Evangélikus Egyház és Iskola 1903.

Tematikus tartalom - VIII. Temető - Molnár Lajos

a költői lelkű girondisták, Madame Roland szalonjának a látogatói, a kik kertje nyitott bokrai közt töltik délutánjukat, parókás fejjel, csipkés nagy nyakkendővel a ruhátlan nymphák szobrai közt, versekről és politikáról csevegve. Lassanként fogynak a vendégek, egészen elmaradnak, senki sem jár a nyirott fasorok közt, ók más fasorok közé mentek, a minek a neve temető Ott volt maga a királynő, a császárnő lánya a szép asszony, a ki „természetétől fogva királyné." Elveszti trónját, urát, gyermekét, a Conciergene kis cellájában siratja el magát, hiszen nincs senki már, a ki érette sirjon. A gyermeke egy vargának van a gondjára bizva, ott ődöng, koplal egy szurtos műhelyben a királyfi; ott hallgatja, a mint az utczán orditó tömegek vonulnak, a király halálát követelve. Hallgatja a rémmeséket a nemesek gyilkolásáról, a király fogságáról, és estve eljönnek a nép vezérei és faggatják anyjáról s idomtalan verébfej betűkkel odapingáltatják nevét a vádló vallomás alá ; a neve után odamásolja a magáét Simon is, a varga. Fellázadnak a vallás ellen is. semmi sem kell a régi rendből, az oltárra ültetnek egy feslett életű színésznőt, s himnuszokat ordítanak hozzá, az ész istennőjéhez. Es aztán mint a hullámok közül az óriás Triton, a forradalom fergetegéből kinő Napoleon alakja. Egy fiatal olasz alezredes, a ki megnyert egy pár csatát. De száll róla a hir. A kivégzett Beauhornais fia, elmegy hozzá, elkérni tőle apja kardját. Az ezredes megszereti a bátor gyermeket, megismerkedik anyjával, belészeret, feleségül veszi. Ah, a szép Josephine. A divatszerető aszszony, a kinek a csipkeszámlái császár korában is dühbe hozzák Napoleont ! Hosszú időn át ő azok pártfogója: ő szerzi ismeretségeit, ő áclja tovább nagysága hirét, ó költi róla az első legendákat. Már tábornok, már konzul, már az első emberi meghódította a piramisokat, és most meg fogja tiporni az Alpok szűz havát, a melybe csak Hannibál ós Julius Caesar vágta bele a lábanyomát. Az övé lesz a harnndik nyom. Mi nem sikerül a császárnak? Csa'í ez az egy: az orosz út, ez nem sikerül. A végig láthatatlan hómezők megfagyasztják a bátorságot is Es a barbár ellenfél"em lehet birni. Elpusztítja a tdajdon országát, felgyújtja Moszkvát, de nein hagyja bókén ezen a földön a császárt a császárt l Vissza kell menni, diadalok után kudarczczal, a győzelmek után vereséggel. Egy amerikai aesthetikus azt mondja, hogy Napoleon nagysága abban van, hogy ő benne öltött testet a francia polgárság s az ó idejében minden polgár egy kis Napolon volt. A kis Napóleonokat most keservesen megverték a kis Rurikok. Hosszú az út, egy végtelenség. A fagy alól elhullott katonák sisaktarója, kardja meredez elő. De mennek mind, átlépnek rajta. A sereg egy ötödére fogyott, ók tartják el Oroszország összeshollóit. De ki csüggedne, ki ne menne, a mikor ő jár elől a császár, a császári Aztán jönnek a keserves évek, Szent Ilona

r a száz nap, a mikor gyalogszerrel, egymaga újra meghódítja a Franciaországot. Es jön €az utolsó búcsú, az alkony, az éj, a melynek nincsen hajnala. A holt Caesart betakarják szürkekatonaköpenyóvel és igazán azzá lesz, a minek, életében is indult már: legendahössé. Ezt az életet s a Napoleont megelőző francia^ forradalom korát mondja el Marczali ebben az új kötetében színesen, finoman, művésziesen és igazán. * * * A kötet a Nagy Képes Világtörténet X. kötete. Megrendelhetni minden könyvkereskedésben szépen kötve 16 koronáért Magyar Szó. (Kiss Áron ev. ref. püspök az 1848. XX-ról) „Szent várakozással tekint a. magyar protestáns egyház — mindegyik irányú — közönsége s az ót anyagi tönkremenéstől megváltó 1848. évi XX. törvénycikk megvalósítása elé; nemcsak saját szempontjából, hanem egyenesen a magyar nemzet biztosításának szempontjából is Ama segélyek, az állami dotációnak amarészletei, melyeket a magyar protestáns egyházak (és iskolák) autonómiájuk némi csorbításának árán eddig kaptak, csak ama szürkülethez hasonlíthatók, mely a nap jöttét előzi meg. Hallanunk kell, — és ez a hazáját s magyar nemzetét szerető honfisziv egyenes posztulátuma, — hallanunk kell ama karácsonyi evangéliumot: „Ne féljetek, mert ime^ hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lószen." . . . Emez evangéliumot a törvényhozásnak ki kell mondania : az 1848 évi XX t cikket minden pontjában meg kell valósítania. Ez érdeke úgy a trónnak, kormánynak, nemzetnek és abban magának a magyar katholikus egyháznak is. Es miért? Azért, mert a magyar protestáns egyházak erófogyottságával, vagy mondjuk szótzüllósével, csak felekezetnólküliség ós a nemzetiségi egyházak fognak nyerni s nem lesz az az ellenálló erő. mely egykor a Bocskay, Bethlen és Rákóczi zászlói alá tömöritette a magyar alkotmánynak, a magyar nemzet fennmaradásának minden barátját, protestánst, mint katholikust egyaránt. A felekezetnólküliség elsőben közönyös, majd ellenséges lesz minden egyházzal szemben és első sorban az elsőszülöttség előjogával élő ós vagyonban bővelkedő római katholiku» klérus ellen, hangosan követelvén majd a szekularizációt. A teljes vallásegyenlősóg és viszonosság alapján kielégített magyar protestantizmusban igazi testvérére fog találni maga a magyar római katholicizmus is és épen még a szekularizáci6 ellen isi Azon őszinteséggel, a melylyel szólott e szóken hatalmas elődöm, Méliusz Juhász Péter János Zsigmond előtt, épen azon őszinteséggel