Evangélikus Egyház és Iskola 1902.
Tematikus tartalom - V. Könyvek ismertetése - Theológiai ismeretek tára
ban részletesen fejtegetett sérelmeink orvoslásáért felhangzott szavunk erőtlen és észrevétlenül viszi el azt a szél fcülön külön. Ellenségeinkkel szemben az ellentállás, az állami életben jogaink móltányoltatása sokkal könnyebb volna a tömörülés a teljes egyesülés által. Különben általában szükségfelettinek tartjuk a tömörülésben rejlő erő bizonyitgatását. — De elismerjük, hogy a hitéletben e külső körülmény magában csak nem birhat döntő erővel, ha a belső feltótelek hiányoznak. De ki merné kétségbe vonni, hogy itt megvannak a belső feltételek is ? t — A protestáns egyházaknak alapja egyaránt: az evangéliom. Világossága: a hit. Levegője: a lelki szabadság. Eszménye a tökéletesség a szeretetben. — Lehet, hogy e szélesebb kereteken belül némelyek átléphetetlen határokat akarnak ismerni a különböző protestáns egyházak között, tán rámutatnak a történelem folyamában arra a sok kísérletezésre, melyek a protestáns egyházaknak különösen a bölcsője mellett, anynyi jóakarat mellett is sikertelenek maradtak és az egyesítés helyett a válaszfalak élesebb megkülönböztetésére vezettek csupán. Fájdalom ! — Ez mind tagadhatatlanul igaz. De nem szabad felednünk, hogy a külömbségek ezen kiélesitése akkor történt, mikor a vitatkozó felek saját eszméik, hitfelfogásuk igazságának bizonyítékait kutatták a másik fél meggyőzésére és nem fordítottak figyelmet a másik feltugásábin a kérdés más oldalról való szemléletében kiemelendő igazságra. Azóta azonban sokat változott a helyzet. A különböző protestáns felekezetek kiformálódott hit elveinek kölcsönös vizsgálatában kifejlődött s ma teljesen érvényesül az a nyugodt tárgyilagosság, inely felismeri, hogy az egyik egyház hitelve a kérdés egyik, a másik más oldalát világuja meg az egész igazságnak; vagy az esryik az alaki, a másik a tartalmi igazságot igyekszik nyomatékosabban kifejezni, a nélkül, hogy ez tulajdonképpen ellentétei jelentene. — E nyugodtabb tárgyilagosság világánál, — ha tán némelyek megütköznek is ezen, -- határozottan állítjuk, hogy református egyházunkban ma is léteznek oly szélső irányzatok, melyeknek hitelvi felfogása közt, sok fontos kórdósben van áthidalhatatlanabb úr, mint az evangélikus és református egyház elválasztó dogmájában az úrvacsorai tanban. Kivánatra szakithatunk valamikor időt, hogy példákkal szolgáljunk arra, miszerint némely kálvinistának felfogása oly módon tér el a másikétól, hogy azokban egységet létre hozni képtelenség, a lutheránus és református úrvacsorai tanban azonban mindkét részen való komoly dogmatikusaink méltányolják a másik intentióját. A másik egyház tanának tárgyilagosabb a saját egyházunkénak elfogulatlanabb vizsgálásánál a két tanban nem egymás kizárását, Jhanem kölcsönös kiegészitéset ismerik el. Mikor a lutheri tan az úrvacsorában Jézus valóságos jelenlétét tanitja, ez alatt nem a durva malerialis jelenlétet érti. hanem a Jézussal való bizonyos egyesülésnek azt a szükségességét, a mit református részről is el kell ismernünk. Viszont, mikor mi a külső jegyeknek a megszenteltetós után is kenyér és bor mivoltát hangsúlyozzuk,' azzal azon durva materialis átalakulás ellen akarnak tiltakozni, a melyben a babonás lelkek előtt a Jézus lelkileg való jelenléte és a vele való le'ki egyesülés teljesen elhomályosul, ók Jézus valóságos jelenlétét hangsúlyozzák ! mi éppen Jézus ezen valóságos jelenlétet akarjuk félreértéstől megóvni. — De nem tartjuk sem czélunknak, sem magunkat hivatottaknak, hogy dogmatikai fejtegetésekbe mélyedjünk el. Csak arra kívántunk rámutatni, hogy hitelvi eltéréseink éppen nem olyan mélyek, hogy azok áthidalhatók ne volnának, sőt elmondhatjuk, hogy az elfogultságtól ment tudományos hittani vizsgálódások ehhez már-már teljesítették a c/,ölöpök beverésének nehéz munkáját. Restelkedve gondolunk rá, hogy tán külső dolgok, szervezeti viszonyok, anyagi kérdések okozhatnának legyőzhetetlen nehézségeket? Ám ezekkel szemben appellálunk a szeretet mindeneket egyesítő nag^ hatalmára, appellálunk arra a tiszta hazafiságra, mely egy erős egységes magyar protestáns egyházban nemzeti létünk, fejlődesünk és szabadságunk erős várát ismeri fel. Istenem, mennyi áldoiatot hoztak a protestáns egyházak a hazafiságnak : az egyesülésben hozandó esetleges kölcsönös áldozatok magukra nézve is áldássá változnának. Vegye fel tehát a zsinat teendőinek sorába az egyesülés munkálását. Ne tekintsen el egykedvűen e szent érdek felett, Es ne állapitsa meg egész buzgalommal felvett kísérlet nélkül ennek lehetetlen voltát. Ne, mert ha e czól eléréséről valaha lemondanánk: egyik legszentebb eszményünket veszitenők el. A nehézségek pedig hová-tovább nagyobbak lesznek. Két szer/ezetnek egyesítése annál nehezebb, minél inkább előre haladtak, megizmosodtak eltérő irányú fejlődésükben. A magyar protestantismus ós ezzel együtt a magyar nemzet történetében korszakot fogna jelezni az egyesülés műve Es a hivatas teljesítés példányképeül tündökölne zsina tunk a történelem lapjain e nagy mű alapjáuak megvetésével. u Kedvezmény a lelkészi és tanítói karnak. Az 54 ik évfolyamabau megjelenő „Gazdasági Lapok" szerkesztősége megkönnyíteni óhajtván a földműveléssel gyakorlatilag is foglalkozó lelkészi es tanítói karnak azt, hogy a mezőgazdasági ismereteket minél jobban elsajátítsák, s a haladó kor kívánalmaival és vívmányaival is megismerkedve, a modern gazdasági iránynyal lépest tarthassanak, ezen kedvezményt ajánlja tel a nagytiszteletű lelkészkedó papság és a t. tanítói kar-