Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Beyer Károly. Egyházi zenénk magyarsága érdekében

szózata pedig lágyabb, szelídebb. Az élénk víg, dal szabadabban, erósebben lüktető rhytmust, merészebb hangmozgást szenvedélyesebb csapongóbb dallamot, mig a mély érzésű, vagy éppen áhítatos dal szelíden lengedező rhythmust, lágy hajlású hangmozgást és szivreható dallamot kíván. Ezek mellett pedig a nemzeti jelleg határozottan kidomborodik a nemzeti nyelv sajátos hangsúlyozásának és hanglejtésének (hanghullámzásnak.) valamint az érzelemvilág kifejezésének megfelelő sajátos zenei rhythmusban, harmóniai kisóretben, formai beosztásban ós a tempó váltó zatokban. Azért tehát a magyar dalok nemzeti jellegéből sern lehet letagadni egy szemernyit sem, akár vig, csapongó, vagy szenvedélyes, akár mély érzésű, mélabús, avagy fennkölt, áhítatos érzelmet tolmácsoljanak is azok. Csak alakjuk változhatik az érzelem minősége szerint, de általános nemzeti sajátságaikat mindenféle alak* jukban egyaránt híven megőrzik. Ezek után meggyőződhetünk, hogy menynyire alaptalan védekezés ós egyoldalú téves fölfogás az, mintha a magyar zene sajátsága útjában állana a magyar jellegű egyházi éneklés kifej1 ődésének Azt senkisem kivánja, hogy eleven, tüzes népdalaink dallamát vigyük a templomba, vagy hogy azoknak sajátságos jellegét oltsuk egyházi dallamainkba. De még azt sem kivánja senki, hogy ama különben nagyon is beváló, szép, megható népdalaink dallamával dicsérjük az Istent, a melyekhez a világi szöveg már mintegy elválaszthatatlanul hozzánőtt. Nem akarunk mi semmi világi salakot bevinni a templomba, annál kevésbbé profanizálni az istenitisztelet móltóságát. Csak azt akarjuk, hogy azt a szeliden lengedező, sajátos rhythmust, azt a bájt, dallamosságot ós nemességet, valamint azérzelmeknek aztamelegót, mely a magyar zene legszebb gyöngyeit: mély érzésű, szivreható népdalainkat ós mélabús hallgatóinkat oly előnyösen jellemzi, — atemplomi ének követelményeinek megfelelőleg egyházi zenénkben is érvényesitsük. Szóval: hogy templomainkban is magyar szóval és lélekkel énekeljünk. Megjegyezni kivánjuk még, hogy meggondolatlan és szerencsétlen vállalkozás volt Payr Sándortól, midőn a magyar katholikus egyház zenéjét szembe állította a protestánssal. Meggondolatlan és szerencsétlen vállalkozás volna ez akkor is, ha a katholikus egyházi énekügy hozzánk tartozna. Mert akármit mondjon is Payr: habár a magyar katholikus egyház zenéjében is találunk elég kifogásolni valót, de általában mégis elmondhatjuk, hogy a magyar katholikus egyház legtöbb éneke magyaros jellegű,*) holott erről a mai protestáns egyházi zenében alig lehet szó ; szivre ható dallamosság és épületes hatás tekintetében pedig a magyar kath. énekek messze fölülmúlják a legtöbb ma használatos s nagyobbára színtelen, egyhangú régi német, avagy éppen nehézkes, ide-oda vonszolt régi franczia dallamra erőltetett protestáns éneket. A hol pedig szivreható dallamosságról és épületes hatásról van szó, ott az erő ós fenség sem maradhatnak távol. Nem szorul ez bizonyitásra ; tapasztalhatja és érezheti ezt mindenki, a kinek ép zenei érzéke és magyar szive van. Sajnos, hogy jó protestáns létünkre is kénytelenek vagyunk ezt elismerni, mert az igazsággal szemben távol kell tartanunk a felekezeti elfogultságot s pártatlanul kell Ítélnünk. Inkább okulásunkra szolgáljon tehát e sajnos körülmény, nem pedig az ellenkezőnek sikertelen vitatásárai Végül megkell emlékeznünk Paulik János észrevételeiről is, melyeket készülő új énekeskönyvünk tárgyában e lap f. évi 16. számában figyelmünkbe ajánlott. Az egészre nézve csak az a megjegyzésünk, hogy köszönjük szépen szives tanácsait, de a világért se vagyunk hajlandók vele „oldalsétát" tenni tót atyánkfiaink egyházi énekei felé. Szó, a mi szó : egyházi zenénk terén úgy nemzeti, mint zenei szempontból sok mulasztással ós tévedéssel találkozunk. Azért annak újjá teremtése már elkerülhetetlen. Hogy miként érhető ez el, arra nézve a leghelyesebb ós legkimeritőbb tanácsot a hazafias érzésű és szakavatott Be n ka Gyulától kaptunk. Egészen természetesnek tartjuk azon óhaját, hogy midenek előtt becsüljük meg meglévő drága kincsünket. Keressük fel feledésbe ment régi szép magyar egyházi énekeinket, hogy immár a magunk szivével ós lelkével is énekelhessünk templomainkban. Azon elvét is helyeselhetjük, hogy egyházi zenónk fokozatos*) Ez alatt pedig korántsem Ízléstelen czikornyát, erőszagos hangmozgást, avagy ropogós tánczdallamot értünk.