Evangélikus Egyház és Iskola 1902.
Tematikus tartalom - IX. Kérdések, válaszok - Kényszeríthető-e a lelkész arra, hogy egyházmegyei hivatalát folytassa
kifejtését p. o. a megváltóról és a csudáról szóló tanban. Különös melegséggel emlékezett meg Harnack ama határozott álláspotjáról, a mely szerint a dogmatikának az a mai feladata, hogy „megfigyelve ós tanulva a történeti valóságnak s az egyéni vallásosságnak egész gazdag tartalmát vegye föl magába s fejtse ki rendszeresen." Harnack e módszeres álláspontján élő kontaktusban marad az egyházzal, s hivatáshűségében Isten segítségével ő is meg fogja nyerni a ker. közösség részére az eltávolodott művelteket. Végre egy tárgyilagos ós nyugodt megítélése Harnack rnű •ének Németországban I Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. lHODALOM. Templomi gondolatok. Irta Dicsófi József debreczeni lelkipásztor. Ára 4 kor. 22 beszéd van a 271 lapnyi kötetben. A történelem félhomályából szépen lassan bontakozik ki egy különös, rassera a többiektől egészen elütő nemzet. Az országuk is ép olyan különálló, mint nemzeti jellemök az európai népcsaládtól. Véres erkölcsű, merész és számitó nép ez, munkabirása a sziklából is kicsikarja a sikert. Van benne művészi hajiam is, sőt nagy mértékben, de hideg, finom, kimért s kimértségóben is bájos és megragadó a művészetük. Gfondo zott utak mellett kedves, régi mezei lakok, a miket egészen befut a loncz, régi házak a nagy vá rosokban, egy-egy családnak puha, meleg fészke mindenik, óriási tengerjáró nagy hajók a kikötőkben ós minden hajó egy darab a nemzet földjéből. Ezek az emberek a czipóik talpán magukkal hordják a hazájuk földjét; nyers erélyű nép ez, de munkás és megállapodott kedély. Tudományra, kereskedésre, iparra és művészetre egyaránt egész lélekkel adja magát. Kereskedelme lassanként első lesz a világon, ipara is művészi, lelke a legnagyobba! dicsekszik, a mi a művészet mezején valaha a világon volt, övék a legnagyobb szobor az emberiség művelődéstörténetében, a neve : Shakespere. — Ennek a történelmi szerepe ott kezdődik, tulajdonképen kifejlődése ott indul meg igazán, mikor Európával szórós és állandó összeköttetésbe lép, miután Stuart Máriának, a skótok szerencsétlen szép királynőjének sorsa felkeltette az egész föld figyelmét — -Ezzel a korral fog Jalkozik a Nagy Képes Világtörténet most megjelent 151. füzete. — A 12 kötetes nagy munka szerkesztője Marczali Henrik, egyetemi tanár, ki egyúttal e kötet irója is. Egy-egy gazdagon illusztrált kötet ára díszes fólbórkötésben 16 ko rona; füzetenként is kapható 60 fillérjével. Meg jelen minden héten egy füzet. Kapható a kiadóknál (Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Budapest, VIII., Üllői-űt 18. sz.) s minden hazai könyvkereskedés útján, havi részletfizetésre is. -RENDELETEK. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszternek valamennyi egyházi főhatósághoz intézett 74306—1901. sz. rendelete tanitónöjelöltek részére a tanitóképzöintézetben tartandó úgy osztály-, mint képesítő vizsgálatok megszüntetésére vonatkozólag. Az utóbbi években a leánynövendékeknek a tanítónői pályára való ózönlése oly mértéket öltött, hogy a képesített, de alkalmazás nélkül ma. radt tanítónőknek egyre növekedő száma komoly társadalmi baj bekövetkezésére vezethet. Tekintve ezt, valamint a törvénynek azon rendelkezését, a mely a tanító- ós tanitónőképzés feladatát külön külön intézetekre ruházza szükségesnek tartom, hogy tanitónöjelöltek részére a tanítóképző intézetben tartandó úgy osztály, mint képesítő vizsgálatokat végkép megszüntessem. Ehhez képest utasítottam a királyi tanfelügyelőket, hogy ily értelmű kérelmeket már saját hatáskörükben elutasítsanak. Van szerencsém a főtiszt, főhatóságot tiszteletteljesen felkérni, hogy ezt szives tudomásul venni és a főhatósága alá tartozó hasonnemű in tézetekre nézve ugyanily értelemben intézkedni méltóztassék, a mennyiben ilyen vizsgálatokra netán adott engedélyhez kivételképpen sem járulhatnék hozzá. Budapesten, 1902 évi január hó 14 ón. Kérdés. Egy lelkész, az egyházmegyében viselt tiszteletbeli állásáról, két egymásután következő esperességi közgyűlésen lemondott. Az az esp. közgyűlés, melyen első izben mondott le, bizalmat szavazva neki, további munkálkodásra kérte, a második esp. közgyűlés azonban — tudomásul vette lemondását. Tisztelettel kérdezem ezek után: 1. Kónyszeritheti-e ót egy harmadik esp. közgyűlés, az Alkotmány 17 ik§ára hivatkozva azon állás teendőinek teljesítésére, melyről előzőleg már két izben lemondott? 2. Kötelezhetie ót az egyházmegye esperese „hivatalával," vagy a mi egyre megy, lelkészi hivatalától leendő felfüggesztés terhe mellett, egy oly tiszteletbeli állás betöltésére, melyet ismételten megköszönve, róla lemondott? ESDEKELT. Nézetem szériát igy nem lehet véleményt nyilvánítani a kérdésre, nem tudjuk: miféle tiszteletbeli állásról van szó? Szerkesztő.