Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Pröhle Henrik. Észrevételek Stromp értekezésére

nagy parancsolatának kifejezését; az ó-szövetség nagy alakjai Ábrahámtól, Jákobtól Dávidig, Illés próíéiától Keresztelő Jánosig mind megelevenülnek Jézus tanításában ; az ó szövetség zsoltárai zendülnek meg ajakán örömben, bánatban. A keresztfán mondott szavai: „Én Istenem, én Istenem miért hagytál el engemet?" a 22. zsoltárból vannak meritve. Utolsó szavaiban: „Atyám, a te kezeidbe ajánlom az én lelkemet." A 31. zsoltár 6. versének visszhangját találjuk. Mindebből elég világos az Úrnak az ó szövetséggel szemben elfoglalt álláspontja. Tehát vagy hiszünk az Úr Jézus Krisztusban, mint Istennek egyszülött fiában ; akkor »zent előttünk az is, a mit az ó szövetségről mond és bizonyít ; vagy elvetjük az ószövetséget; de akkor ne állítsuk, hogy hiszünk az Úr Jézus Krisztusban. Vagy Isten igéje előttünk az új-szövetség — a mint ezt Slromp sem akarja tagadni — de akkor az ó-szövetséget sem választhatjuk el tőle; vagy pedig tabula rasát csinálunk az ó-szövetségből ; de akkor ne állítsuk, hogy az új szövetség szent előttünk. Ezért tiltakozunk Strompnak az Isten igéjével szemben elfoglalt állás" pontja, nevezetesen az ó-szövetség le" a 1 a c s o n y i t á s a ellen s azt látjuk az ó szövetségben, a mit az egyház mindenkor látott benne: t. i.: azon történeti folyamatnak emlékét és okmányát, melynek keretében maga az Isten leszállt az idő éstér korlátai közé, hogy feltárja lényegét szóban és cselekvésben, és igy a tökéletes üdvöt fokozatosan előkészítse. Mi azt valljuk az apostollal«' teljes szentírás Istentől ihletett." (II. Tim. 3, 16.) Ezért c?ak szomorúság töltheti el lelkünket, midőn egy theológiai tanár Jákobról oly hallatlan megvetéssel nyilatkozik s jellemtelen, nyomorult léleknek mondja, vagy midőn Izsák feláldozásával kapcsolatban igy szól: „Ha én pogány volnék és egy keresztyén missionárius hozzám jönne és beszélne velem Istennek fenségéről, a ki mindeneknek édes mennyei atyja, s a ki — ha csak próbaképpen is — azt kívánja mégis, hogy egy apa gyilkolja le a maga fiát áldozatul ; hát azt mondanám annak a missionáriusnak : menj barátom, a te Istened vagy kegyetlen Isten, vagy könynyelmű Isten, a ki se a maga hivatását, se az apai sziv érzelmeit nem veszi komolyan ; nem követlek ón téged; megmaradok én a csillagom ég imádása mellett, a mely ezer szemével óv,, véd engem ós őrzi bűnös voltomat." Bizony, a ki igy szól, az legalább is nagy lelki rokonságot árul el a csillagos ég imádójával s csak azt csodáljuk, miért nem hagyja ott a theológiai kathedrát, a melyet nem azért állítottak fel, hogy onnan pogányságot hirdessen egy professor, mert neK* úgy tetszik. Strompnak az ó szövetségről való nézetét ismerve egyáltalában nem csodálkozhatunk azon„ hogy Stromp nem tudja méltatni a törvény jelentőségét és az evangóliomhozvaló viszonyát. Különben nem állithatná, hogy az ó-szövetség tanításával zsidókká tesszük gyerme-keinket ós a hit és szeretet autonómiája helyett a törvény autonómiájára (?) neveljük őket. Nem veszi észre Stromp, hogy e szavaival magát Krisztust vádolja, a ki a törvény betöltésére jött és híveitől még sokkal mélyebb és igazabb betöltését várja a törvénynek, mint a melyet a farizeusok ós Írástudóknál látunk. Nem veszi észre Stromp, hogy itt Pál apostol felfogásával homlokegyenest ellenkező dolgot állit, a ki a törvényt a Krisztusra vezérlő mesternek mondja, hogy hit által üdvözülnénk. Igen, ez nekünk a törvény :. vezérlő mester a Krisztusra. Ez volt az előkészítő üdvtörténet folyásában, ilyenül használjuk mi is. A ki a törvény követelő szavát nem értette meg,, a ki nem érezte igazán szive mélyén azt a tőrvény által előidézett lelkiismereti vádat, mely e szavakben nyer kifejezést: Oh én bűnös ember,, kicsoda szabadithat meg engem a halálnak testéből, az Krisztust sem érti meg s nem jut el oda, hogy szive mélyéből áldja a Krisztust, mint egyedüli megváltóját. Az Úr azt mondja: „A ki akarja annak akaratát cselekedni (a ki engem elbocsátott,) az megtudja, hogy Istentől van e az én tudományom, vagy ón magamtól szólok." Vájjon nem azt köti-e itt lelkünkre az Úr, hogy igyekezzünk mindenekelőtt a törvény szerint, Isten akarata szerint élni, tegyük Isten akaratát egész életünkre föltétlen életszabályunkká? Akkoi fogjuk csak látni, mily gyarlók vagyunk, mennyire reá vagyunk utalva a támaszra, a vigasztalásra, s megértjük Krisztus hívogató szavát, felfogjuk tudományát, mint Istennek beszédét; mert belátjuk, hogy a kí igy él ós igy tanít, az több mint ha-, landő ember, az csakugyan Istennek fia. Tehát a