Evangélikus Egyház és Iskola 1903.

Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, megnyitó beszédek - Mikulik József. A reformátió meghonosúlása és első szervezkedés Gömörben

«*/i G)öigy jolsvai lelkész-alpereshez intézett le­veliben kijelentette, mikép ^kishonti lelkészlársai­val e^jült a fraternités kebeléből kilép és külön ffpertsséget alakit," A szakadás megtörtént, a 18-ik százfd elejéig helyre állitható nem volt és bizonyára czinifn okúi szolgált arra, hogy gömör­ben a m?gáia nandt ág, hitv. ev. egyház ha nyatlásánk indult. B) A murányi íraternitás rendez et e. Az esperesség alakulása, mint láttuk, a Fried Cyprián féle cikkelyek alapján történt. Nézzük már niust ezen „a kálvinista, mohamedán, ariánus és más sícia elkeiüiése és egyönletű tanitás és egy­házi (p*pi) szolgálat behozatala" érdekében hozott 25 cikket. 1. A lelkész törvúiyesen fölszentelt legyen és birjon arról bizonyítványt. 2. A lelkész önkényesen el ne foglalja hiva­talát, sem meghívás nélkül, a török hatóságtól pedig pártfogást ne kérjen. 3. Az evangélium tisztán tanítandó és min­den szentség Krisztus rendelete szerint kiosztandó. 4. A hallgatóság gyakran intendő, hogy az Úr asztalához sűrűn járuljon, azt végső lehelje­iéig ne halogassa. 5. Az istentiszteletet a lelkész egyházi ru­hában vége/ni köteles. 6. Az oltár szentségéhez kovásztalan kenyér használandó. 7. Úrvacsora nélkül misét olvasni tilos és az istentisztelet érthető nyelven tartandó. 8. Az Ur testének felemelése (supra caput) és mutogatása, a mise éneklése, tárgyak és dol­gok (sonka, gyertya stb.) beszentelése, minden körmenet, a feszület körülhurczoltatása. az erek­lyék és az Ur testének (kovásztalan kenyér alak­jában) tisztelete és a máglya gyújtás (Ker János napján) tilos. 9. A házasulandók intendők, hogy kihirde­tésük közben az Ur asztalához járuljanak. 10. Az esketésnek csak háromszori hirdetés után lehet helye és ne éjjel, sem naplemente után sem mikor a nép ittas, hanem a délutáni istentisztelet alkalmával foganatosítandó. Csak a polgári hatóság engedélyével szabad a lakoma aian egy két óráig táncolni, a menyasszonyt pedig még naplemente előtt kell lárma és ugrándozás nélkül a ledrövidebb úton ós keresztyén módon leendő lakásába vezetni és tilos ott a tánczot új­ból kezdeni. 11. A keresztelést és a keresztszülőket ki­kérni az atya, távollétében egy rokon kötelessége, nem pedig a bábáé. A keresztszülőket kötelmeikre is kell figyelmeztetni és ha ittasok (a templomból) elküldendők. Keresztelő lakomát rendezni tilos. 12. A lelkész és a tanító ragaszkodjék hí­ven a kátéhoz, mely úgy a templomban, mint az iskolában szorgalmasan tanítandó, a nagyböjti „salve" tót nyelven éneklendő. Mindkettő (lelkész és tanító) lelkiismeretes hűséggel járjon el hiva­talában, mással pld. üzérkedéssel ne foglalkozzék, a korcsmába ne járjon és a hívekkel túlbizalmas viszonyba ne lépjen. 13. A lelkész felelt a superintendens 8) ós nem a polgári hatóság itél, a világi embert, ha lelkész ellen vétett, a polgári hatóság előtt kell vádolni, de ha ez elégtetek nem ad, az ügy a superintendens elé terjesztendő 14. A lanitó engedelmességgel tartozik lel­készének, ki első birája, második a superin­tendens. 15. Valamennyi egyházban egy és ugyanazon napokat kell ünnepelni. 16. A lelkészek csak a superintendens tud­tával és csak három havi fölmondás után mehet­nek el és bocsáthatok el. 17. Senki se merjen a lelkesznek az isten­tiszteletnél válaszolni vagy ót rossz hírbe hozni. 18. Pünkösd napjan vagy bármikor régi szokás szerint királyt választani, tánczolni és já­tékokat rendezni tilos. 19. Ünnep és vasárnapon az istentisztelet befejezéséig adás-vételt űzni és ételt-italt kiszol­gáltatni szintén tiltva van 20. A lelkész aprószentek napján (in die innocentium) ne futkossók galyakkal az utczán és a feszületet se hurczolja körül, a pénzt, me­lyet ily módon szokás volt gyűjteni, a hívek ezen szertartások nélkül is adják meg. Hasonlóan ti­los, hogy a fiúk ós lányok húsvét hétfőjén ga­lyakkal járjanak körül. 21. a halottak feletti siránkozás, mely far­kas orditáshoz hasonlít és az elhunyt viselt dol­gainak elmondása tiltatik ; hasonloan vasár és ünnepnapon a hibás zsoltárok helytelen éneklése (jobb kettőt-hármat érthetően énekelni, mint öt ocsmány hymnust úgy, hogy senki sem érti. 22. A hibás és ocsmány zsolozsmák, kivált, melyekkel a szenteket szokás felhívni, csai< kija­vítva énekelendók. 23. Minden lelkész köteles egy forint birság terhe alatt a gyűléseken megjelenni s az össze­hívó körözvényt továbbítani. 24 Minden iskolánál kell, hogy tanító legyen. 25. A káromkodás és hiába való esküvés a polgári hatóságtól pénzbüntetéssel, a lelkésztől pe­dig dorgálássa! sújtandó (Protocollum Bimanovianum pag. 21—29.) Felesleges munka volna ezen szabályok bő­vebb magyarázatába bocsátkozni, magyarázta azo­kat eléggé az utókor, melyet különösen a hitre vonatkozólag a határozatlan szövegezés csakhamar ki nem elégített, midón a régi bálványimádástól teljesen szabadulni akart. Igy történt, hogy már 1594-ben Rimán ovi János murányi lelkész ós •) Ez alatt 1704-ig mindig az esperest kell érteni.

Next

/
Thumbnails
Contents