Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Sass János. Húsvét napján

nének lakói, a szellemi vakság, a lelki rabszolgaság szánandó áldozatai sóhajtva vágynak, s kit a hivek, az igazak, az evangéliom világosságában élők, a Krisztusban szabadok hú odaadással követnek az isteninek az emberivel örökké tartó harczában diadalról diadalra az életből a halálba s a halálból az örökkévalóságba. Ez a kereszt a mi keresztünk. Ezen épült fel evangéliomi egyházunk; ezzel küzdöttek Rómával — s ezért vérzettek el véreink századokon át ; ez vezet bennünket a világot meghódító győzelem felé. S ez a mi keresztünkmaga a Krisztus. Ő, a kin kivül „nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem isadatott emberek között ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk," mint egyedül a Jézus neve. Más keresztünk nekünk nincs. Osak ez egyetlen egy, e szent, ez érinthetetlen, e mennyből alászállott élő s éltető valóság. S e keresztet mi szivünk mélyébe zárva, mint legdrágább, legszentebb kincsünket őrizzük, hordozzuk. Nem állítjuk ki útraútfólre, hogy reá szálljon s belepje a föld szenynyes pora; fából, kőből ki nem ábrázoljuk, nem sokszorosítjuk, nem daraboljuk szót, hogy egyes részeit kufár lélekkel árúba bocsássuk; gyermekjátókká nem engedjük tenni.; közönséges, földi érdekharczok fertőjébe lerántani nem hagyjuk. Nem és százszor nemi Szentségtörés a Krisztus keresztjót alacsony czólok eszközéül felhasználni ; embertelensóg a szeretet oltárát a szeretetlenség •ötét füstjével elárasztani; Jézus ellen való bún az ö nagy szenvedésének szent emlékét vásári piaczra hurczolni s martalékául odadobni a vallási és felekezeti izzó gyűlölet förtelmeinek. Félre a kereszt alól azokkal, a kik azt őrizni, tisztelni, becsülni nem tudják I Félre az ünneprontókkal I A golgothai kereszt dicsfényben ragyog I Az Úr feltámadott I Halleluja I Halleluja 1 H.-Vécse. KovÁos ANDOB. Húsvét napján. Nyugtalan arczok rémület kifejezésével huliamzanak körülöttem. Félénken elnyomott halk suttogás hallszik, melynek értelmét csak sejteni lehet, de e sejtelem is kínos fájdalom húrját rendíti meg. Méla harangkongás szózata terjed szét a levegőben s hogy a borús sejtelem még bizonyosabbá váljék, gyászba borúit alakok egész serege tűnik elő lehajtott fővel, szomorúan, könyben úszó szemekkel és mélységes csüggedelem súlya alatt meggörnyedve. Hideg nyugalommal kiséri őket, a gőgös philosophia ; ő tudja okát e gyásznak s bekövetkezését előre megjósolta. Alattomos mosolylyal tekint e megszomorodott alakokra a titkos ós nyilt ellenség, kárörvendő arczuk visszatükrözi keblük lappangó gondolatait. Rájuk nézve e gyászeset csak örömet jelent. Igaz volna tehát, mit e fájdalomtól reszkető ajkak néma sóhajtása beszél? való volna a hír, melyet e különböző érzelmek egy hangon hirdetnek! „Az evangélikus egyház felett kondult meg a halál harang." Mély megilletődéssel hallom e kijelentést s látom hatásának különböző nyilvánulását. De lelkem jobb érzése felháborodott erővel tiltakozik ellene, hitem, bizodalmam az eszme halhatatlanságában erólyónek egész hatalmával utasítja vissza e hírt: Nem lehet az igaz! Hirdesse bár az egész világ nem suttogva, de harsonákkal, kongjanak a harangok szóles e földön, borúljanak talpig gyászba testvéreim, tomboljanak örömükben, kiknek óhajtásával találkozik a hír ; azt, hogy az evangélikus egyházra mulandóság árnya borúihat, addig, mig koporsóját nem látom, mig újjaimat mozdulatlan szivére nem tettem, semmiképpen nem hiszem. És megindulok a bizodalommal szivemben oda, hol mint mondják egyházam koporsója fekszik. Bejárom a bérezés vidéket, hol a keresztyéni szeretet s polgártársi közérzés tiszta búzája közé az álpróféták fajbeli s nyelvi ellentétek konkolyát hintik s békés egyetértés helyett ádáz viszályt, végtelen huzavonát szítanak az Isten oltára előtt buzgólkodó hivek szivében. Azt mondják itt van a sziklába vágott koporsó, hol a gyűlölködés mérge által halálra kínzott egyházat eltemették. Remény ós kétség közt megyek be a koporsóba, de a keresett élettelen alak helyett hófehér ruhába öltözött férfi jelenik meg előttem, kinek tekintete mint a villám ós óletgerjesztó szavai mint mennydörgés hangzanak füleimbe: Nincsen itt. Feltámadott I Öröm mosoly suhan ajkaimra, de a kárörvendők sietve karon fognak ós tovább vezetnek a polgári társaságok érdek harczinak sikamlós küzdteróre, hol a hatalomvágy titánjai harczolnak egymás elien élethalál harezot s a dulakodók lábai alá kerül minden, a mi szép, a mi a szivet édes gyönyörrel tölti el, a miben ? hétköznapi harezok alatt kifáradt kebel enyhülést talál ós ünnepi érzetek szárnyán felemelkedést..