Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Kund Sámuel. A lelkészkedés

Minket tehát ügy látszik, nem a hivatás, hanem pusztán a kenyérkereset hozott pályánkra, s a szolgálatokat is, melyek az állás elnyerését megelőzik, nem azzal a tudattal viseljük, hogy az pályánkon való haladásunkat könnyiti, hanem, min' elkerülhetlen rosszat igyekezünk megrövidíteni. Ennek a téves íeltogásnak sokszor az képezi gyökerét, hogy némely theológus alig kerül ki az intézetből, már jegyessé lesz. Ilyen helyzetben aztán természetes a türelmetlenség. Keserves állapot, mikor a jegyeseknek évekig kell egymásra várniok. Én részemről a rövid jegyességi időt tartom helyesnek; ezt pedig csak úgy lehet megrövidíteni, ha az ifjú addig nem köti le magát és jövendőbelijét, mig rendes állása nincs. Miért ne várhatna az ifjú, még ha szintén a várakozás áldozatot kívánna is. Hát a mi pályánk nem érdemlené meg, hogy áldozatot hozzunk érette ? Mi, a kik a lemondást, önmegtagadást, türelmességet tanítjuk, mi keressük csupán a magunk kényelmét és hasznát?! Vájjon nem előnyösebb volna e a tudományra is, meg a szolgálatra nézve is, ha a theológus néhány esztendeig minden földi vonatkozástól szabadon tökéletesítené magát szent élethivatásához ? I A nagyobb egyházakban való szolgálat kiszámithatlan gyakorlati haszonnal jár az ifjú emberre. Ott megismerheti úgy a gazdag, mint a szegény néposztály lelki szükségleteit s ennek megismeréséből tapasztalatot gyűjthet jövő munkássága alapjául. De ha ezt tenni akarja, úgy érintkeznie kell a néppel. A lelkészkedés nem pasztán csengő beszédek elmondásából, költői szólamok begyakorlásából áll, hanem sokkal inkább az emberi lélek szükségleteinek kutatásából ós e szükségek kielégítéséből. Egyházi életünk lankadtságának, tespedósónek oka sok tekintetben arra a szomorú körülményre vezethető vissza, hogy a lelkész nem ismeri híveit ; nem csak városokban, hol ez még némiképpen menthető, de kisebb községekben sem, hol pedig a megismerkedésre elég volna egy hét. Hányszor van eset arra, hogy nagytehetségű szónok vezetése mellett elzüllik a gyülekezet csak azért, mert a lelkész nem akarja népét közelebbről megismerni. Némely lelkész megelégszik azzal ha jó szónoknak tartják, pásztor lenni nem akar. Holott a nép inkább a pásztori gondozás ós szeretet után vágyakozik, sem mint ékes szónoki formák után. Hiszen hányszor van eset arra, hogy egyszerűbb képességű, csekély szónoki hatással rendelkező egyén romlásnak indult gyülekezeteket állit talpra; mert népét szereti s mint jó pásztor, nyáját a béke ós igazság kies mezejére vezeti. A tapasztalat azt mutatja, hogy kiváló tudós ritkán szokott jó lelkipásztor lenni, mert figyelmét, szellemi képességót inkább az elmélet terén érvényesiti ; a nagy szónokok meg rendesen elégnek tartják a templomi predikátiót s fölöslegesnek látják a néppel való érintkezést. Igaz, hogy a jó Isten sem osztja egyformán adományait: egyikembernek az egyik, másiknak a másikféle képességből ad többet vagy kevesebbet. De az is bizonyos, hogy erős akarattal s Istenben vetett bizodalommal sok olyan segítséget megszerezhetünk, mely látszólag nem képezte természetünk tulajdonát. Ha minden pályának van egy kimagaslóbbföltétele, melynek teljesítését okvetlen siker koronázza; úgy a lelkészi állás erre nélkülözhetlen föltótele, a cura pastoralis gyakorlása. Ezt minden lelkésznek végeznie kell, ha munkájának áldás hatására számot tart. Elismerjük készséggel, hogy nagy gyülekezetekben ez fáradságos, kimeritó, némelykor boszszantó munka; sokkalta inkább, mint az olvasgatás vagy irogatás. Mert nem társadalmi kötelezettségről, kellemes theaestólyekről, udvarias vizitelésről, vallásos fecsegésről, vagy élvezetes eszmecseréről van szó, hanem arról a gyülekezeti látogatásról, melyet az illető, mint lelkész teljesít híveinél a legmagasztosabb czél érdekében, hogy t. i. a családok terheiben osztozzék s őket Istenhez közelebb vezesse. Bölcsen intézett, hitteljes látogatás a barátság kötelekével fűzi össze lassankint a híveket pásztorukkal, melyet egy könnyen széttépni többé nem lehet. Ez úton megismerkedik a lelkész híveinek örömével, bánatával e két sark-ponttal, mely között az egész élet forog; ismerős lesz előtte a családtagok ereje, gyengesége, melyből a teendőkre nézve sok tapasztalatot gyűjthet. Ezek a tapasztalatok sokszor világosságot hintenek a szent írásnak olyan helyeire, melyek az előtt érthetetleneknek látszottak; igazolnak sok ölyan állítást, melyek az előtt ellenmondásoknak tetszettek. Igy termékenyül naponkint a templomi imádság ós beszéd tárgya olyan anyagokkal, melyeket az észből előhozni, theológián tanulni nem lehet; holott a lelkészkedés lényeges alkotó elemét képezi. Ha a lelkész ismeri népének lelki életét nenr