Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Vojtkó Pál. A pozsonyi ösztöndíjak ügyében

künknek se bajusza, se szakálla, másiknak bajusza meg szakálla, másnak csak bajusza, másnak csak szakálla, egyiké egy nyiretű, hosszú, a másiké két nyiretű, rövid, a harmadik nazareus, „beretva az ó fejére nem ment." Mégis melyikünknek jutna komolyan eszébe szabályrendeletet alkottatni a papok bajusz- és szakáll viseléséről, hogy uniformisos legyen az ő megjelenésök? Elvégre is a Krisztusnak vagyunk vitézei s jó vitézei akarunk lenni, a kiknek vitózkedése a lélektől függ, melylyel a csatába indulnak ós a lelki fegyverektől, melyekkel küzdenek, nem az egyenruhától, melyben díszelegnek. KUND SIMUEL. A pozsonyi ösztöndijak ügyében. Igen tisztelt Szerkesztő Úr 1 Becses lapjának 31. számában „Helyreigazítás és tájékozás két ösztöndíj ügyében" cimen a pozsonyi ág. h. ev. egyházközség pénztári hivatala védekezik a „Magyar Szó" folyó évi június 27-ik számában közölt s a dunántúli ev. egyházkerületi iskolai nagybizottság üléséről irt tudósítás ellen. A szóban forgó ügy lényegéhez szavam nem lehet, azt végezze el a két érdekelt fél egymással, de mivel a pozsonyi cikk elég elfogultan a tudósítás Íróját is elfogultsággal, rosszakarattal vádolja s a tudósításnak oly szellemet és akárhányszor oly kifejezést tulajdonit, melyek abban nincsenek s attól távol állanak — a magam tisztességes és jóhiszemű eljárásom védelmére kénytelen vagyok tollat fogni. Rövid és tárgyilagos leszek. A tudósítást én irtam a gyűlésen történt felszólalással egyezően, hiven, annak teljesen meg felelő szellemben. Ezt bebizonyíthatja minden jelenvolt s bizonyára el fogja ismerni maga az előadó is. Különben az én tudósításom ide vonatkozó szakasza az egy hasábnál többre nyúló cikknek alig egy negyedrés/e, holott a pozsonyi védekezés a cikk derekának mondja s oly színben tünteti fel, mintha e szakaszért készült volna az egész tudósítás. Közleményem hangja a legnyugodtabb, az ülésekről hozott referádák hivatalos, tárgyilagos hangja, minden egyéni érzülettől és hangulattól ment. A később mondandók kedvéért engedje meg igen tisztelt szerkesztő úr, hogy itt közöljem : „Az ösztöndijakkal kapcsolatban panasz merült fel a pozsonyi ev. gyülekezet ellen, hogy a Köhler-Schiendler-féle ösztöndijat az alapítók intenciója ellenére theológiai szakvizsgához köti, úgy, hogy azt a Sopronban három évfolyamot végzett és külföldre szándékozó theológus ifjak nem kaphatják meg. Pedig az alapítók: azt nem úgy akarhatták, mert az alapítvány tótele idejében a hazai evang. theológiai intézetek három évfolyamból állottak s az ifjak a negyedik évet kötelesek voltak valamely külföldi egyetemen tölteni. Az ösztöndijat kezelő gyülekezet föntebb érintett rendelkezése ellenkezik az alapítvány szellemével, mert, hogy az alapítók a soproni theológiára is gondoltak, mutatja, hogy első sorban győri születésűek számára tették alapitványaikat, azok pedig rendesen Sopronban tanulnak. Minthogy továbbá a pozsonyi gyülekezet egy kezelése alatt álló más ösztöndijat, mely pedig első sorban soproni ifjaknak szól s csak másodsorban pozsonyiaknak, többszöri figjelmeztetés ellenére is nyilt pályázat mellőzésével osztott ki, ez irányban is megkeresik a sérelem orvoslása céljából. A bizottság ez ügyek sima elintézésével a főiskolai igazgatót bízta meg s ha e lépéseknek eredményük nem lesz, a kerület útján az egyetemnél keres orvoslást." Ennyi a tudósítás szóban forgó szakasza, melybe csak maga a legnagyobb elfogultság magyarázhatja bele azt, a mit belőle a pozsonyi védekezés kiolvasott. Először is határozottan ós nyíltan visszautasítom azt a rosszakaratú és valótlan meggyanúsitást, hogy »készakarva behúnyom az igazság előtt mind a két szememet." Tessék a dunántúli kerülettel elintézni a dolog érdemét, de ón a kerületemet sértő kifejezésért itt a nyilvánosság előtt elégtételt várok a pozsonyi gyülekezeti pénztár hivatalától. Másodszor a cikk hangjából, egyetlen szavából sem lehet arra következtetni, a mit a védekezés a maga részéről levon ós kiszínez, „hűtlen sáfárra" senki sem gondolt, sem „bűnre," sem „galádságra* s ,a sirás és fogaknak csikorgatások"-ra se, ez mind a védekezés elfogult képzeletében termett. Harmadszor a tudósításból azt se lehet kiolvasni, hogy az egyik szóban forgó ösztöndíjat soproniaknak vagy pozsonyiaknak osztották-e ki, a tudósítás egyszerűen annyit mond, hogy nyilt pályázat mellőzésével s ezt a gyűlésen hivatalosan bejelentették. A védekezés ritkított betűvel, tehát a tudósításnak tulajdonítva a szót, „eltitkolásáról beszól és idéző jelek közétette „irigy ós kapzsi pozsonyi theológusokról," holott ilyesminek a tudósításban nyoma sincs, Hát ez nem készakarva való elferdítése az igazságnak s nem megy-e valósággal rágalomszámba ? Negyedszer „a dunántúli bölcseséget" hasztalan kicsinyli a védekezés, mert az legfeljebb abban a kifordított formában nevetséges, a melyben a védekezés irója a maga érdekében előadja. Az én tudósításom egész helyesen csak annyit mond: „Az alapítók a soproniakra is gondoltak," — s ezt a védekezés dicséretre méltó hűséggel igy idézi :