Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - VII. Temető - Szigethy Dániel

jogosult aggodalmát. A középiskolák mellé alapított internátusok vezetését, gondozását tisztán e czélra rendelt egyházi férfiak végezhetnék és ez nevelési, ellenőrzési függeléke lenne az iskolának. Kedves társas otthon, hol tanulás, imádság és játék osztanák fel kellemesen a napot és alapos készülés által eloszlatnák a tanártól való rettegést. A kisiparos és töldmives osztály még nagyrészt lelkesen katholikus, de arra való gyermekeit nem képes taníttatni, mert a vele járó kiadások tetemesen felülhaladják anyagi erőit. Pedig színtelen intelligencziánknak most ezen osztályokból kellene az üditő, lelkes elemeket felszivni. Hány zseniális tehetség csillámlik elő a szurtos műhelyekből és a darócz alól, de egyház és haza javára nem fejlődhetik, mert nincs a ki fizesse az iskoláztatásáTal járó költségeket. Elszomorító, hogy Magyar országon, a protestánsoknál aránytalanul több az intelligens, tanult elem, mint a katolikusoknál, mert azok, az olcsó ellátást kináló konviktusok révén, a kinek csak pislogó esze van is, üstökénél fogva húzzák a középiskolába s onnan önérzettel taszitják az életbe, hogy felekezete iránti háláját lerója. A hivatalok és czimtárak igazolják ezt. Nálunk sok eminens tehetség parlagon marad, mert nincs a ki kifejleszsze . . . Középiskoláink és az egyetem mellé ilyen jól berendezett tápintézeteket, konviktusokat, deákszállókat kellene alapítani, hogy az egyházuk iránt hálásabb szegények is módot leljenek kiképzésükre. Szülőket és tanuló gyermekeiket köthetnénk szivünkhöz és megszaporítanánk azt az intelligencziát, mely életében viseli katholikus jellegét. Persze ehhez pénz kell és ismét pénz . . . meg lelkesedés. Még nem késő; még van pénz, csak helyes irányban kell a jótékonyság zsilipjeit nyitogatni. (Hát még az sem elég pénz, a mi a r. kath. egyháznak Magyarországon rendelkezésére áll?! Mit szóljunk akkor mi. szegénységünkről hires protestánsok !) Prot, egyházi és iskolai lap. Zsinat tartását sürgeti, s a tárgyalást váró sok kérdés közül legfontosabbnak, legsürgősebben az egyházi adó kérdését emeli ki. „Ebben a reformban az alapelv nem lehet egyéb, mint a vagyonnal vagy jövedelemmel arányban álló adófizetés kötelező megállapítása." ! TEMETŐ. ! Szigethj Dániel 1818-1901. Február 1-én kisértük ki a budapesti Kerepesi-út mellett lévő temetőbe evangelikus egyházunk egyik messze földön ismert és tisztelt alakJát, a lelkészek nestorát: Szigethy Dániel újmalomsoki nyugalomba vonult lelkipásztort. Éle-tének folyama csendes volt, nagyobb hullámokat nem vetett. Teljes szívvel és lélekkel hivatalának és családjának élt. a kik csak érintkeztek vele megszerették ót nyíltságáért, egyenességéért és barátságos beszédéért. Oly tulajdonsága is volt, melyben párját hiában keressük, melyre nézve helye betöltetlen marad; e tulajdonsága a magyar protestáns családok fejlődésének, viszontagságainak, elágazásának és a protestáns egyház körül szerzett érdemeinek ismerete volt. Ez az ismeret kiterjedt úgy a múltban élt, mint a jelenben szereplő családokra. Folyton figyelemmel kisérte és számon tartotta ez utóbbiak sorsváltozásait, senki nála jobban nein örült azok fejlődésén és senki nem búsult azok pusztulásán inkább, mint ő. Es mind e meleg érdeklődés forrása az ő evangé liomi egyháza iránt való nagy szeretete volt. Meszsze földön elterjedt annak híre, hogy nagy emlékező tehetségében rengeteg ilynemű adatot gyűjtött össze, s még idegenek is felkeresték, hogy családjuk elágazása, rokonságuk felöl felvilágosítást kérjenek tőle. Méltán mondotta róla Horváth Sándor lelkész, ki koporsója mellett életét rajzolta, hogy ő volt a mi élő krónikánk. Életrajzi adatai röviden a következők: Vasmegyében, Nemes-Dömölkön 1818-ban született Szigethy József és Bokor Katalin szülőktől. Atyja sok helyen is megfordult mint tanitó ú. m. Kemenes Szent Mártonban (Vasm.,) Hántán', Vecsében, Homok Bödögén (Veszprémm.,) Kis-JUörgicsén, Vászolon (Zalam ,) a mely kicsi és szegényes fizetésű tanítói állomásokon a nagy családdal megáldott édesatyának sok ós nehéz gonddal kellett küzdenie. A nélkülözésből bőven kijutott fiának, Dánielnek is, ki az alsó gimnáziumi osztályokat a pápai református collegiumban végezte, a felsőbb osztályokra pedig a soproni evangélikus lyceumba ment. A szűkölködésről, a szegénységgel járó bajokról, melyeket átélt, később humorosan szokott megemlékezni, de hogy a tanulónak mily nehezére estek, abból lássuk, hogy poéta korában abbahagyta tanulmányait és elfogadta a tapolczafői evangélikus leányegyház meghívását a tanitói állomásra. A kis gyülekezet, melynek lélekszáma ma sem megy többre 180nál, csak szegényesen tudta dijazni tanítóját, fizetése a mai érték szerint nem ment többre 300 koronánál. A meghívást mégis örömmel fogadta, mert a tovább tanulás költséggel járt, édesa yja pedig nem tudta segíteni. Két évig és nyolcz hónapig volt tanitó. De érezte, hogy többre van hivatva. Atyja nagy aggodalmára 1841-ben lemondott tanitói hivataláról és Pozsonyba ment, hogy ott a lelkészi pályára készüljön. Szorgalmasan tanult, a magyar társaságnak lelkes tagja, sőt hivatalnoka: könyvtárnoka is volt s itteni buzgó működéséről elismerő oklevelet is nyert.