Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - XIII. szepesi városi egyházmegye

latok minden eszme és annak alkotása tehát az egyház és az általa ápolt erkölcs és vallásos világ ellen törnek, és támadásaik ellen védekeznünk kell. A szokásos igehirdetés és a sákramentomok ki­szolgáltatása már nem elegendők e czélra, a hat­hatósabb vallásoktatás az iskolában és confirmátió­ban, catechizátió új lendülete, a gyermek isteni­tisztelet, belmissió áldása, az ifjúsági, dal- ós nőegyesületek, a gondosabb cura pastoralis és a lelkészi értekezletek hathatós támaszaink lesznek ellenségünk betörése ellen e téren ia. Ha ezen irányban csak magam, még egészen komoly szándókkal is indulni akarnék, kétes ma­radna a siker. És azért kikérem magamnak a mélyen tisztelt egyházmegyei felügyelő úr, az egyházközségek felügyelői ós tiszttársaim, az egy­házak ós azok egyháztanácsai, valamint az egész egyházmegye hathatós ós maradandó támogatását. Közös erővel, a közös, nemes czél tele indulni, biztosítja a sikert I Viribus unitis! Ajánlom ma­gamat az egyházmegye minden tényezőjének be­cses jóindulatába ós bizodalmába. Az évi lóesperesi jelentés szerint az egyház­megyében van 14961 lélek. Alapítványok, ado­mányok ós gyűjtések czimén befolyt 16024 kor. Született 528 gyermek, meghalt 452 tag, confir­máltatott 284 gyermek, eskeitetett 121 tiszta, 29 vegyes, össszesen 150 pár. Az iskolákat 2444 tanuló látogatta. Koch Aurél új-sztrázsai lelkész az egyházm. kötelékébe ünnepélyesen felvétetett. A választásokra kerülvén a sor, megválasz­tattak: Strauch Béla felkai lelkész alesperes­nek, flaaz Sándor világi ós Kübecher Albert egyházi jegyzőnek. A számvevőszék Gürtner K. elnöklete alatt, valamint az iskolaszék is kevés kivétellel megmaradt. Esperességi világi elnöknek a pénztáros dr. Lorx Sándor, egyházi elnöknek Ujágh Károly lelkész, pénztárosnak Zimmer­mann lelkész és jegyzőnek Thern Ede lelkész választatott meg. Kerületi gyámintézeti elnöknek újból közbizodalommal Dianiska A. lett meg­választva. A Zsedenianum féle tiszteletdíjra első­helyen Kertscher Ede iglói tanitó jelöltetett. A lelkész-özvegy-árva egyesült nyugdíj­intézet 40,000 koronánál nagyobb tőkét mutat ki és 5 papi özvegynek 200 koronával nyújtott segélyt, Lersch Márton lelkész jelentése szerint a tőke 1400 koronával nagyobbodott. Höntz Adolf gyámintézeti pénztáros jelenti, hogy 135 frt 36 kr. elosztásul rendelkezésre áll, mely összeg Ruszkin, Szomolnok, Folk­már és Keresztfalu községeknek á 33 frt es 89 kr. kiosztatoti. A visszalépő póntárosnak eddigi fáradozásáért meleg köszönet szavaztatott meg. Az arra következő banketten 140 vendég vett részt, kik emelkedett hangulatban késő délután eloszlottak, magukkal vivón a legjobb benyomá­sokat. r A lelkészek tanuló fiait segéiyző egye­sületbe újabban tagul jelentkezett: 68. Lukács Pál libetbáuyai lelkész rendes. AZ aszódi ág. hitv. ev. algimnázium tanári kara .1901. augusztus 3., 4. ós 7. napjain meg­tartott folytatólagos rendkivüli gyűlése jegyzö­könyvének 2. pontja d) alpontja. „d) A tanári kar kijelenti, hogy mint testület az évzáró istenitiszteletról hivatalosan nem tárgyalt, mert ennek a megtartási módja hagyományos szokás szerint évről-évre öröklődik; magántár­salgás közben a tanári kar két tagja ós Koreii Pál között fordult ugyan elő ez az ügy, de nem mint akczióinditás tárgya, annál kevésbbó czól­zatosan és semmi esetre sem volt senki vélemé­nyével szembeállítva." A magyarhoni egyetemes ev. egyházi gyámintézet Sátoralja ITjtielyen 1901. évi szep­tember hó 21. és 23. napjain megtartandó XLI. óvi közgyűlésének napirendje: A közgyűlést megelő­zőleg az egyetemes gyámintózeti bizottság, tekin­tettel a Miskolczon időző protestáns irodalmi Tár­saságra, ez évben kivételesen Miskolczon, í. ó. szeptember hó 20 án délutáni 4 órakor a mis­kolczi. ág hitv. ev. egyház tanács-termében elő­készítő ülést tart, melyre a központi bizottság t. tagjai ezennel meghivatnak. E^en ülést folytatják ugyanott f. é. szeptember hó 21 ón délelőtti 8 órakor. Az nap a d. e. 11 ó. 5 p. Miskolciról in­duló gyorsvonattal a gyámintózet tagjai Sátoralja­újhelyre utaznak s oda déli 12 ó. 55 p. érkeznek. Szeptember 21-én d. u. 4 órakor a köz­ponti bizottság Sátoralja Ujhelyen az evang. lel­készi-lakban ülést tart a végleges megállapodá­sok czóljából. Ezután esti 7 órakor ismerkedési estély ós közös vacsora a „Bock" szállodában. Vasárnap szeptember 22-ón. Eeggeli 9 óra­kor a sátoralja-újhelyi ág. hitv. ev. imaházban istentisztelet Materny Imre nagy-váradi lelkész szent beszédével. Ezen ülésekre a gyámintózet tagjai s egy­házi közügyünk barátjai ezzennel tisztelettel meg­hivatnak. KÜLFÖLD. Hollandia a Németországból kiutasított je­zsuiták eldorádója. Kolostoraik közel a porosz határon vannak s igen élénk viszonyt folytatnak a rajnai tartományokkal ós Westfáliával. A római propagandát hatalmasan szolgálják aknamunkáik­kel. Ennek az ultramontán terjeszkedésnek ellen­súlyozásával foglalkozik egy röpirat, a melyből kitűnik, hogy egynéhány évtized alatt e túlnyo­móan prot. országban iszonyúan terjed és meg-

Next

/
Thumbnails
Contents