Evangélikus Egyház és Iskola 1901.
Tematikus tartalom - VII. Temető - Szilvágyi Gyula
vekkel protestáns gimnáziumainkat is el akarják árasztani, eminens egyházi és gimnáziumaink létérdél e megköveteli a protestáns irányú történelmi tankönyveket. E tekintetben örömmel kell dr. Sziget h y Lajos könyvét üdvözölnünk. Hogy ez az állami gimnáziumi tantervnek teljesen megfelel, jele, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztérium dicsérettel engedélyezte, ámde egyházi szempontból sokkal fontosabb, hogy szerző mindkét köteten végig folytonosan hangoztatja az egyház és a haza iránti szeretetet, protestáns nagyjaink jellemzésénél különös szeretettel időzik s egyházunk történeti kialakulására s a protestantismusnak a haza érdekében tett szolgálatát mindenütt a maga érdeme szerint kiemeli. A könyv értékét emelik a hozzá adott illustrátiók, a melyek mindenütt sikerültek s a legjobb hazafias képek utánzatai A nyelvezet mindenütt gördülékeny és magyaros, tőle a plastikát elvitatni nem lehet. Szóval dr. Szigethy könyvét protestáns gimnáziumainknak a legmelegebben ajánlhatjuk, mert az egyházi érdek szempontjából sem találunk rajta kifogásolni valót. Dr. Tirt8ch Gergely. ! TEMETŐ. A pozsonyi ág. hitv. evang. népiskolák tanitókara mélyen megszomorodott szívvel jelenti szeretett kartársának Dorn János tanítónak élete 38-dik évében rövid fájdalmas szenvedés után folyó hó 6-án történt gyászos elhunytát. Szilvágyi Gyula, Zalamegyóben, ott a Dráva túlsó partján fekvő Légrád városának ág. hitv. evang. lelkésze, f. évi június 26 án életének 56-ik évében, hosszas betegség után meghalt. — A sirnak sötét útján elköltözött pályatárs Ajkán, Yeszprémmegyében született, tanitó családból, melyben a vallásához szilárdan ragaszkodó atya evangéliomi szellemben neveié ót. Pappá szenteltetvén, a nagy-kanizsai evang. egyházközségben kezdette meg papi működésót. Majd a légrádi gyülekezet hívta meg lelkipásztorának. Itt működött 20 éven át. — Temetése június 28 án ment véghez. A halottas ház udvarán Balogh István porrog-szení-királyi lelkész mondott imádságot, mely után a temető közönség bevonult a templomba. Megjelentek pedig itt az ev. lelkészi karból Balogh István, Hutter Lajos, Szalóky Elek és Mesterházy Sándor, a tanitói karból: Héricz Sándor, Mikler Gyójző, Sass István, Záborszky Lajos és Záborszky Kálmán. A róm. kath. gyülekezet képviseletében: Fábián Gyula plébános, mégis a Stefaneum-zárda öt nővére, a városi képviselőtestület nevében: Kovács Gyula jegyző veretése alatt az egész képviselőtestület, AZ izraelita hitközség nevében dr. Gross Vilmos hitközségi elnök stb. — Az egyházi beszédet Mesterházy Sándor nemes-pátrói lelkész tartotta. Mikor a hosszú gyászmenet, melyet az iskolás gyer mekek ós a tűzoltók vezettek, a temetőbe ért, a sirnál dr. K o b i 1 c z Elek perlaki aljárásbiró, a légrádi gyülekezet hitbuzgó felügyelője, majd meg Kovács Gyula városi jegyző mondottak búcsúbeszédeket és Szalóky Elek a siri imádságot. Legyen az elköltözött pályatársnak, kit özvegye ós 4 gyermeke gyászol, siri álma békességes. ÜZENETEK. Kézirat visszaküldésére nem vállalkozom. S. Gy. A bányakerületben minden lelkészi ós tanitói állást pályázat végett lapban kell hirdetni s szabályszerűen csak igy lehet betölteni. — H. I. Annak idején megkaptam, s közlésre el is tettem, de még eddig nem tudtam rá sort keríteni. A mi támogatása megvonását illeti: hagyján, — hiszen eddig sem igen támogatta a mi lapunkat, hanem a ref. lapot; ha most ide is beküldi másutt már megjelent czikkót: azt nem tekintem támogatásnak. Ne csak a saját óhaját, hanem az én helvzetemet is méltóztassék figyelembe venni! — K. A. Köszönöm. De egy kis türelmet kérek ! — Cs. K. Köszönöm. — P. F. Nem tudok ajánlani. — Aszód. Nem adom ki egyelőre az új súlyos vádat, ez már nem a közvélemény, hanem a törvény elébe tartozik; az előbbi felszólalás legyen csak előbb rendbe hozva; a mostani adat később is jó lesz, ha kellene, ütőnek; de azt hiszem, nem lesz rá szükség; kényszerítő szükség nélkül ilyeneket nem szeretek kiadni! Kényszerítő szükség pedig: a közérdek! XXMXXXXX&XXXXXXXXXXX Pályázat. A pozsonyi ág. hitv. ev. egyházközség segédtanítói állásra ezennel pályázatot hirdet. — Javadalma : 1000 korona készpénz havi részletekben előre fizetve és 200 korona lakpénz. Gyakorlatban levő és tanitásban jártas okleveles tanitó egy próbaév leteltével véglegesítetik és a megszabott rendes tanitói fizetés élvezetébe lép. — A szabályszerűen fölszerelt folyamodványok I, évi július hó 31-ijj nt. Schmidt Károly J. lelkész és iskolaszéki elnök úrhoz küldendők. — AZ állás szept. 1 Ón elfoglalandó. Pozsony, 1901. július hó 9 én. 65. í-i egyházi elnökség. xxxxxxxxxxuxxxxnxxxx