Evangélikus Egyház és Iskola 1901.
Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Varga Gyuláné. Prot. nők lapja
Azt mondják, itt hullott porba az evang. egyház nak koszorúja is és mutatják a sírt, hol eltemetve nyugszik. Bemegyek bizalomteljes kebellel •a sírba s ime a hófehér ruhába öltözött férfit iátják itt is szemeim s hallom a vigasztaló felemelő szavakat: Nincsen itt. FeltámadottI De a gúnyteljes alakok kézen fognak ismét s elvisznek lomha köddel boritott vidékére az «Irevesedett közönynek. Sivár világ terül el szemeim előtt, hol a fásult ember szellemtelenül tengődik s unalmas egyformaságban öröm és bánat nélkül, érzéketlenül, emelkedésre képtelenül morzsolja le az élet drága idejét. Terméketlen pusztaság ez, hol a kristálytiszta hegyipatak éltető vize is nyomtalanul vész el a száraz homoktengerben. Azt mondják itt szakadt meg egyházamnak óltefonala is s mutatják a sírt, hol dicstelenül elhervadt. Bemegyek a kietlen üregbe, .de szemembe tűnik a ragyogó fehér ruhába öltözött férfi s újra éledek, midőn hallom az édesen csengő szavakat: Nincsen itt. Feltámadott 1 Tovább vezetnek megint. Örömöm" korai még, suttogják fülembe gúnyosan, vigasztalódásom virágszirmai csalóka idétlen fesledezósek. Megnyilik előttem a héíköznapi életnek, a gondterhes kenyérkeresetnek fojtó füsttel s lólekzetölő porral telt, örökös idegszaggató lármától zakatoló csarnoka, hol az ember olthatlan kíncsszomj által fáradtig, vógkimerülósiggyötörtetve dolgozik, kínlódik, marakodik egy rezdülése nélkül nemesebb érzelmeknek. Nincs itt szeretet, legfelebb érdekközösség, nincs tisztelet, csak halálos féltékenység, nincs hit, nincs bizalom másban, mint a föld göröngyéhez tapadó kincs csillogásában, melyért az ember vógnólküli harczot folytat mindenki ellen, ki útjába áll ós keresztül gázol rajta érzéketlenül, ha ki elbukott. A lelki élet kertje itt ismeretlen, gyümölcsei értéktelenek. Csak a tagadás szellemének visszataszító vigyorgása derít e poros homályban kisérteties világot. Ez ádáz küzdelemben — mondják — elpusztultak a vallásos érzés édes gyermekei, az erények egész világa, végre maga az egyház is. Keresem a kegyetlen harcz romhalmazában a sírt, hol eltemetve nyugszik ; de a hófehér ruházatú férfi elembe áll s a sok lármát túlharsogó szavakkal szól hozzám: Nincsen itt. Feltámadott! Hálaimára kulcsolnám össze kezeimet, de a kárörvendők megragadnak, egy fényes temp1 o m ajtaját nyitják mee előttem. Arany és drágakő ragyogása vakítja itt el szemeimet, mézédes beszédek csábító szavai hatnak füleimbe, áhítatos zsolozsmák hangja emelné lelkemet, de e szent hangzatokba az engesztelhetlen gyűlölség által pokoli kínokra kárhoztatott bűnösök jajkiáltásai, máglyaropogás, gályarabok evezócsapásai, börtönlakók vigasztalan sóhajai vegyülnek. Zeng az ének, cseng a harang, leborul a nép ós hálát rebeg Istennek, mindnyájunk édes atyjának, győzelmi mámorral, mert az evangélikus egyház a templom kriptájában van eltemetve. — Nem rendül meg bizodalmam, leszállok a mély sir éjjelébe s ime az a fehér ruliába öltözött férfi ott is megjelenik előttem, tekintete mint a villám, szavai mint mennyei szózat csendülnek fel : Nincsen itt. Feltámadott 1 A kinos aggodalom bilincse lehull lelkemről, eltűntek mellőlem a gúnyos kárörvendő alakok. Felemelem szemeimet a tiszta égre és szent hittel rebegik ajkaim : nincs hatalom a földön, mely szeretett egyházam igazságai felett győzedelmeskednék. Örülj, örvendezz lelkem, zengj halleluját az. Egek urához mert: Erős vár a mi Istenünk. Csak az a gondolat szomorítja szivemet, hogy gyenge az ón szavam e félelemtől elfogódott, gyászba borúit, csüggeteg sereg szivében az eszmének és igazságnak legyőzhetlen erejébe vetett rendületlen bizalmat gerjeszteni. SASS JÁNOS. Protestáns nők lapja. Az evangélizáczió szent ügye kezdi szárnyát bontogatni édes hazánkban. Mintha a Szentléleknek fuvalma rezdülne át a sziveken, mintha hallani kezdenők ama igaz szélnek zúgását, melyről nem tudjuk, honnét jő és hová megyen, de melyről érezzük, hogy ellenállhatatlan s a kit egyszer megragadott, azt viszi magával amaz igaz Világosság felé, „mely megvilágosít minden e világra született embert." (Ján. I. 9.) De a Lélek még nem ragadott meg mindenkit, még sokan vannak, a kik a sötétben tévelyegnek. Sokan vannak még, a kik csak e világnak élnek, a kiknek lelke a röghöz tapad, szenvedéseik földi szenvedések, melyekben nincs fölemelő vigasztalás, örömeik földi örömek, érzéki örömek, melyeknek külső csillogása alatt nincs lelki nyugalom, szívbeli megelégedettség. Lehetnek ezek közt olyanok is, a kik elkövetik ama legnagyobb bűnt, az egyetlent, melyre Jézus azt mondta, hogy az soha meg nem bocsáttatik, vétkeznek a Szentlélek ellen, nem akarják megérteni annak hívását, nem akarnak megigazulni. De bizonyára vannak sokan, óh, hiszem és remélem, hogy sokkal többen amazoknál, a kiket még nem érintett meg a Léleknek fuvalma, a kik ama néphez tartoznak, melyet az őrállók trombitájának kell figyelmessé tennie a veszélyre, melyben lelke üdvössége forog, ha arra idejében gondolni elmulasztja. S a nagy kérdés itt aL, megteszi e minden őrálló a maga kötelességét, hangzik-e mindenfelé a figyelmeztető trombitaszó, hogy azt meghallhassa, megérthesse mindenki?
