Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Adorján Ferencz. Evang. középiskoláink és felsőbb iskoláink értesítői

Én magam még erre sohasem gondoltam. Nem is igen tudora, hogy legalább hitfeleink részérói ezt valaha szóvá tettek volna. Mert a buzgólkodó úrvacsorázónak ilyen dolog aligha jut eszébe. Azt azonban már többször hallottam, hogy a szomszédok társasága nem mindenkor kellemes ott az az úrasztalánál. Nem, különösen az evang. lelkészek egy részének ama betűn nyargaló szokása mellett, hogy a kelyhet a kezökból ki nem adva, százával itatják ugyanazon egy helyről a hiveket. Én a magam részéről ezt a szokást egészen helytelennek tartom. Minden hivő, a ki már egyszer az úrvacsorázasra feljogositást nyert, maga vegye át a kelyhet a paptól, vagy legalább szintén tartsa azt, ha egyébként nem, azért, hogy ne forduljon elő oly gyakran az, hogy a sokszor százakat gyóntató lelkész sietsége miatt mig az egyik leöntve, a másik a bort nem is kóstolva kénytelen távozni. Én minden konfirmandusomnak utasitásitásul adtam mindig, hogy a kelyhet szintén fogja meg és irányítsa úgy, a mint ó maga annak szükségét érzi. Ha az úrvacsorázó a kelyhet megfogja, de még jobb, ha átveszi, akkor kissé fordit a kelyhen » nem iszik ugyanott, a hol esetleg nem egészen bizalmat keltő elődje ivott. Ez könnyebben kivihető mint a hiveknek elkülönítése, nem is olyan sértő s nem is áll útjában egyéb semmi, mint egyeseknél a puszta szokás, másoknál egy elfogult felfogás. S hogy itt minden további vitatkozásnak és szőrszálhasogató okoskodásnak az útját vágjam, csak arra utalok, hogy eddig senki sem döntötte még el, hogy vájjon Jézus az első úrvacsoránál átadta e a poharat minden tanítványának, avagy ó maga tartva azt, itatta őket sorba. Az azonban valószínű, hogy mert az egész esemény a zsidó pascha vacsora keretében történt, minden tanítvány a maga saját kezéből ivott. De a fődolog most ránk nézve az, hogy ha a róm. katholicismus esetleg csakugyan fellázítja a saját híveinket a saját szentségeink ellen, s ha a hygienikus szempontok kiemelésével esetleg társadalmi ostromot kezdene ellenünk, hát álljuk útját a támadásnak addig, a mig sem híveinkkel nem kerül kenyértörésre a dolog, sem pedig a kózegészségi érdekeket nem vetik latba eltenünk. A ki dogmatikai érdekből nem akarja a kelyhet a hivőknek átadni, annyit tehát megtehet, hogy folyton forgassa azt, hogy mindenki lehetőleg más helyről igyék. Még sokkal helyesebb volna, ha a kehely mellé tartani szokott kendővel a kehely szélét többször, esetleg minden úrvacsorázó után megtörölné. Mert azt a kendőt a szájtörlésre még falusi gyülekezeteinkben sem igen használják ma már. S nem is kívánatos és nem is kivánható, hogy használják. Lehet, hogy más, egyéb módokat is tud ajánlani, jobbakat, idegnyugtatóbbakat, biztosabbakat. Nekem csak az volt a czélom, hogy ráutaljak arra a sajátságos jelenségre, melyet ismételten észleltem, s melyből azt következtetem, hogy a kelyhet a katholicismus be akarja vonni a küzdelembe s a két szin alatt való úrvacsorázás gyakorlati szempontokból való támadásával igyekszik ingadozó híveinket egyházunktól elhidegitenú Erről pedig addig is gondolkozhatunk, mig a viszonyok rá nem kényszerítenek. FAY A. Evang. középiskoláink és felsőbb iskoláink értesítői.*) Aszód. Az értesítő első lapjait „Az aszódi ág hitv. evang. algimnázium történetének vázlata az 1887— 88. év végéig" czimű históriai áttekintés foglalja el, melyet a gimn. évszázados fennállásának emlékére irt Petry Gyula. Megragadó történet ez

r mely néhány szoba összefoglalva igy volna kifejezhető: Küzdelem a letért. Az iskola küzdött a múltban s küzd ma is. A kellő anyagi eszközök hiányában már többször közel állt s megsemmisüléshez, de Isten jóvoltából mindig akadtak egyes derék férfiak, kik ha nem is szerezhették meg az iskolának a bőség szaruját, mindannyiszor megmentették az életnek. Különösen a Podmaniczky bárói család az, mely végtelen sokat tett s ma is sokat tesz az iskola fennmaradása érdekében. A vázlatos történeti áttekintést kiegészítő igazgatói jelentés remélnünk engedi, hogy a sok küzdelem végre megszűnik s az iskola fennállása biztositva lesz. Az állandó állami segelyezés iránti tárgyalások folyamatban vannak s remélhetőleg kedvezően fognak végződni. Addig pedig szolgáljanak a küzdőknek vigasztalásúl, bátoritásúl és erősítésül az „ember tragédiá"-jának ama végső szavai: „Ember, küzdj és bizva bízzál!" Az igazgatói jelentésből megelégedéssel constatálom, hogy a tanártestület kellő gondot fordit a tanulóknak valláserkölcsi nevelésére; meg meglátogatja a vidékről való s Aszódon elszállásolt *) Az általános összefoglalás az egyes iskolák értesítőinek ismertetése ntán következik.