, baráti szívből s forró ügyszeretetből fakadt. Kérlek, fogadd megjegyzéseimet te is baráti jóindulattal és lorró ügyszeretettel ! Szívesen üdvözöl őszinte barátod Ó-Radnán, 1903. július 7. ADOBJÁN FEBENCZ fögimn. tanár. tfKLKÖLD. A nagyhonti ág. hitY. ey. egyházmegye július hó 7-én tartotta ez évi közgyűlését Bakabányán. Előző napon volt a gyámintézeti s özv. árva intézeti gyűlés, s üléseztek az iskolai szabályrendeleti s a számvevőszékkel a pénztár vizsgálóbizottságok és megtartatott a papi értekezlet is ez alkalommal (az ev. tanító-egylet már június 22-én tanácskozott volt F.-Terényben.) A papi értekezleten határozatba ment, hogy ezentúl, ha nem akad a lelkészek közt olyan, ki a tiszttestvéreket meghívná, az értekezlet az esp. gyűlés alkalmával jön össze (a határozat a testvéri viszonyt ápoló régi szép honti szokás és gyakorlat híveinek nem tetszésével találkozott.) A közgyűlést istentisztelet előzte meg, a mikor is Bújna Márton helybeli lelkész, Bernáth Sándor derzsenyei lelkész segédletével az Úrvacsorát szolgáltatta ki klaszikus tót beszédet tartva a papoknak s a velők gyónó Laszkáry Pál esp világi elnök és Sclm !pe Alfonz felügyelőnek, Holéczy Zsigmond bakai lelkész pedig magyarul imádkozott, buzgón kérve erőt és áldást a tanácskozókra az. ég urától. A közgyűlés főbb határozatai s mozzanatai ezek voltak: világi elnök megnyitván a gyűlést, mindenek előtt lelkes ós meleg hangon üdvözölte az egyházmegye érdemes főesperesét: Mandel Vilmost azon alkalomból, hogy esperessége lelki vezérét királyi kitüntetés érte ; az elnök jókivánatai és elismeréséhez az egész közgyűlés szívvel-lélekkel hozzájárult. A Ferenc József-rend keresztjével kitüntetett főesperes szívélyesen megköszönte az elismerést s hozzáfogott lelkes beszéd előre bocsajtása után kimerítő évi jelentésének előadásához, mely teljességében a jegyzőkönyvbe vétetni határozhatott A jelentés kapcsán a személyi ügyek között kiemelendő mozzanat volt a megye nevezetes fiának, az öreg Ivánka Zsigmondnak elparentálása, kit, mint a nép atyját, töméntelen ember kisért volt el hosszú élet harezai után végső nyugvó helyére ; a lelkészei között pedig rászolgált nyugdíjba ment Selmec régi s érdemes papja s az esperesség kiórdemült főesperese Hrencsik Károly. Folyó év május folyamán Hont 8 egyházában püspöki lá • togatás volt, tavaly pedig kilencében jó eredménynyel. A háborgó Berrencsfalun a békesség reménye kezd feltünedezni, úgyszintén Terér.yben is, hol a pap s tanitó között elmérgesedett volt a viszony, Udvarnoknak hazafiatlansággai megvádolt tanítója a vád alól tisztán került ki. Ipolyságon, a vármegye székhelyén s missziói ponton építendő ev. templomra, mint Krupec Ist ván alesperes jelenti, szépen gyűlik a pénz s begyült eddig (Ó Felsége építéskor fizetendő 400 koronányi adománya beszámításával) 11,339 korona, melybe azonban nincs beszámítva Ivánka Zsigmond 1000 koronás alapítványa, mely-öszszeget immár a püspöki visitatió alkalmából a nemes alapitványozó jeles fia: Ivánka László, templom építési elnök lefizetett az alapítvány másik felével (szintén 1000 koronával) együtt (s még 15ü korona kamattal is,) mely másik 1000 ko-