Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - VIII. Temető - Dr. Meliórisz Béla

•vizsgáit Eperjesen tette le és pedig mindkettőt kitün tetéssel, végbizonyítványt ellenben Kolozsvárott nyert 1897. jún. 29-én. A diák kongresszusokon: Debreczenben. Budapesten, Nagyváradon, Pozsonyban, mint testületi elnök képviselte az eperjesi jogakadémia ifjúságát. Szigorlatait a kolozsvári tud. egyetemen tette le s ott szerezte meg az államtudomány doktori oklevelet „kitüntetéssel" és „különös dicsé rettel" és igy nov. 27 én avatták fel „kitüntetés sel" az államtudományok tudorává (1897.) Ugyanezen évben lépett az eperjesi ügyvédi kamara jelöltjei közé is. Még 1892-ben a „Magy. Her. és Gen. Társaság" tagjául vették fel s 1900 ban a Társaság levelező tagjául választotta meg; 1894. a „Magyar Történelmi Társulat," 1895. pedig a „Szepesmegyei Történelmi Társulat" rendes tagjává lett, az eperjesi „S/échenyi kör" irodalmi és szinészeti szakválasztmányának jegyzője és a berlini „Összehasonlító jog és államtudományi nemzetközi egyesület" tagja, az eperjesi „Jogász vivó egylet" stb. tagja volt. Irt a „Turul*-ba, a „Felföld" be, „Egyetemi Lapokéba, „Felvidéki Szemle" be, „Sárosmegyei Közlönyébe, „XX század" ba rövidebb hosszabb tud. értekezéseket s szépirodalmi czikkeket Művei : „A holicsi vár foglya," lefordítva németre és francziára, „A Heraldika köréből," melynek függelékéül adta ki ,Sárosvármegyei nemes családok czimeréM, „Séta a Westminster Abbey Templomában," „A magyar alkotmány biztosítékai" czimű tudori értekezése megjelent Budapasten Eggenberger-féle könyvkereskedésben. 1897-ben az eperjesi kollégium végrehajtó bizottsága egyhangúlag magántanárrá választotta meg a jogakadémiához, hol febr. havától kezdve „Trónörökösödési törvényeink," „Szemelvények a magyar közjogból" czimen előadást tartott, 1900-ban pedig az oly közmegelégedésre működő magánta nárt rendkívüli tanárrá választották Még 1898. a kolozsvári egyetemi rektor ajánlatára a m. kir. vallás és közoktatásügyi minisz ter 1000 frt ösztöndíjjal tüntette ki, hogy azzal külföldi tanulmányútra menjen s ő 1899. a londoni egyetemre ment ; meglátogatta az oxfordi és a cambridgei egyetemeket is, majd hazatérve „Néhány szó egy londoni szakiskoláról" czim alatt számolt be tanulmányútjáról. Időközben Berlinben a „Christlicher Verein Junger Leuten" egyletben „Über den Protestantismus in Ungarn" czimen felolvasást is tartott, mely nagy tetszésben részesült. Külföldi utazásai alatt 56 kiválóbb történelmi műemlékekben s művelődós történeti kincsekben, gazdag külföldi várost látogatott meg, mindenütt részletes jegyzetekben örökítve meg benyomásait. E bőséges forrás mélyéről mennyi szellemkincset hozhatott volna fölszinre a hibátlan készütségül ifjú a jogosan oly szépnek álmodott pálya tartamán, ha másképpen nem rendelte volna a mindenható bölcs Gondviselés ! Berlinből már betegen tért haza ; 1901. telét San-Bemoban, majd Griesben töltötte ; azonban sem az enyhe éghajlat balzsamos szellője, sem az anyai szeretet önfeláldozó gondos ápolása nem menthette meg, a vallásos ifjú szive kilobbanó reményével, az édes anya a kétségbeesés tengerével tért meg a szomorú otthonba és csak ugyan : Dr. Meliórisz Bélának meg kellett halni : mielőtt betölthette volna hivatását. Mielőtt a büszke szép sudár kibontogalhatta volna lombkoronáját ; mielőtt az ifjúságért rajongó ifjú próféta beléphetett volna az ígéret földére s a férfi szellemkincstára megnyílhatott volna : a gyenge testet összetörte, a túlfeszített idegzetet összeégette az ifjú szellem belső olthatatlan tüze ! E veszteség fölött részvéttel sóhajt föl min den protestáns szív : ha erősebb test hordozhatta volna e nagy rátörő lelket; ha nem vágyott volnaélte hajnalán is, ábrándok helyett is: tenni, hatni, alkotni, ha nem égette volna a munka és dicsőség szomja jó, nemes szivét, ha nem repült volna messze idegenbe a tudás mannája és nektárja után, mely táplálta lelkét egy ideig, aztán lázas gyönyört okozott neki s végre halálos méreggé változott reá! . . ha tudta volna csitítani lelkét, kímélni testét — mi válhatott volna a lelkes itjúból ! A szegény álomjárót nem ébresztettük föl s mégis alázuhant a halál sötét mélységes völgyébe, éppen abban az órában, melyben ötven év előtt nagy szülői, kik most leroskadva térdeltek a végsőt sóhajtó unoka halálos ágyánál, ott térdeltek boldogan az Úr oltára előtt. Mit érezhetett az a megtört aggastyán, az a szelíd lelkű matróna: ötven év után, abban az órában e megrendítő, szivet rázó, tragikus eljegyzésnél, mikor arany koszorújokat hamuval hintett fejőkről odatették a bálványozva szeretett unoka meghűlt szive fölé t S aztán fölemelték az elalélt anyát, reszkető ajakkal vigasztalva, Isten szent nevével ! És mit érezhetett az az ifjú sziv, mely látta mind, világosan, tiszta öntudattal e megrendítő véget, mikor biztos vonásokkal, nyugodt kézzel irta meg hattyú dalát: .Az én lelkem olyan, mint a rab madárka, Vergődik, küzködik fogolyként bezárva . . . Az én lelkem olyan, mint a roncsolt gálya, Erőtlen hánykódik a tenger dagályán; Felemeli néha, reménység halláma: Hogy majd összetörjön, a kétség szikláján I" (Gries 1901. máj. 19.) Iszonyúan nyilaihatott át az édes anya lelkén minden szó, minden betű, mikor e sorokat olvasva, ott az enyhe tengerparton, biztató mosolylyal tekintett egyetlen fiára ! A dal valóra vált. Csakhogy a dalnoknak nem lelke törött össze.