Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Kovács Andor. A nép szava, isten szava

tiogy a vallás és közoktatásügyi tárcza tárgyalásának elsönapján az eddiginél nagyobb segélyt helyezett kilátásba a miniszter, de hát már elég volt nekünk az Ígéretből, elég az alamizsnából. A mi őseink is véreztek e Haza földjéért; e nemzet fennmaradása, a magyar állam élete, alkotmánya sokszor, nagyon sokszor a magyar protestáns egyház híveinek önfeláldozása árán, vérén lett megmentve, megváltva Nem hivom tanúbizonyságul most erre a történelmet, tudja azt e Hazának minden felekezetű értelmes, a multat ismerő, elfogulatlan polgára. Az önfeláldozó, hú gyermek nem lehet tovább is mostoha, a kinek csak kegyelemből vetnek néha-néha, hogy elnémuljon, egy-egy kis morzsalékot. Evang. egyházunk évente hat millió koronán felül áldoz vallási- és iskolai czélokra. E tehernek több mint fele részét eleitől kezdve az állam helyett hordozza népünk iskolák fenntartása czimén. Ezzel az óriási évenkénti áldozattal szemben alamizsnát többé nem adhat nekünk az állam. Nem, ez igy tovább nem mehet. Ha e kérdés végleges megoldására ezidószerint nem vállalkozható az állam, adjon annyit, a mennyit 200 millió fölöslege megenged. Hogy az egyenjogúság elve szerint a többi nem prot. hitfelekezeteknek — a melyeknek még tartozik — adnia kell : elismerem. De a viszonosságot szerintem azzal nem sérti, ha a dúsgazdag kath. egyháznak ezidószerint nem nyújt s ezután sem adna egy g a. rast sem, egyszerűen azért nem, mert az már megkapta a aiagáét busásan ós élvezi több század óta. A ki megkapta a magáét, álljon félre, sem papja, sem tanítója részére ne könyörögjön koldusalamizsnát. Adja meg maga a gazdag római egyház szegény szolgáinak, munkásainak, a mire méltók» a miért megdolgoznak. Nem kívánjuk mi a papi javak szekularizáczióját, azt sem kutatjuk: benne van-e az az 1848. évi XX. t.-czikkben ; botorság volna olyan dologba bele ártani magunkat, a melynek bolygatása egy felekezetnek sem lehet feladata. Mi csak a magunkét követeljük. A másét sem nem irigyeljük, sem nem kívánjuk, sem nem háborítjuk. De jussunk egyszer már mi is ahhoz, a mi a miénk. Elég, ha fél századon át rongyoskodtunk, nyomorogtunk, csakhogy a Haza iránti kötelességünknek — különösen kulturális tekintetben a kath. egyház által soha meg sem közelitett mértékben — eleget tehessünk. A ki az újabb, nagyobbfokú segélyezéstől autonómiánkat félti, immár felesleges dolgot művel, aggodalmával nagyon elkésett. Az ez ideig nyert állami csekély kegyadományokért annyira megvannak már nyirbálva önkormányzati s önrendelkezési jogaink, hogy a még megmaradottakból feladnunk többé semmit sem lehet. Nem lehet, mert e tekintetben már úgy az anyagi, mint a személyi téren elmentünk a legvégső határig. Autonomiánk kincseiből az átadottakon kivül, bármily nagy állami áldozattal szemben is még többnek átengedése merő lehetetlenség. Hiszen ha önrendelkezési jogainkat még továbbra is csonkítani hagyjuk ; ha szárnyaink még jobban megszaggattatnak : akarat és szadadság néiküli bábokká válunk az állam kezében és szánalmas vergődés lesz egész egyházi életünk. Ha már eddig annyi rést engedtünk ütni ősi erősségünk falain, legalább nyerjünk most annak fejében tetemes kárpótlást, méltányos anyagi gyámolitást. Az 1894. évben — akkor, miután egyházunk az egyházpolitikai törvények behozatala idején zsinatának 1893. évi időszakában oly önfeláldozóan, saját érdekeinek háttérbe szorításával annyira alávetette magát az állam érdekeinek — akkor jelentette már ki a Wekerle kormány, hogy az egyházak anyagi ügyeinek rendezése, folytatólagosan, törvény által lesz keresztül vive. íme 8-dik éve már, hogy e kötelező kormány-igéret elhangzott s az erre vonatkozó törvény még mindég álomkép. 1896-ban egyetemes közgyűlésünk benyújtotta a kormánynál az állami dotatióra vonatkozó feliratát, ismételt sürgető felirat ment a kormányhoz 1897-ben, s nemhogy a törvényes intézkedés megtörtént volna, de még válasz sem érkezett kérő szavunkra. De minek is érkezett volna, Ígéretben, kijelentésekben többé nem bizhatunk, törvénybe foglalt intézkedés ós annak a lehető legszélsőbb határig leendő tényleges megvalósítása nyugtathat már meg csak bennünket. Kérje, sürgesse, követelje ezt egyházunk érdekében minden egyes ev. egyház lelkész, felügyelő, egyházmegye, kerület, egyetem útján az államtól mindaddig, mig a velünk szemben eddig tanúsított mulasztás kipótolva, a méltánytalan eljárás jóvá téve nem lesz. Kérjük, kívánjuk