Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Horvát Sámuel. Az egyházi fegyelem gyakorlása a gyülekezetekben

Az egyházi fegyelem gyakorlásánál a mi egyházunk kiindulási pontját azon jezusi kijelentés képezte mindig, s kell hogy képezze ezután is, mely a szentírás lapjairól igy hangzik felénk: „Ha podig vétkezik te ellened a te atyádfia, menj el és dorgáld meg ótet csak te közötted és ő közötte, hogy ha szódat fogadja, megnyerted a te atyádfiát. Ha pedig szódat nem fogadja, végy melléd még egy vagy két embert, hogy két vagy három bizonyságok szájából az egész dolog bizonyossabb legyen. Hogyha azoknak sem fogadja szavokat, mondd meg a gyülekezetnek, hogyha a gyülekezetnek sem fogadja szavát, legyen te előtted olyan, mint valamely pogány." (Máté 18, 15—17.) E szerint az egyházi fegyelmezés, a négy szem közötti megintésben, a többek által való dorgálásban, s ha mind ez nem használna, a gyülekezet elé állitás, illetve a gyülekezetből való kizárásban határozódnék. Az a kérdés : megvannak-e a Krisztus által is kijelelt ezen forumok a mi evangóliomi egyházunkban? Hajdan igenis megvoltak, de ma már hasztalan keressük. Ma már a legbotrányosabb életet folytatók is legfeljebb a lelkész szelid dorgálásától tarthatnak, de hogy az egyháztanács, vagy éppen a gyülekezeti közgyűlés elé állítanak valakit, még ha az a valaki sárral dobálta is meg a legjobb anyát: az egyházat, — arra én sehol sem találok példát I Mi csodálni való van aztán abban, ha a magukról megfeledkezettek nem hallván sehonnan egyetlen kérő, intő, dorgáló szót feléjök hangzani, — az egyháziatlanság lejtőjén mind lejebb ós lejebb sűlyedve, a megpróbáltatás nehéz óráiban nemcsak valamely más egyháznak, de ha kell, magának az ördögnek is szívesen adnak reversalist I Ne az egyházpolitikai törvényeket okozzuk tehát romlásunkért. Hiszen ha őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy legalább részben, mi is egyengettük ezen törvények léírejövésének útját, az elkeresztelések miatt történt gyakori feljajdulásainkKal. Ha tetszett a fa ültetésekor, tessék most is, mikor néha-néha fanyar gyümölcsöket hullat asztalunkra ! Mire való tehát az örökös panaszkodás? Hiszen mi protestánsok, kik századokon át a lelkiismeretbeli szabadságért küzdöttünk, csak nem szegődhetünk most a „revisiót" sürgetők sötét táborába?! És ha mégis nélkülünk ós akaratunk ellenére revideáltatnának a nevezett törvények, legyünk előre is meggyőződve, hogy reánk gyengébb félre, a helyzet kedvezőbbé nem, de súlyosabbá igenis változhatik, s az utolsó tévelygés nagyobb lesz az. elsőnél. Más úton és más eszközök által kell tehát egyházunk jövőjét biztositanunk. Hadviselés idején az örökös vészkiáltás csüggedést szül, — csüggedés pedig mindig a csatavesztés útját egyengeti. A győzelmet meg a legjobban fegyelmezett hadseregre nézve is csak a helyzet gyors felismerése, s a felismert helyzet előnyeinek okos kihasználása, biztosíthatja. Használjunk fel azért mi is minden tisztességes eszközt egyházi életünk minden oldalról ostromolt várának erősítésére. Hozzuk be minél előbb gyülekezeteinkbe az egyházi fegyelem jézusi szeretettel párosult gyakorlását. Szervezzünk első fokulag a felügyelő- és lelkészből,, másodfokulag az egyháztanácsból és harmadfokúlag a gyülekezeti Közgyűlésből fegyelmi bíróságot^ úgy amint brunk Jézusunk fentebb idézett szavaiban meghagyta nekünk. Hogy aztán az ítélkezés ezen forumokon miképen történjék — azt mint részletekbe tartozót — szükségtelennek tartom itt elmondani, csak annyit jegyzek meg, hogy intésünk és dorgálásunk mindig szeretetből fakadjon, minden egyházellenes vétségre személy válogatás nélkül kiterjedjen s a fóczél t. i. a javulás eszközlése szemeink elől tévesztve sohase legyen I Ha igy járunk el, — én megengedem, hogy azért még mindig lesznek egyházunknak hűtelen fiai, kik az anyagi érdek bálvány — istene eló borulva — előre eladják azt is, a mivel még nem bírnak, de szent meggyőződésem, hogy számuk évről-évre kevesbedni fog s a statisztika egyházunkat illetőleg kedvezőbb adatokat fog felmutatni, mint a minőket a közel múltban felmutatott. HORVÁTH SÁMUEL. BELFÖLD. A r. katli. congressus megkezdte ós már be is fejezte az autonómiára vonatkozó tárgyalásait. Ugy látszik, a többség nem akarja, nem meri az autonómiát komolyan venni, a püspökök fáznak tőle. Az igazi czél: autonóm kezelésbe szerezni meg azon javakat, melyeket most a kor-