Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Mohácsy Lajos. 1898. XIV. 20. V.

TizenkilenczediK éviolyam. szam. Orosháza, 1901. november 28. i Előfizetés dija : Keósz évre. . IS kor. M'.Sl évre ... 6 , Negyed évre . 3 „ Egy szám ára 24 fill. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Felelős szerkesztő ós kiadó : VERES JÓZSEF. Hirdetés dtja: Egész oldal . 16 kor. Fél oldal... », Negyed oldal . 4 , Nyolczad oldal . 2 , 1898. XIV. t.-cz. 20. §. A ki figyelemmel kisérte prot. egyházunk belóletóben a legutóbbi néhány év óta észlelhető mozgalmakat, az mindenesetre bizonyos örömmel tapasztalta, hogy egyházi életünkben új, a réginél egészségesebb életerő lüktet, mely tenni, alkotni is képes. Ezt közelebbről is megindokolnom szükség, teleu Elég lia rámutatok a manapság csaknem minden jóravaló gyülekezetben áldásosán működő nőegyletre. iskolai, helyi gyámintózetre, gyülekezeti énekkarokra, vallásos estélyekre és a belmissziónak számos más aÜiotására. Napjainkban jobbja mint valaha, érzik a hivek, hogy ók, mint egy egyháznak tagjai: együvé tartoznak. Az együvé tartozásnak érzetét törekszünk felébreszteni akkor, midőn őket bevonjuk az egyházi élet mozgalmaiba. Avagy a jótékonyságot gyakorló nőegyleteknek mi a czéljuk, ha nem az, hogy a szegényt, az elhagyatottat felsegéljük, vele jót tegyünk, a hitsorsosok jószívűségét, részvétteljes szeretetét megismertessük s benne felébresszük annak tudatát, hogy ő azokkal, a kik igy segitik együvé tartozik mint egy ós ugyanazon egyháznsk tagja. S minden ily természetű beluiissziói munkásságnak az a czélja ; felébreszteni az egyesekben s az egész társadalomban annak tudatát, hogy az egyeseket ép úgy, mint az egész nagy társadalmat a sok egyéb kötelék mellett egy nagy kapocs: az egyház tűzi össze, tartja egyben S az a szakadatlan tevékenység, mit az egyház az ő áldásos intézményei, egyletei által kifejt, az a laukadatlan munkásság, a melylyel evang. egyházunk lelkészei és tanitói az egyesekórt és a társadalomért fáradoztak, Istennek legyen hála, megtermette az óhajtott eredményt, felhivta a figyelmet az egyházra; oda irányította a tekintetet az evang. egyházra, ennek buzgó, lankadatlan munkásaira : a prot. lelkészekre és tanítókra. Egyházunk igy magára vonta az államnak a figyelmét, tekintetét is s a mi ezzel egy értelmű: felébresztette abban maga iránt a részvétet. Részvétet, de egyúttal lelkiismeretben furdalást is érzett az állam, midőn látta azt az óriási mun. kát, mit a prot. egyház már a rég múltban is kifejtett és buzgó; lankadatlan bajnokai: lelkészei s tanitói által még a jelenben is kifejt, mert be kellett ismeraie, hogy ennek az egyháznak, mely mindenkor a közjólótért, a népek boldogulásáért küzdött, munkált, fáradott, az állam semmiben segítségére nem volt, öt semmiben nem támogatta, hanem vele a kath. egyház mellett mint mostoha gyermekkel bánt el. És az állam pótolni akarta eddigi nagy mulasztásait, segélyezni kezdette prot. egyházunkat is; megalkotta az 1893. évi XXVI. törvényczikket, majd meg az 1898. évi XIV. törvényczikket. Megalkotta s vele megadta egyházunknak az ala mizsnát. Mert a mit az állam a fent idézett törvónyczikkeivel nyújt, az nem segitsóg, se nem megjutalmazása az eddig kifejtett óriási munkának, az csak nyomorult száraz koncz, melyen hiszen rágódhatunk eleget. S az állam — úgy látszik — éppen ezért vetette elénk, hogy rajta elrágódjunk, s hogy ez alatt megfossza egyházunkat — alattomban — legdrágább kincsétől : az autonómiától. Vagy ha valóban segély akar az lenni, a mit az állam nyújt s nem holmi »tolvaj koncz," aküor miért nem hajtja végre a megalkotott és 0 Felsége a király által is szentesitett törvényt? Miért nem hajtja végre az 1898. évi XIVt.-cz. 20. § át, a melyben szórói-szóra ez áll: „A mennyiben a 2. §-ban emiitett vallásfelekezetek illetékes hatósága igazolja, hogy több lelkészének