Evangélikus Egyház és Iskola 1901.
Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Fay. A zárdai vallásoktatás
mikor evang. lelkészek karra tuijík fűmi_a néppárti mételyezőket; a mikor inasuk is betudják adni gyermekeiket a r. kath f intézetekbe ; a mikor evang. lelkészek családjaiban is a szabadelvűsóg sokszor kificzamitott jelszava alatt egész divattá válik a vegyes házasság; amikora közügyeinkben vezérszerepet játszó s gyűléseinken nagyban szónokló nagy uraink kié úrfiaiknak a zenés misékre való kivonulását egész kedélyesenel tudják nézni; a mikor a protestáns vallású ^előkelőségek is még mindig a „nagy segédlettel pontifikált" látványos czeremóniák körében ünnepelnek; a mikor protestáns miniszter országos ünnepé de klarálja az Űrnapját, de eszébe nem jut senkinek a reformáczió napján avagy nagypénteken az országos ós heti vásárok s a legközönségesebb zajos munkák eltiltása stb. stb.: akkor ne várju'í azt, hogy a mi vezetőink példáján ellanyhult népünk lelkiismereti kérdést csináljon abból, hogy gyermekét zárdákba adja, hol egész lelki fejlődését, de különösen valláserkölcsi irányát elnyomoritják. A baj tehát a mint meg van, meg lesz még egy ideig ezentúl is. Közönyösek, alkalmazkodók, hitetlenek, szóval lelki szegények mindenkor lesznek velünk. A kérdés most csak az, mikóp ellensúlyozhatjuk némileg a bajt. Első ós legtermészetesebb teendőnk mindenesetre az, hogy híveinket igyekezzünk felvilágosítani, vezetni, irányítani. Tudatossá kell tennünk bennük azt a meggyőződést, hogy valóságos bűnt követ el az, a ki gyermekét el nem távolitható kényszerűség nélkül r. kath. iskolába adja. Tudok rá esetet (különben ott van szegény Nendtwich esete,) hogy a r. kath iskola az evang. szülők evang. gyermekét valóságos ellenségévé tette a szülőknek. Megutálta, megátkozta az eretnek apát és anyát az evangélikus vallást soha nem tanuló gyermek. Es mégis akadnak, kik botor rövidlátással zárdákba küldik gyermekeiket 1 Ha ennek az ember okát tudakolja, eltekintve persze a szemmel látható okoktól (vegyes házasság, r. kath. atyafiság stb.) sokszor halljuk, hogy az evang. szülők iskoláink hanyatlása miatt adják gyermekeiket máshova. Szerencse, hogy ez az okadás nagy általánosságban alapta. lan, de — sajnos — nem minden esetben. Tény, hogy iskoláink a régi vezető szerepet ki" ejtették a kezükből. Mióta meg beütött egyházunkba az államsegély, azóta nemcsak a középiskoláinkban, hanem a népiskoláinkban működő tanerők is úgy egyháziasság, mint általában a buzgóság tekintetében is szemmel láthatólag hanyatlottak. Persze itt is tisztelet a csekély számú kivételnek. Nagyobb részük másfelé, az állam keblére vágyik, a hol ugyan nincs annyi becsületük, de a hol nagyobb darab hús is akadhat a nagyobb fazékban. Bármint legyen is, komoly kötelességünk mindent el követni iskoláink fellendítésére. Az államsegélyt nem Kellene személyes czólokra szótforgácsolni, hanem az egyház veteményes kortjeinek, a minden fokú iskoláink fejlesztésére s különösen tanítókat ós lelkészeket, tehát az igazi vezetőkot képző intézeteink erősítésére kellene felhasználnunk. S ha vannak jogos ós méltányos személyi igények, várjanak azzal még egy ideig, addig, mig maguk a személyeket is tápláló intézmények ismét erőre kapnak. Mert ha intézményeink élnek, a bennük munkás egyének is megtalálják a szükségeseket, ha erősek ás virágzók, akkor a szükségesen túl még a kívánatosat is. Ámde iskoláink felett való önálló rendelkezésünk jogát elhamarkodva aprópénzre váltottuk fel. E tekintetben már se erőnk, se lelkesedésünk, se jogunk nincs annyi, mint a mennyi azok igazi felvirágoztatásához szükséges lenne. De nem is éppen csak az iskolákról szólottam, hanem összes oly intézményeink erősítéséről, melyek egyházunk külső ós belső erejének növelését szolgálhatják. De még ez is hosszadalmas út a jelen nyomasztó viszonyok között. Az áldatlan felekezetközi viszonyok közt már most tennünk kell valamit, mielőtt érzékeny veszteségek kényszerítenek reá. Természetes, hogy a legbiztosabb, a leghelyesebb és egyházunkhoz legillőbb utat, a törvényesség útját kell első sorban választanunk. Az egyház egyeteme keresse meg a „jog, törvény ós igazság" jelszavával élő magas kormányt, hogy nyittassa meg a zárdák kapuit a legszokattlanabb vendég: a Krisztus evangélioma előtt. Ha pedig ezt végkép nem szenvedhetik, ha dohos nézeteikkel nem fér össze az evangélikus embernek körükben való megjelenése, akkor bocsássák ki onnét az evang. tanulókat, hogy üdvösségük forrásából szabadon meríthessenek. A következetes eljárás ugyan az volna, hogy az evang. embert akkor se bocsássák be kapuikon, mikor könynyelmü lélekkel gyermekeit odaviszi, de hát a r.
