Evangélikus Egyház és Iskola 1901.
Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Thomay József. Vélemény a vallástanítás tervéről
a mely még elmarad, kevésbbé népszerűek és titkán fordulnak elő. A gimnáziumi vallástanítás terve. Osztály on kint heti 2 óra. Helyes a javaslatban az a felfogás, hogy az Í-só osztály bibliai történetek tananyaga azokat a lörténeteket ölelje tel. a melyek a vallásos igazságot lehetőleg történeti alakban tüntetik fel; a Ildik osztályban pedig azokat, melyekben a vallaso3 igazság inkább tanitó alakban lép előtérbe; ámde úgy itt, mint ott nemcsak póldáúl kellett volna felemlíteni egyes történeteket, hanem egyenként is elő kellett volna számlálni azokat. A többi osztályokra vonatkozó tervezetet helyeslem, különben lenyegében megegyez a régi tervezettel, azzal a különbséggel, hogy minden osztályban a biblia olvasása is elő van irva, de csak általános az utasitás, az meg van mondva, hogy miből, de az nincs meg mondva, hogy mit? A III. és VI. osztálynak az apostolok cselekedeteiről irt könyvből kell olvasni, — mit olvasson az egyik, mit a másik ? A javaslat fölött elmefuttatásom kapcsán még egy igen fontos kérdésre kell irányoznom a tisztelt konferenczia becses figyelmét. A kérdés tárgyát az képezi, hogy nincs tanterv és javaslat a különbféle fokozaton idegen iskolákba járó evang. tanulók vallásoktatásáról. Az altalam véleményezett javaslat csak a saját iskoláinkba járó evang. tanulók vallásoktatásának tantervét karolja fel, holott pedig állami, községi, társadalmi, magán vagy felekezeti iskolákat látogató gyermekeink is vannak, azok sem lehetnek mostoha gyermekeink; azokat is meg keil tartanunk az egyháznak, azokkal is ugyanazon czólunkuak kell lenni, mint a mi iskoláinkba járó gyermekeinkkel; azokból is evang. szellemtől áthatott oly egyháztagokat kell nevelnünk, a kiknek Isten folyton szemük előtt ós szivükben van, a kik az isten iránt érzett szeretetből örömmel teljesítik az ő parancsolatait; azokat is evang. hitökben megszilárdítani, kötelezettségeik iránt felvilágosítani s bennük a prot. szellemtől áthatott érzületet fejleszteni tartozunk. Az idegen iskolákba járó hitvallásunkbeli tanulókra éppenséggel nem alkalmazhatjuk az egyetemes közoktatási bizottság által készített tantervet még módosított alakban sem, Erre egy külön specialis tantervet kell kidolgoznunk. Az idegen iskolákba járó tanulóinknak a vallástanitásra nem másfél, illetve két óra jut, hanem csak egy hetenként ós nem is osztályonként, hanem csoportosítva két-két osztály összevonásával vagy a sze rint, a mint a helyi viszonyok megengedik ; azoknak tehát más tananyag beosztás kell. A helyzetnek van azonban még más képe is, ott, a hol vannak iskolák, de evang. egyház vagy lelkész nincs. 56 gimnázium, 5 reáliskola, 2{fel&& kereskedelmi iskola. 2 felsőbb leányiskola, 2fc polg. fiúiskola és 15 pulg. leányiskola, összesen 106 tanintézet van ilyen helyen, a mely intóze tekbe ezrekre megy azon evang. tanulók száma, a kik, hogy részesülnek e, ki által, mily módon vallásoktatásban, arról alig tudunk valamit. Ennélfogva az elmondottak alapján bátor vagyok indítványozni : Mondja ki a tisztelt értekezlet, hogy a vallás tanitás tervére vonatkozó egyetemes bizottsági javaslatot nem tartja czélszerünek s azért annak határozottabb, egységesebb és mórlegelőbb kidolgozását óhajtja ós pedig a következő propositiók figyelembe vételével: ; 1. A népiskola III. és IV. V. és VI. osztálynak tananyagát kisebb móretekre kell szorítani, különösen a két felső osztály túlterheltetésón segíteni kell. 2. A polgári és felsőbb leányiskola, nemkülönben a tanítóképző I—II. osztályában szem előtt kell tartani azt az elvet, hogy az ó- ós új-szövet ségi történetek vegyest taníttassanak, továbbá szük séges, hogy a bibliai történetek száma is meg legyen határozva ós azok egyenként is elő számláltassanak. 3. A tanítóképzőben begyakorlásra több énekdallamot kell felvenni. 4. A gimnázium I—II. osztályában a bibliatörténetek tananyaga kijelölendő. 5. A gimnázium III. VIII. osztályaiban a bibliaolvasás tananyagát közelebbről meg kell ha tározni. 6. Az idegen mindennapi és ismétlő elemig a szakiskolák, polgári, felsőbb leány- ós középiskolákba járó evang. tanulok vallásoktatásáról ott is gondoskodni kell, a hol az iskola székhelyén evang. vallástanitók nincsenek s általában a nem evang. jellegű említett iskolák hitvallásunkbeli tanulói számára külön tanterv készíttessék ós annak foganatosítása ellenőriztessék. * * * Vélemény az evang. közoktatási bizottság által készített s az iskolai bizottság szervezetére vonatkozó egyetemes szabályrendeletről. Az iskolai bizottságok, tanügyi bizottságok, vagy mondjuk iskolaszékek minden fokozatra meg voltak eddigelé is, de nem tulajdoníttatott azoknak olyan hatáskör, mint a milyen a jelen szabályren deletben kontemplálva van. Hogy többet mondjak: az egyházmegye iskolai bizottság 20. §. b. p. szerint az egyházunkhoz nem tartozó tanintézetekben a vallásoktatást gondos figyelemmel kíséri és a j. p. szerint szabályrendeletileg megállapított számban iskola látogatókat választ, a kikkel egyházmegye területén levő összes tanin*