Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Menyhárd Frigyes. Harangszó

rezik az emberiség legbensőbb érzületében és mily élvezetes gyümölcsöket érlel. Ezen lelket gyönyörködtető érzületnek nyugodt talapzatán állva tekintsünk vissza, barátom, egy elmúlt évszázadnak életére, mely ime már a történelemé. A mi életünknek talán javarésze is már ezen történeti múltnak többé el nem tulajdonitható, meg nem másitható sajátja. A letűnt századnak kétségtelenül legnagyobb yivmánya, mely más létesült intézménynyel szemben egyes egyedül bira maradandóság jellegével, azon nemcsak korszakot jelző, hanem örök időkre szóló alkotás, a melynek' létalapja : szabad egyház a szabad államban. Valósággal csak ezen élő törvény érlelte meg a hármas bérez és négy folyam gyönyörű országában, Ma* gyarhon polgárainak szivében a haza fogalmát teljessége, szentsége szerint. Hát azok a nagy szabadságharezok a Bocskayak, a Bethlenek és Rákóczyak korszakaiban és az ezekre következő világesemények : a bécsi, a nikolsburgi, a linczi békekötések és számos egyezmény, melyek mind sarkalatos pontok gyanánt törvénybe lettek iktatva, nem birnának súlylyal? A történelem igazolja, hogy nem. E törvények mind érett malaszt voltak. Hisz tulajdonképpen csak néhány űré, néhány kiváltságos családé volt e haza — és a magas klérusé. Ezekhez sorakozott félénken egy pár ú. n. szabad királyi város, de ez utóbbiaknak a szabad existentiája is sokszor nagyúri pártfogástól függött. A többiek kivétel nélkül a röghöz kötött igavonó, adófizető jobbágyok voltak, a kik a legtöbb esetben hiába hivatkoztak a törvény előtti jogegyenlőségre. Az egyházak szabadsága ideig-óráig tartott, addig mig az illető földesúr, mint az egyház védője felette tartotta hatalomkarját, vagy egyes fejedelmek avagy ideiglenes kormányok politikai szélmalmuknak a hajtására használták. Már hogy is érvényesülhetett volna ily zűrzavaros időben a kiváltságok országában a beczikkelyezett törvény szerint jog ós igazság? Bizony üres phrasis volt az, mint akárhányszor most is a nagyhangú, szépen körvonalozott politikai kijelentések a külső nagy jellemek szájában. A törvényt csak az országos archivum számára hozták, nem arra, hogy végrehajtsák; ha véletlenül ezzel a kívánsággal jelentkeztek, akkor előbb az országnak egy harmadát fegyverbe kellett állitani, lázadást szítani, karddal parancsolni ós vór~ rel adózni. íme lássad és áhitatos lélekkel csodáljad és hálatelt szívvel magasztald ennek a tizenkilencze— dik századnak örökemlékű munkáját: ^szabaddá tette egyházadat, mert felszabadította e hazának minden lelkét a jobbágyság rabállapotából, az urak és szolgák országából lett szabad testvérek hona, a »bátrak hazája," a kik ezután egyesült erőkkel lelkasülten harezra kelhettek akármely külső ós belső ellenség ellen. Ugy-e milyen egyetértés kötötte egymáshoz a szent küzdelemben a különféle egyházak és vallások tagjait. Kérdezték tán: mi hiten vagy? Csak azt kérdezték: Hazádnak vagy-e hű fia? Miért? Mert mint szabad polgárok testvérekül érezték egymást. Tehát arra is tanított, szivének vérével nevelt minket e század, hogy az igaz, őszinte, benső vallásosság, akármely egyháznak vagy felekezetnek legyen különben hive, akármely szertartások határozzák meg szűkebb hitbeli életét, soha el nem választ, hanem egyesit, soha egymást ki nem tagadja, el nem átkozza, hanem felkarolja egymásnak ügyes-bajos dolgait és vallása dolgában türelmes, mert a valódi szabadság az egyes egyének jogkölcsönösségében rejlik. Meggyőzött minket arról, hogy csak annak az egyháznak van a szabad polgárok államában jogosultsága, mely visszásán bele nem avatkozik e szabad testület felelősség mellett ós egyetemes akarattal létesített törvényhozásába ós semmi eszközzel meg nem rontja és meg nem bontja a hozott törvények kötelező szentségét; de egyszersmind kimondja, hogy ennek az államnak a jogosultsága csakis addig tart, a mig minden egyes egyháznak vagy felekezetnek a belső tanitási ós hivési szabadságát csorbítatlanul hagyja, elismeri és minden jogát mint legfőbb patrónus védelmezi. Mi bizonyára nem hódolunk a személykultusnak. Minden emberi nagyság eltörpül, minden lángelmójűség elhalványul az egyetlen igaz Genius előtt, az emberiség megváltója, Istennek messiása előtt, a kiben az örök irgalmasság igéje testté lón — a ki az emberi méltóság ősjogát, az egyéni szabadságot nem engedte többé zsákmányul a történelmi hagyomány előítéleteinek, társadalmi megszokásnak és egyéni zsarnokságnak, hanem diadalra vitte az istenfiúság eszményképében. Egy nagy apostola igy nyilatkozott erről: „ti isteni nemzetség vagytok, ne legyetek embereknek szol-