Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Kovács Sándor. Néhány szó a magyar énekeskönyv kérdéséről

láserkölcsi életében kifejeződik. À művészet más lárgyat kedvel inkább délen, mint északon, de ha közös tárgyat választ is, a feldolgozás, előadás módja a művész nemzetének egyénisége szerint merőben különböző. Hiszen csak az olasz, spanyol ós németalföldi festők azonos tárgyű remekeit keli egybe hasonlítanunk, hogy ez az igazság szembe tűnj éli. A nemzeti egyéniségnek az istentiszteletben s nevezetesen az egyházi énekben is érvényesülnie kell, hogy gyümölcse megérjék. Es ezt kivánja tőlünk a reformátió alapgondolata is, mely az evangyóliumot a holt nyelv bókóiból kiszabadította s minden népnek a maga nyelvén hirdette az igét. Nemcsak a szavak < magyarságát kívánom, ez nem elég, hanem oly stílt, a miből hatalmasan kiérezzük a nemzet lelkét. Magyar szavak akárhányszor idegen gondolkodást takarhatnak: a költői nyelv minden ékességének, képeinek, hasonlatainak, fordulatainak a magyar lelket kell lehelnie. Ezt jelenti az, hogy az evangyélium minden népnek anya nyelvén pródikáltassók. És az után nem szabad felednünk azt sem, hogy a dallamokban talán még szigorűbban, talán még hívebben kifejeződik a nemzeti jellem, mint a szövegekben. A zene szintén egy nyelve az Isten igéjének ; arra szolgál, hogy hirdesse, megértesse, megszerettesse a Krisztust. Ennek a nyelvnek is az anyanyelv, a nemzeti nyelv törvényét kell követnie. Az egyházi dallamban megtisztulva, megnemesedve benne kell lennie azon accordoknak « a melyek bölcsőnk felett édes anyánk ajkáról hangzottak, a mint a szövegekben annak a nyelv léleknek, melynek lehelletét az édes anya meséiben éreztük először. Ámde fájdalommal kell meg' vallanom, hogy tisztán magyar dallamaink száma kevés. Hajdan gazdagabb volt a mező, de időjártavai sok szép fája, virágja kipusztult és mindhasztalan sirunk utána. Mintha irtványon állanánk, az elmúlt virulásnak emléke pusztán a betemetetten gödrökből s az itt-ott 'bátortalanul a föld alól föltörekvő satnya gyökérsarjakról mered reánk. A XVI. és XVII. század magyar dallam kincse tekintélyes kincs volt, nem ártottak nék

1 Szenei Molnár Albert franciai mértékre szabot

k zsoltárai s nem ártottak neki a Zengedező Meny. nyei Kar újonan meghonosított német dallama} sem, mert hiszen használatuk nem volt kizáróla. gos. Magyar dallamainkat a XVIII. században is széltire énekelték híveink; talán valamivel kevesebbet, mint régenten, de még mindig sokau Végső csapást a győri énekes könyv uralma mért nemzeti egyházi zenénkre. Benne a magyar dallamok száma mintegy 12—15-re olvadt le, beleszámítva a meggyökeresedett huszita melódiákat is. Száműzve belőle a következő szép sor: Ne szállj perbe ón velem (Szövege Páczeli Király Imrétől.^ Serkenj fel én lelkem, kiálts Istenedhez. Eltévedtem, mint juh. Háborúsága Dávid királynak. — 5. Kegyes Jézus én imádságomra. — Könyvem forrási, áradási. — Szegény fejem uramhoz óhajt. Ez a nyomorúságnak napja. Hogy panaszolkodik az Anyaszentegyház, a Krisztusnak (jegyesei 10. Szánja az Úristen (Szegedi Kis Istváu.) Csak te benned Uram isten (hihetően Sztáraytől) Semmit ne bánkódjál Krisztus szent serege. Örül mi szivünk (Szegedi Kis István) Szívem megalázván te hozzád megyek. 15.0h bágyadt lélek, búval-gonddal teljes fészek (Szövege [Ormáni Jánostól.) Oh ki későn futok lelkem orvosához. (Szövege Rimay [Jánostól). E dallamokat csak siettemben jegyeztem ki igazolásul. A zeneértő szakember sokszorta többet talál s a pusztulást is jobban látja. Balassi Rimay s elődeikmind nótára irták költeményeiket

t de nagy részök eltűnt. Az énekeskönyv úgynevezett reformja óta a modernség dicsőségéért verekedő kántoraink az iskolákból is számkivetették azt, a mi a régiségben vétkesnek találtatott. Az öregek kidöltóvel, a kik még visszaemlékeznek gyermekkorukra, végkép kihalnak maradványaik is. És az a baj, hogy a mi korunk nem tud újat teremni helyökbe. Munkához kellene azért látnunk, mig nappal vagyon s egészen be nem esteledett? böngészszük össze a nyomokat, gyűjtsük s takarjuk be, a mire bukkantunk. A mai emberöltő, melynek buzgósága alá hanyatlott, mely szemeit a romolhatatlan hajlék helyett inkább a romlandóra függeszti, ez énekeket és dallamokat nem őrzi meg a jövendők számára. Azonban hogy pótoljuk az elveszett kincset? Az egyházi ének komoly jelleme tisztára kizárja a népdalok egyszerű átvételét. Hiába, elsó sorban az épités, áhitatkeltés céljára kell gondolnunk s ezt a célt a népdalok legnagyobb része, mely szerelmi dalszöveggel él az ajkon, nemcsak el nem éri, de egyenesen veszélyezteti. A ma[ népdal templomba, egyházi énekhez egyáltalán nem való. Igaz, ihletett lélek, hivatott művészi kéz alkothatna belőlök áhitatkeltő egyházi dallamot. Nagy