Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Schrödl József. Unio

öivendetes jelensége és bizonyos idő múlva a kölcsönös visszahatás áldásos gyakorlati eredményeket fog megérlelni. Ha már most a német erős, öntudatos és gazdag protestantismus törekszik egységes erőkifejtésre, tömör szervezkedésre, unióra, érhet-e bennünket magyarokat gáncs, ha ugyanarra törekszünk hasonlitlanul kedvezőtlenebb viszonyok között minden tekinletben? Csakhogy nálunk nem imperátori szózat harsogja az uniót előkelő nagy ünneplő közönség fülébe, hanem egy igénytelen felekezeti folyóirat félve, csaknem szégyenkedve könyörög, hogy a nemsokára megalakuló református zsinat vegye fel tárgysorozatába a magyar evang. egyházak uniójának kérdését is. Csakis ennyit akar az „Erdélyi Protestáns Lap" és nem többet, vagyis fél attól, hogy még ennyi sem történik meg. Akár lesz valaha unió Magyarországon az evangélikus egyházak közt, akár nem, a kérdés eddigi fejlődésének is megvan a maga érdekes történeti háttere ; ha sohasem lesz meg és ez bizonyossá válik, a historikust mindig érdekelni fogja az a kérdés, miért nem tudott megvalósulni az unió. Ä kérdés jelenlegi fejlődési stadiumára nézve pedig aligha fog jellemzetesebb momentu mot találni, mint az emiitett czikket. E czikk azon kifejezése: akadhatnak, a kik megmosolyogják, a mit még felvenni kivánunk (az unió kérdését,) már már azt a benyomást kelti, mintha az unió kérdésével való foglalkozás magában is illetlen, tapintatlan dolog volna, úgy, hogy Knigge felvehetné illemkódexébe : de unione vero, quae non est, nulla fiat quaestio. Immár 60 esztendeje. hogy a kérdés az aktualitás teréről leszorult és csak mint hangulat, mint jámbor szándék vagy gyűlölt rém lappangott napjainkig a közvéleményben; felszinre csak elszórt nyilatkozatokban, pillanatnyi érzelembuborékokban jutott, rendszeres mozgalomról, komoly megfontolt cselekvésről, állandó hő lelkesedésről két emberöltő óta a történelem nem igen szolgáltathat adatokat. E két emberöltő közül az első e téren való ter* méketlensége a nagy nemzeti megrázkódtatással áll szerves kapcsolatban, a másiké pedig a nemzeti és vele a protestáns egyházak jogfolytonosságának helyreállítási törekvésével ; igy jutott el ma a magyar protestantismus az 1848. XX. t.czikkben foglalt elvek megvalósításának követeié séig. Ám kénytelenek vagyunk belátni, hogy a puszta ráutalás ezen törvényre, az érdekében meg indult sajtó és irodalmi harcz, egyes kiváló férfiak nyilatkozatai és állásfoglalása: kevéssel vagy semmivel sem viszik előbbre az ügyet a megvalósulás felé. Kénytelenek vagyunk a meglevő politikai exigencziákkal szemben vagy lemondani jogos követeléseinkről, a mi egyértelmű volna egy sivár, dicsőség nélküli jövő önkényt való elvállalásával vagy új, reánk nézve kedvezőbb exigencziák megteremtésével a küzdelmet szélesebb és szilárdabb alapon, a sikerre való bátor kilátás hitével, nemzeti és egyházi multunk mélyében gyökerező politikai és vallásos lelkesedéssel megújítani éa elszántan végig harczolni. Az 1848. XX. t. cz. megvalósításáért folytatott eddigi küzdelmünk azt mutatta meg, hogy készletünk elégtelen, szervezetlen, ós komoly acti& esetén a közös czéllal szemben önönmagát emészti, fogyasztja. Pedig erőink szétfőrgácsolásának nálunk nemcsak az a veszedelme van, hogy a nagy czélt szem elől tévesztjük, nagy bajainkból kibontakozni nem tudunk, ellenfeleink gúnytárgyává leszünk, hanem hazafias, nemzeti szempontból aggasztó tünet az, hogy a közös ós nagyszabású czélok ellen felkapott partikuláris jelszók leple alatt nernzet- ós államellenes, hazafiatlan nemzetiségi törekvések lappanganak. Hogy az erdélyi szász atyafiak, a bánság és a nyugati határvidék ma még nem alldeutsch érzületű, az amott csakis a szászok circumspektusos úzleti szellemének, emitt pedig az idősebb lelkészek és a világi elem hazafiam éberségének köszönhető. De ne gondoljuk azt, hogy a szászok ós a lutheránus orthodoxia köpenyével takarózó nemzetiségi áramlat egyedüli akadálya az uniónak 1 Ha csak az volna a baj, úgy meg lehetne csinálni az uniót szászok nélkül és a nemzetiségieskedők ellenére, a mint meg lehetett csinálni a dunáninneni kerület új beosztását. Hanem vannak egyéb bajok: a vis inertiae, az Opportunismus, bizalmatlanság, féltékenykedés, szűkkeblűség. Nálunk nincs császár, ki mindezek hangját túldörögve, a sic volo, sic jubeo t vagy regis voluntas suprema lex szavát hallassa, vagy a generál-consisterialrath méltóságot adományozhatná, bár adjunk hálát az istennek, hogy van olyan alkotmányos királyunk, a ki a régi rendszerű kormánybeavatkozást sürgető klerikális propagandának azt feleli, hogy a törvényes korlátok között érvényesülő mozgalmat a jövőben sem akarja meggátolni; ez ugyan a los von Rom mozgalmára van mondva, de az unió mozgalom is meríthet belőle tanulságot. Nálunk az unió mozgalomnak magából az eszméből kellene táplálkoznia és erőt merítenie; mert képzelhetjük e azt, hogy valamelyik püspök vagy főfelügyelő, főgondnok kibontja az unió zászlaját, mint a hogy ez történt 1840-ben, mikor gróf Zay Károly a mozgalmat megkezdte, gróf Teleki József pedig lelkesen felkarolta; vagy képzelhetjük e azt, hogy a világi elemek erre hivatott része belemenne a harczba, mikor a saját gyülekezete, vagy esperessége lokális ügyein túl nem igen szerez magánk tájékozottságot. A nagy tömegek? Ezek más szellemi táplálékhoz vannak szokva, ezek szájában az ananásznak is csak tökize volna. Azután hallottunk már olyan véleményt is egy református lelkész részéről: Unió!? Annál könnyebb nin-