Evangélikus Egyház és Iskola 1903.

Tematikus tartalom - III. Ünnepélyek, gyűlések stb. - Békés

a 4 g zódó s az utóbbi időben már különben elmérge­sedő bajnak fog ez intézkedés véget vetni. Az iskolaszék jegyzőkönyvéből kitűnt, hogy az egyházmegye iskolái magas s/.invonalon álla­nak, bennük a tanügy virágzik, gondos kezek munkája mellett. Egy szomorú jelenséget emlit azonban a jegyzőkönyv, hogy egy tanitót kartár­sai pánszlávizmussal vádolnak s megbüntetését kérik. Felháborodással hallotta az egyházmegye e vádai s határozatilag kimondotta, hogy a vizs­gálatot a szóban forgó ellen megindítja s bűnös­sége esetén törvényszék elé állítja. A Zsedényi dijra első helyen az iskolaszék egyhangú javaslata alapján Kolben heyer Kálmán gádorosi tanitót ajánlotta az egyházmegyei közgyűlés. Szigorúan utasította azokat az egyházakat, hol túlnépes iskolák vannak, hogy e bajon mielőbb segítsen. A számvevőszéknek két- s a segélyegyleti bi­zottság jegyzőkönyvének felolvasása s az abban foglalt indítványok határozatra emelése után a bányai egyházkerületnek költségvetését vette tudo­másul; 78566 kor. 39 fill. bevételi, /0934 kor. 15 fill. szükségleti s 3032 kor. maradvány téte­lekkel. Indítvány kapcsán ugyancsak e tárgynál kimondja, hogy kerestessék meg az egyházkerület az iránt, hogy a jövendőben a csabai főgimnázi­umnak ne adjon több ösztöndijat, mint a szarvasi­nak, a tanítóképzőt vegye hathatós támogatása alá s ez intézetnek is adjon legalább 2000 koro­nányi ösztöndijat. Sorra kerültek ezután a tóikomlosi egyház zavaros, eredményeiben szomoritó kisebb nagyobb ügyei. Ilyen első sorban, hogy az egyházközség többrendbeli ós tételű, végösszegében Ö5526 kor. adósságból, törvényesnek, az egyházat terhelőnek 38415 koronát akar elismerni Beadványában azt kéri, hogy a többit a tanács tagjai viseljék. Hosz­szas eszmecsere után kimondja a gyűlés, hogy a kérelmet vissza adja az egyházközségnek azzal, vizsgálja meg, melyik törvényes kölcsön, melyik nem, a melyik (örvényes, az után okvetlen fizesse a kg inatokat, a nem törvényes kölcsön pedig azo­kat terhelje, kik azt illetéktelenül vették fel s hogy kik ezek, a folyamatban levő vizsgálat döntse el. Alaki hiba miatt visszautasittatott a tótkom • lósi tanítók kérvénye, melyben a reájuk kirótt egyházi adó törlését kérik Ellenben hely adatott Kovácsi k Gábor tótkomlóst tanitó felfolyamo­dásának, melyben gabona járandóságának rendes kiszolgálását kérte. Törvényszék elé utasította özv. Lengyel Gyuláné követelését, de figyelmeztette egyben a komlósi egyházközséget, hogy volt tanítójánjk te­metési költségeit fedezni tartozik. Szentetornya kérelmezte, hogy a politikai községhez tartozó valamennyi ág h. evang. hivek, kiknek egy rés/.e 0,-o.sliáza, másik rés^e Gádoros és Nagyszénáshoz tartoztak, a jövőben egyesittes­senek az ő iga/.gatása s lelki gondozása alatt. Az érdekelt egyházközségekkeli tárgyalásra utasította az egyházmegye Szenteiornyát. Kondoros templomot akar építtetni a jövő tavaszszal s e cimen 80,000 korona törlesztéses kölcsön felvételére kapott engedélyt; Orosházának 24,000, Szarvasnak 15,000 korona kölcsön tel— vételét engedélyezi, mindkettőnek iskolai célokra. Szentetornya új szabályrendeletét azzal a pót­lással, hogy a gondnokot a közgyűlés választja, jóváhagyta. Tótkomlós új szabályrendeletét, miután úgy egészében, mint részleteiben is törvénybe üt­közik (stólát eltörli, hivatalnok fizetését az élvező életében leszállithatónak mondja stb.) elutasítja. A lelkészi értekezlet indítványa a Petrovics féle .Utasításokra" vonatkozólag úgy nyilatkozott, hogy azt mint útmutatást, tanácsadót (de nem mint szabályrendeletet) elfogadja. A „theologiai rendszerről," melyet a lelkészi értekezlet részleteiben kimerítően megtárgyalt, az a véleménye, hogy miután ma még alig ismere­tes, a végleges döntés idejéül egy évet kér ki­tűzni, a mely idő alatt minden egyes lelkész meg­ismerheti a javaslatot, A „gymnasiumi rendszert" csekély változással elfogadja. Igy kívánatosnak tartja, hogy a lelkészeknek ne kelljen külön val­lástanári vizsgát tenni. Az igazgató nem véglege­síthető, de újra választható legyen A tantervet az igazgató állítsa össze, a tantestület tárgyalja s az hagyja jóvá. A püspöki nyugdíjra vonatkozó javaslathoz részint az abból kifejlődhető irány miatt, részint anyagi erő hiánya miatt hozzá nem járul. Orosháza még a mult tanévben szervezett egy tanitói állást, hiványát megállapította, de be nem töltötte máig sem, kérdi az esperes a segélyegy­let érdekében időközi jövedelemnek tekinthető-e ezen tanítói állás jövedelme Hosszabb vita után úgy határozott a közgyűlés, hogy ha Orosháza e tanitói állást 1904. szeptember l-ig be nem töl­tené, 1904. szeptember 1-től az állás jövedelme időközi jövedelemmé változik, s a segélyegyletet fogja illetni Orosháza egyik lelkésze egyházi földjei után alkotmány ellenére, de hivány alapján állami adót fizet, ez ügyben döntést kér. Az egyházmegye el­fogadta Haviár Dániel felügyelő indítványát, a mely szerint az aliami adót a lelkészi főid után az egyház tartozik fizetni, de mert a hivány más­ként intézkedik, s azt annak jelenlegi élvezője elfogadta ; helyesnek és elfogadandónak mondja ki az érdekelt lelkész ama szándékát, hogy ő az egyházközség pénztárába fogia az állami adónak megfelelő összeget befizetni A közgyűlésre megbízó levéllel Keviczky

Next

/
Thumbnails
Contents