Evangélikus Egyház és Iskola 1903.
Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, megnyitó beszédek - Dr. Masznyik Endre. Nagymosás a szászoknál
TTiUak. Az utolsó évi költség volt 173,227, s a segély 85,255, illetve 87,972 márka. Egy gyérmekriek ellátási költsége került a családoknál 105.42 s intézeteknél 249.16 márka. Bölcs gondoskodás az a gyermekek neveléséről és oktatásról ! Berlinben a közel jövőben a nagyobb egyházközségek első lelkészei „főlelkészek" lesznek. s a többiek annak — különben koordinált — .segédeivó válnak A berlini konzisztórium ezenfeiül komolyan foglalkozik az ú. n. stólailletékek megszüntetésének, illetve megváltásának a kérdésével. Ez nehezen fog menni annyiból, a mennyiben vannak lelkészeli Berlinben, a kik évi 120—500, sőt olyanok, a kik 20—40,000 márka stólában részesülnek. Azt is tervezik, hogy az első lelkészek 25 évi szolgálat után 5700, a többiek 5400, s 27 évi szolgálat után 7500, illetve a többiek 7000 márka évi javadalmazás ban részesüljenek. A törzsfizetés Berlinben csak 2400 s a szálláspónz 1500 márka, a mi bizony igen kevés. Íme a néniét főváros protestáns köreiben is komolyan foglalkoznak azzal a a gondolattal, hogy „kenyérrel is" él a lelkész, Mi lesz velünk — kérdjük itt méltán — a tisztviselői fizetés állami rendezésével ? ! (Eperjes.) Dr. Szlávik Mátyás. IRODALOM. II. Józsefnél tragikussabb életű uralkodó nincs a magyar történet emlékei közt. Mennyi reménynyel várták, mennyi szeretettel fogadták a trónon, s alig, hogy rajta ült, a megyék megtagadták rendeleteinek végrehajtását, az ország elégedetlen volt, küldöttség járt Berlinben, a porosz királytól kérni királyt a magyar trónra. Pedig a császár mindig jót akart, csak rosz űton kereste javunkat. 1790. jan. 28-ikán végre a beteg császár egy tolvonással megsemmisítette régebbi rendelkezéseit. Egy füstbe ment élet keserűsége tölthette meg szivét, mikor a jóindulata tévedésein végig tekintve, azt kellelt látnia, hogy mindent jóvá kell tennie, mindent eltöiülnie, a mit tett, „Hogy egyszerre véget vessek a magyar rendek mindtn, csak némileg is méltányosnak látszó panaszainak, ezennel megszüntetem az uralkodásom kezdete óta kiadott általános rendeleteket ós intézkedéseket, és mindent azon állapotba helyezek vissza, melyben a boldogult császárné halálakor volt. Kiveszem azonban a tolerantia pátenst, a lelkészségek rendezését továbbá azt, a mi a jobbágyakra vonatkozik. — Szivből kivánom, hogy Magyarország ez intézkedés által annyit nyerjen jó rendben és boldogságban, mennyit ón akartam szerezni minden tárgyban való intézkedéseim által." — Ez a szomorú irat, mely a koronának Budára hozatalát is elrendelte, volt a József császár politikai végrendelete. A haldokló császár még hallhatta a nemzet örömújjongásának hirót, a melylyel az ó politikai terveinek megsemmisítését fogadta. A császár utolsó éveiről rajzol szép és meleg képet Marczali Henrik kitűnő tudósunk, a Nagy Képes Világtörténet most megjelent 179. füzetében. Egy füzet ára 60 fillér, egy köteté díszes íólbőrkötósben 8 frt. Kapható minden h»zai könyvkereskedésben, s részletfizetésre is a kiadóhivatalban : Révai Testvérek irodalmi intézet, Budapest, VIII , Üllői út 18. A Fiiggetlon Magyarország hazánk füg. getlen érzelmű polgárságának egyedüli szókimondó lapja. Harczol * nemzet jogaiért, nemes, elszánt küzdelmet folytat, hogy az osztrák zsarnoki uralom alól teljesen felszaabaduljon Magyarország, Kossuth Lajos megteremtette hazánkban a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget, de azóta már sok nemzeti jogot elraboltak tőlünk s azóta bebizonyosodott, hogy a szabadság, egyenlőség és testvériség csak függetlenséggel boldogíthatja a nemzetet. Magyarország függetlenségének kivívásáért harczol a „Független Magyarország." Illusztris államférfiak támogatják a lapot nagy céljai elérésében, Politikai cikkeit a legjelesebb irók s kitűnő országgyűlési követek irják. Gróf Zichy Jenő, dr. Mezóssy Béla, Rátkay László, dr. Seb ess Dénes, dr. Benedek János, dr. Visontai Soma, dr Pap Zoltán országgyűlési képviselők gyakran keresik fel a „Független Magyarország" ot magas színvonalon álló politikai cik keikkel. A lapnak minden rovata kitűnő. Országgyűlési tudósításai legbővebbek s a katonai javaslatok ellen folyó harczot legjobban a „Független Magyarország*-ból kisérheti figyelemmel az olvasó. Szenzációs, nagy terjedelemben jelenik meg a. „Független Magyarország" március idusán, a mikor a függetlenség és szabadság követelésében egybeforr az egész ország. Terjedelemre nézve egy hatalmas kötet lesz a március tizenötödiki szám, melyben megnyilatkoznak az ország függetlenségi politikusai, az országgyűlési függetlenségi párt számos kitűnő tagja. A „Független Magyarország" kiadóhivatala Budapest, Király utca 72. (Teréz-körút mellett) kívánatra szívesen küld az érdeklődőknek mutatványszámot. Előfizetési árak: Egész évre 28, fél évre 14 ós £ évre 7 korona. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap» „Majdnem hétről-hétre olvashatjuk egyházi lapjainkban a panaszokat, feljajdulásokat és vádakat, a reverzálisokat törvényesítő 1894. évi XXXII. törvénycikk miatt. A közfelfogás e tekintetben az, hogy az 1894: XXXII. törvénycikk által teremtett állapot, reánk protestánsokra nézve sokkal hátrányosabb ós sokkal több veszteséggel jár, mint a megelőző, az 1868: LIII. törvénycikk 12. §-ában adott helyzet; ebből folyólag protestáns részről