Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - VII. Rendeletek, körlevelek, tudnivalók - Istenitisztelet állami intézetek tanulói számára

Hová sereglik boldogan a nép, Hogy ott imádja ősi istenét. Így álmodott a nemzet töredéke, És nőtt a rabság ifjú nemzedéke. Oktatta őket őszszakállú táltos, A ki az Úrrtak már csak hittel áldoz. Dalában im kifényesül a mult, S a gyermek tőle hinni megtanult. És nő a gyermek s nagy mult hive lett, És vágytól ég a hazaszeretet. Az ifjú égve hittel várja, várja, Mikor ragyog fel az Úr nagy csodája. Óh megjön az, óh lesz föltámadás . . . Jövel, jövel, te csoda-messiás I . , . Nézzétek I virrad, virrad a szabadság . . • Letelt a hosszú babiloni fogság. Fölépül Júda. Jött a nagy király. A boldog eszmét ő nem érti bár, De nagylelkű bölcs, kegyet osztogat, Így tette szabaddá a rabokat. Fölkelt Izráel, van már otthona, Sión hegyén fölépül temploma; Oh de nem jött el az Úr nagy csodája, Nem árad áldás a kopár hazára. Az új oltár, hol Júda népe áldoz, Nem az, miről dalolt a régi táltos. A tespedésben népe elfajult, Sivár szivében halványul a mult; Megszokta lassan a pogány uralmát, Nem áhitozza Dávid birodalmát; Elég, lia ól. A kényelmes jelen Ujabb eszméket, érdeket terem. Próféta nincs, ki lelkesedni ráér, Aki hevüljön régi ideálér'; Pótolják ezt a paragrafusok; írástudók ós farizeusok Rágják a törvény üres betűjét S lenézik gőggel a multak hivót. Nagy tudományuk szőrszál-hasgatás, Hamis irányú csűrés-csavarás. Óh ez a szó-harcz olyan undorító 1 . . . Hol a nagy eszme, az a boldogító, A mit a táltos ajka hirdetett, Ki hitt, remélt, mert érte szenvedett? . . . Ti szenvedésben, hitben oly nagyok, Ti régi jósok, óh ti szóljatok! Van ifjúság még, hadd vegyen körül, A régi dalra lelke földerül. Hadd zengjen újra: iesz föltámadás, Jövel, jövel te csoda-messiás ! . . . Mi az? . . . Mi zúg fel gúnyosan? . . . A szól süvölt? . . . Vagy a mi titkosali Úgy elragadta méla lelkemet, Hallom zajongni a nagy ünnepet? . . . Elmúlt az, öiven évnél több az éve, Te vártad óh hazámnak ifjú népe, Te vártad akkor isten nagy csodáját . . • Vannak-e még, a kik remélve várják? . . Zúg, zúg a szélvész, tél borong a tájon, Zizegnek a fák, varjú ül az ágon, Károgva gúnyol ... tán csak engemet? Vagy a mi zeng ma, szent reményemet? . . + Engem? . . . Hisz igy van, az idő halad, Elvitte váró ifjúságomat, De életemnek lassú alkonyán Hevülök még a régi jós dalán; Azt zengem nektek ifjan, melegen, Ez a nap ma is legszebb ünnepem. — Üvölt a szél ... De jössz már, kikelet, Érzem, óh érzem friss lehelleted ! Lelkem megújul, hangom bár remeg, Az Úr csodáját hirdetem neked Te ünneplő, te ifjú nemzedék ! Előre hittel, hogy ha lelked ép . . . A tavasz itt van, jó a virulás . . . Én várlak, várlak, csoda-messiás ! CSENGET GUSZTÁT. BELFÖLD. Megírtuk annak idejében azt a protestáns egyházi körökben kinos feltűnést keltett eseményt, hogy a temesvári tanitóképzó-intózet igazgatótanára misére kényszeritette a református növendékeket. Ennek a rendeletnek következménye volt aztán, hogy Szabolcska Mihály ref. lelkész és az intézet igazgatója között olyan vélemény különbségek fejlődtek ki, melynek elintézése czóljából az egész ügyet a vallás- ós közoktatásügyi miniszterhez kellett felterjeszteni. A miniszter határozatában akkor a kérdés lényegét nem érintette, sót bizonyos mértékben Szabolcskára nézve is terhelő határozatot hozott. Ekkor Szabolcska ezt az egész ügyet a sajtó terére vitte ós a rosz szul informált minisztertől appellált a jobban informálandó miniszterhez. Ennek az appellácziónak meg is lett a kellő eredménye, mert a miniszter megváltoztatta elóbbeni határozatát, olyan elvi je-