Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - IX. Kérdések, válaszok - Tanítói javadalom csökkenthető-e

J 89 világuralom alapjai éppen az ó országaiban kez­denek erősen inogni, s a világtörténelem reá nézve itt is világitéletnek bizonyult. (Eperjes.) Dr. Szlávi k Mátyás. IRODALOM. Magyar szó. „Pl ősz Sándor igazságügy­miniszter évek előtt az összes első bíróságokhoz ós kir. ügyészségekhez rendeletet bocsátott ki, melyben meghagyja, hogy a biróságok, illetőleg ügyészségek vezetői, ha nálok valamely kongraa­kiegészitést élvező nemkatholikus lelkész ellen bűn­vádi följelentés tétetik, tartoznak arról a vallás- és közoktatásügyi minisztériumot azonnal értesíteni. Ez az értesítési kötelezettség fennáll akkor is. ha a följelentés bűnvádi eljárás megindítására egyáta­Ián alkalmatlannak találtatott. Ezzel a rendelettel még nem foglalkozott se a sajtó, se az ország­gyűlés. Pedig ugyancsak megérdemelné, mert úgy a kongruás nemkatholikus lelkészségnek, mint a bíróságnak alig lehet ennél súlyosabb megalázása. A kongruakiegészitésről szóló törvény 1898. XIV. t.-czikk 8. és 9. §-a alapján a vallás- ós közok­tatási miniszternek jogában áll ugyan, hogy a kongruás lelkésztől megvonja a kiegészítést, ha ellene a miniszter előtt „állásához nem méltó sű lyos erkölcsi vétség vagy államellenes magatar­tása miatt alapos panasz emeltetik;" de ez semmi esetre sem jelentheti azt, hogy tehát egy egész denunciáló szervezetet kell alkotni s abba fő or­gánumul éppen a bíróságot beilleszteni. Az igaz­ságügyminiszter rendelete pedig egyenesen ezt csinálja. A kongruás lelkészeket úgyszólván állandó rendőri felügyelet alá helyezi s annak teljesítésére a bíróságot is kötelezi. No már a bíróságnak ilyen politikai és er­kölcsrendőrségi szolgálatra való lefoglalása ellen­kezik annak méltóságával, kiforgatja hivatásának kizárólagosan jogszolgáltatási minőségéből s a közigazgatási szolgálat leggyűlöletesebb teendőivel fertőzi meg. Kérdjük hogyan fér össze ez a de­nunciálási kötelezettség a bűnvádi törvény ama határozmányaival, melyek a feljelentés és vizsgá­lat stádiumában levő ügyekre nézve a legszigo­rúbb diskrécziót rendelik el? Ha tehát a biró engedelmeskedve az igazságügyminiszternek, a bün­tető följelentéseket akár a kultuszminiszterrel, akár más a bűnvádi eljárás tekintetóból illetéktelen hatósággal közli : megszegi a törvényt, mely a miniszterrel ellentótben hallgatást parancsol neki. Azt a felfogást pedig már csak még sem szabad bíróságainknál meggyökeresedni engednünk, hogy inkább kell a miniszternek engedelmeskedniük, mintsem a törvénynek." Sárospataki lapok. „Oda kell hatnunk minden erőnkkel, minden Isten-adta tehetségünk­kel, hogy a modern magyar állam, ha igazán modern akar maradni ós nem akarja elnézni, hogy miként esne'c itt a bárá'iyo't a taríasok áldoza­taivá, vegye át a népiskolai o'ítatást az összes felekezetektől, vagyis hajtsa végre a nagy idők szel­lemei által megalkotott 1848. XX. t.-czikket egy­előre legalább a népiskolákra nézve. —• Felekezet békességet, nemzeti egységet, állandó testvériség e itt más úton és módon nem támaszthatunk. P.U apostolnak azt az elvét: „Nincsen köztetek sem zsidó, sem görög," itt csak egy hatalmas ós min­den felekezetet egyenlőnek néző, egyenlően mól ­tányló ós pártfogoló igazi modern állam érvénye­sítheti, — ha akarja I! . . . Az egyetemes ev. ref. konvent minden tagjának tudni kell azt, hogy az apáczák által vezetett leányiskolák, a pápista kis­dedóvók, lelenczházak, bölcsődék árasztják itt szét a felekezeti gyűlölséget s a nagy vagyon hatalma igézi itt le a felnőttek seregót ós semmi egyéb : kötelessége azért mindent elkövetni, hogy itt a felekezetek között elvalahára igazi egyenlő­ség és egyenjogűság legyen. Fillérekkel innen, milliókkal amonnan és a vi)ág hatalmának minden igézetével; ilyen versenyre nem szabad kiállitania egy modern államnak a történeti ellenfeleket s illetőleg az ilyen boldogtalan versenyt nem szabad beavatkozás nélkül eltűrnie. — A gyökeres javi ­tás ideje bizony elérkezett!" Kérdések. „\ bányai lelkószválasztási és tanitóválasz­tási szabályrendelet" értelmében (41. §. — 14. §. c) 1.) a tizezernél nagyobb lélekszámmal biró egyházközségek lelkészi körökre való oszlása al­kalmával a lelkészi új hiványok jövedelme alább szállítható, „a tanitói hiványban kitüntetett évi ja­vadalom az előbbi tanitó javadalmánál kisebb nem lehet." Nálunk beáll következő eset: egy kántorta­nítónak, a ki 1880. meghalt, 400 frt jövedelme volt, még 1870. megválasztatott egy másodtanitó 500 írtnyi fizetéssel, a ki azonban kántortanító halála után elköltözött. Ezen két tanitó helyére új kántortanító választatott meg,a ki az összes teendők teljesítését vállalta magára, de 900 frtnyi fizetés mellett. A tanulók száma szaporodott s rövid idő múlva ismét új másodtanitó meghivatott 480 frt­nyi fizetéssel, de a tanulók száma folyton növek­szik, s már a harmadik tanitó alkalmaztatása meg­hagyatott. Valószínű. hogy a 900 frt fizetésű tanitó nyugalomba vonul megengedhetó-e, hogy ennek hiványa alább szállittassék ?

Next

/
Thumbnails
Contents