Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Stromp László. Vád alatt

Az első év után. Ma-holnap egy esztendeje annak, hogy a lelkészek tanuló fiait segélyző intézetének vezetősége kibocsátotta a „Felhívást," a melyben az eszme pártolására szólította fel ág hitv. ev. egyházunk minden lelkészét, hogy közös erővel igyekezzünk gondjainkat enyhíteni s gyermekeink nevelését, a mennyire, annyira megkönnyíteni. Mondhatom, hogy a legszebb reményekkel telve, számítva lelkésztársaink lelkesedésére s tes tületi együttérzésére, küldöttük szét ezt a felhívást s most mikor a jelentkezések zöme már beérkezett, mikor már csak elvétve akad egy-egy kartárs, a ki az eszme megvalósulásához a maga támogatásával is hozzájárul, most, mondom, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy : ha nem is csalódtunk minden tekintetben, reményeink még sem teljesedtek úgy, mint gondoltuk volna. A magyarországi ág hitv. ev. egyház közel 700 lelkésze közül, csak 10 lett alapító, 84 pedig rendes tagja az intézetnek. Segédlelkész eddig mindössze 3 iratkozott be ; vallástanár 2, theológiai tanár szintén 2. Az egyházmegyék közül csak 3 karolta fel a lelkészek ügyét (a békési, nógrádi és bácskai;) a kerületek még eddig nem nyilatkoztak Másféle testület — többnyire lelkész egyesület — 5 lett tagjává az intézetnek. Az egyes egyházak s viiági uraink közül szintén mentül kevesebben szerepelnek a tagok sorában. Úgy, hogy ha — e számok sorozatán végig tekintünk, önkéntelen is azt kell kérdeznünk: „A kilencze pedig hol vagyon?" Hát bizony ez az egészhez képest nagyon kevésI No de nem baji Egyesek — kivált a tes tületek — talán várakozó álláspontot foglalnak el s majd akkor nyilatkoznak mellettünk, ha az egylet tényleges működését látják, de hogy a lelkészek magok is olyan hidegek a lelkészek ügyével szemben, az már igazán feltűnő. Vájjon mi lehet annak az oka? Az egyiknél a szűk anyagi viszonyok, a melyek minden felesleges kiadás mellőzését paran csolják. Igazi Sokan vagyunk olyan helyzetben, hogy a kilátásba helyezett 800 frtból még a mindennapi szükségleteket is alig vagyunk képesek beszerezni s kerülnünk kell minden felesleges kiadást. Csakhogy az a 10 korona, a mit erre a czélra tagsági dij gyanánt befizetünk, nem felesleges, nem haszontalan kiadás, hanem hasznos beruházás, a mely előbb-utóbb bő kamatot fog hozni. Hisz ez az egyesület éppen rajtunk akar segiteni. A másikat talán az tartja vissza, hogy iobb egyházban lévén, másnak a támogatására nem igen szorul s nincs is kilátása ra, hogy segélyezzük. Hát kérem, ez se kifogás I Hiszen mi lelkészek azt prédikáljuk : „Egymásnak terhét hordozzátok," hát hogy akarjuk ezt betölteni, ha nem úgy, hogy a gyengébbeket karoljuk fel szerettei? Tessék elhinni, sokkal boldogabb ember az, a kitől kérnek, mint az, a ki görnyedt háttal könyörögni kénytelen. Nem mondom ón azt, hogy a jobb helyzetben levő collegáknak ne volna elég gondjuk 1 Van azoknak is elégi De ezek a gondok talán még sem nehezednek vállaikra oly súlyosan, mint a szegényebb sorsban levőknek. Ezeket kell tehát első sorban felkarolni, az egylet fejlődésevei beáll majd olyan idő is, a mikor a jobb helyzet nem fog útjában állani a segélyezésnek. Némelyek valószinűleg az egylet fejlődését várják s azt mondják magukban: „hátha semmi sem lesz belőle?" Hát bizony kérem, minden kezdet nehéz s mindennek a fejlődése Isten kezében van, de az meg bizonyos, hogy ha mindenki ilyen várakozó álláspontot foglalna el, akkor az egészből bajosan lenne valami. Rajtunk áll tehát, hogy legyen belőle valami, ha nem is rögtön, legalább idővel Mert azt hiszem, azzal már mindenki régen tisztában van, hogy mi, kik ezt az egyesület tet kezdeményezzük, voltaképpen csak az alapot rakjuk le, a melyre csak évek rnulva lehet falat rakni és emeletet éfjiteni s meglehet, hogy ez már nem is nekünk, hanem csak az utódainknak sikerül. De hát azért szabad e nekünk közönyösen néznünk az egylet fejlődését? EllenkezőlegI Soha se irigyeljük mi azokat, kik az általunk letett alapon tovább épitve, talán könnyebben fognak boldogulni mint mi; inkább legyünk segítségökre» hogy csakugyan könnyebben boldogulhassanak. Milyen jó nekünk, milyen sokszor kell hálát adnunk a jó Istennek, hogy elődeinkben volt anynyi önzetlen szeretet, annyi jóakarat az utódok iránt, hogy az özvegy árva intézeteket létesítették ! Milyen sajnálatra méltók volnának özvegyeink, árváink most is, ha azok is csak magokra gondoltak volna s úgy okoskodtak volna: „A ki utánam jön, az tegye be az ajtót " Nekünk se szabad csak a magunk hasznát tekintenünk. Mi tegyünk meg mindent, a mit tehetünk, a továbbira nézve bizzunk az Isten áldásában, az majd meghozza a fejlődést, az eredményt. A megkezdett munkát folytatnunk kell, azt félbehagyni semmi körülmények között sem szabadi Részemről meg vagyok győződve, hogy idővel — talán nem is sokára — ha ennek az egyesületnek áldásos működését látják, egy pap sem lesz olyan, a ki nem nyerészkedésből, hanem igazi ker. szeretetből ós meggyőződésből ezt az egyletet ne támogatná s áldását maga is ne érezné. Adja Isten, hogy úgy legyen I A legutóbbi egyetemes közgyűlés a megalkotott alapszabályokat helyben hagyta, most már