Evangélikus Egyház és Iskola 1903.

Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, megnyitó beszédek - Krupecz István. Egy pár időszerű szó az ev. belmissióról és a cura pastorálisról

1. Értsük megegy mást, mert nagyon sok a controversia. — Ág. hitv. ev. egyházunk egyik főbaja: a nyelvi s nemzetiségi kérdés. Nem szándékom erre most bővebben kiterjeszkedni. Csak egy mondatban foglalom össze e baj ellen az orvosságot. S ez az, hogy : a Jézus Krisztusi szent evangyéliom fénye mellett találjuk meg s azért keressük is, de keressük sokáig, mindenhol s mindenkor őszintén és fáradhatatlanul az igazság kívánásával, a keresztyén szeretet megbocsátásával az egyházi s hazafiúi működés terein keressük azt, a mi összehoz, összeköt mint hű evangélikusokat s jó hazafiakat, — s kerüljük mindazt, a mi elválaszt. Ez is belmisszió, ez is cura pastorális, — első rendű pedig! Egy másik kontroversia azután, a melyről bővebben s részletesebben szóiandok, azon ellentétes felfogásban áll, mely bennünket a belmisz szió s kura pastorális munkájának mikéntje kérdésében táborokra szakit. Ismeretesek itt az eltérő nézetek, A tavaly tartott magyar prot irod. társulati pozsonyi belmissziói gyűlésen is nyilvánvalókká lettek azok. Az erdélyi ev. ref.-ok nem haladnak a budapestiekkel egy úton, Sárospatak, Debreczen is külön állnak. Szilassy, Szabó Aladár, Gergely s mások belmisszióegyleliszervezkedő munkája elé gátakat emelnek az ellenesek. Nálunk is May er E'idrével szembeszállt Baffay, s cikkeztek a belmisszió egylet alkotmányos temetéséről contra és pro. A pozsonyi ev. esperessóg is, mult évi kerületi gyűlésünk asztalára került azon kérdésről, hogy „szervezzünk-e belmissziói egyletet," már eleve úgy határozott, hogy ezt tennünk nem szükséges, mert »minden egyház maga egy belmissziói intézmény" •csinálja tehát a belmissziót maga az egyes egyházközség. Ily medrekbe jutóit az ügy foiyama I M. t. papi értekezlet ! Az ev. egyház a protestantizmus szelleme, a haladás szelleme, s mint -.jSn a szellemi harcznak, az elvek tisztázásának nem lehet ellene. S azért a belmisszió vitája szük • séges. A vita tisztázza az eszméket. Csak egytől óvjon a jó Isten s óvjuk meg magunk is, hogy tudniillik a viták el ne mérgesedjenek, s romba ne döntsék magát a szent ügyet, a vita magasztos tárgyát. Ám ha két párt van, s az küzködik egymással, az eredmény — ha csau végnélküli háborút nem viselnek a felek — rendszerint az, hogy az egyik párt győzvén, a másik megadja magát, vagy pedig — s ezen eset a leggyakoribb — mindkét párt megegyezik s megnyugszik valamely igazságban. Egy ily igazság ajánlása célom. M. t. értekezlet! A belmissziói munkánál általán, valamint a lelki gondozásnál, az u. n. cura; pastorálisnál is különösen fődolog épen ev. prot. szempontból az egyéniség érvényesülése, a szabadságnak megtartása. Csakhogy a szabadságnak nem szabad elfajulnia, a szabadságnak igazi keresztyén szabadságnak, belátónak s normát (szabályt) is elfogadónak kell lennie, s ez okból a szabadság irányítható; irányítandó ; nemesíthető s nemesítendő. Ebből következik, hogy igaza van a pozsonyi ev. esperességnek, mikor a tervezett belmissziói egylet ellen nyilatkozik s kijelenti, hogy minden egyház maga gyakorolja a belső missziót s igy a cura pastorálist is, Igaza van a pozsonyi ev. esperességnek, mikor megrendszabályozást nem tűr, akár azért, hogy a szabad prot szellem azért szabad prot szellem, hogy istenes lelki életet megkötözni akaró lánczokat összetörje, akár azért, hogy állást foglaljon a római belmisszió vagy ró mai cura pastorális ellen, mely főleg Gergely pápa óta abban áll, hogy azt a papok, mint valamely világ felett álló s világon uralkodó cura pastorálist gyakorolják, még pedig leginkább a gyóntató szék erejével, szem előtt tartva a kényszer (cogite intrare) elvét egyfelől, másfelől pedig a római pápaság uralmát. A népeknek ilyen tűzzel vassal való christianizálása lehet egyházpolitika, de nem lesz igazi evangyéliomi keresztyén lelkipásztorkodás, sem pedig keresztyén belmisszió vagy külmisszió. A lelkipásztorkodás, s az újabban bel- vagy jobban belső missziónak nevezett épitó hit- s szeretetbeli munkálkodás, Lutherünk óta nemcsak a papok dolga, hanem a többi hi veknek is kötelessége, ha kevésbé is az u n cura generális, mely ex offo et online az oltártól és szószékből vezetendő, de annál inkább a cura speciális, mely egyes esetekre tartozik s az egymás javítására vonatkozik (idevágólag felemlítjük,, mit Lutherünk mondott, t i. hogy ha valahol Saharában egy csapatja az embereknek eltévedne, s ott ekkor valaki születnék vagy meghalna, s nem lenne jelen pap épen, akkor arra alkalmas bármely egyén fungálhat oly joggal, mintha 6 püspök avatta volna pappá;) a gyülekezetet a közreműködésre természetesen nevelni kell, — azért s mindezért — ismétlem — igaza van a-