Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Farkas Gejza. Tisztázzuk a helyzetet

kosa az országnak, ők csak a maguk baját látják. Hiába való dolog is a beteget ezzel vigasztalni, hogy ime hisz' szomszédja is ugyanazt a bajt sínyli, főkép akkor, mikor a baj okának, — vall* juk be nem ok nélkül — az orvost tartja. Másik bennünk rejlő ok a bizalmatlanság, a gyanakodás, vagy talán félelem, az, a mely minden szellő fu7allatra összerezzen s minden bokorban egy-egy óriást vél látni. Pedig hát a „nem aiind arany a mi fénylik" példabeszéd ez esetre is alkalmazható. Talán az eperjesi orvosok is, — a mennyire az Ítéletről igy távolról nézve következtetni lehet, sokkal magasabb fokúnak konstatálták a lázat, mint a milyen az valóban volt. S tán valamennyi közt a legveszedelmesebb ok a nemzetiségi súrlódás szitására a rosszul alkalmazott Chauvinismus, a szeretet hiányában leledző túlbuzgóság . . . Melyek legyenek már most azok az irányelvek, a melyek az egyház hazafias érzelmű részének magatartását irányítsák? Evangyéliomi álláspontunkhoz képest a legfőbb és legelső irányelv legyen — a szeretet. A nemzetiségi törekvések kinövéseivel, túlhajtásával ügy kell bánnunk, mint betegekkel, első sorban tehát azon kell lennünk, hogy velők magukkal a bajt megismertessük s őket tévelygésük belátására segítsük. Erre nézve igen alkalmasaknak találjuk a mi hazafiság dolgában kiváló theológiai intézeteinket s megelőzőleg gimnáziumainkat. De persze erre nézve én keveslem a gimnáziumok és theol. intézetek eddigi eljárááát. Ne tessék félreérteni — nem kárhoztatom én tanintézeteink a hazafiság dolgában kifejtett működését — csak keveslem, keveslem pedig annyiban, a mennyiben csak (nemcsak nemzetiségi, de, mert erről van szó legyünk ószinték, mert ez még fontosabb erkölcsi paedagógiai szempontból is) — megelégesznek azzal, hogy a mint nevök is mutatja pusztán tanintézetek és nem egyszersmind nevelő intézetek is.*) Messze vezetne e tárgyról részletesen nyilatkozni, ezúttal csak rá akartam mutatni tanügyi állapotaink fogyatkozására s konstatálni azt, hogy a szóban forgó bajt is, mint minden más ifjúságunk nevelése körül felmerült bajt sokkal szűkebb határok közé lehetne szorítani praesentio, mint palliativ eszközökkel. Ám e szeretet nem lehet a legvégső határig vagy még azontúl is menő engedékenység. A szeTetet csak akkor helyes, ha az kelló erélylyel s határozottsággal párosul. Igaz, hogy Pál apostol a szeretetről irt ódájában azt zengi, hogy a szeretet mnideneket eltűr, mindeneket fedez, mindeneket hiszen, mindeneket remél (I. Kor. XIII.) ámde a rosszakaratot, gyű*) Sokat Ígérünk .magunknak e tekintetben egyrészt a •allástanári tanszékek, másrészt a keletkezőben levő internálások szervezésétől. lölködést, házsártosságot maga más helyen s atyai szigorral elitéli. Hová is lennénk, ha azt a — kétségtelenül gyönyörű és magasztos elvet a végletekig alkalmaznék azokkal szemben, a kik nemzetiségben az autonómia szekerén utaznak. Az autonómia is mindenesetre igen szép intézmény — dédelgetve védett s féltett kincse mindnyájunknak, de mit mondjunk olyan autonómistákról. a kik fennen hangoztatott lutheránus voltuk mellett nem átallanak a népboldogító s minden állami rendet felforgatni — s mindeneket a római kúria igájába hajtani akaró katholikus párttal kezet fogni s magukat azok igájába hajtani. Ilyenekkel szemben az erélyes fellépés legalább is indokolt. A fegyelemnek gyakorlása bizonyára fájdalmas, mint az operatió, de higgadtabb óráiban maga az operált belátja, hogy meg kellett történnie. A javuláshoz persze mindenkor Istennek segítsége is szükséges. Másik elv legyen a kelló higgadtság. Ne tekintsünk mindenkit, a ki egy tót szót szól, rossz hazafinak s azt a ki inkább szeret tótul beszélni, (mert anyanyelve) ne tekintsük a haza ellenségének. Részemről azt, a ki egyházi gyűléseinken tótul, vegy németül kivánna szólni — csak ezért — ha egyébként más körülmények nem bizonyítanak -ellene pánszlávnak vagy pangermánnak nem mondanám. Csak az a mit mond, ne legyen particularismus, hanem a közjót czélzó. Higgadtság és mérséklet vezéreljen tehát a dolog megítélésénél s éppen ezért, mint az a fél, a melynek részén van a jog és igazság — őrizkedjünk a túlbuzgóság s még inkább a túlkapásoktól. Azt meg, hogy valaki magának eg^-egy nemzetiségi hercze-hurcza által olcsó dicsőséget akar szerezni, vagy ilyet feltűnési vágyból éleszt és azért, hogy magát bizonyos körök előtt fontosnak mutassa tel s előttük érdemeket szerezzen — határozottan elítélendőnek tartom. Felette nehéz e tekintetben, mint egyháznak helyzetünk. Ha el hagyjuk bnrjánozni a nemzeti ségi aspirátiókat egyházunkban, akkor kész a világ Ítélete, hogy mint egyház, mint íuteránusok nem vagyunk hazafiak, még egy-egy vérmesebb újságíró ellenünk való kirohanásában az autonómia elvételevei is megfenyeget. Ha pedig fegyelmet gyakorlunk, Ítélkezünk a túlzók felett azt mondjak túllépjük hatáskörünket, világi dolgokkal foglalkozunk. — s mig e földi ország javát keressük — a Krisztus országának építését elhanyagoljuk, sőt alapjait aláássuk. Ámde ep evangélikus irány és élet, tehát vallási elv az, hogy a két ország között elválasztó falakat nem emelünk, hogy mi a Krisztus ország gáuak elveit e földi országban applicáljuk. De ép azért méltán megköveteljük az állam-