Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Gyurátz Ferenc. Megnyitó beszéd

csolatban van az erkölcsi élet emelkedése, a társadalomnak a művelődés útján haladása. A AJ. Prot. írod. Társulat czélja nemes, nyíltan oda állithatjuk a józan ész bírálata elé. Mindenekelőtt az élő hitnek, a benső vallásosságnak élesztésén munkálkodik. A vallás a földi vándornak nélkülözhetlen útravalója. A hitre képességet, a hit szükségességének érzetét az ember magával hozta e világra. Erre utalja őt gyöngesége, korlátolt tudása, egyszersmind ebben rejlik lelki erejének legkiválóbb forrása. Ez képezi koronáját, mely őt leginkább kiemeli az állatok sorából s egy felsőbb eszményi világnak polgárává avatja. A vallás az erkölcsiségnek leghűbb támasza. Midőn Istenhez: a hatalom, bölcseség, jóság örök kútfejéhez vezet: abban a mi igaz, jó, Isten akaratját ismerteti s törvényül állitja az ember elé. Felkelti a felelősség tudatát, a számadásra emiékeztet, mely a mindentudó Ítélőszéke előtt vár. Istennek a lelkiismeretben hangzó szavával az indulatok fékezésére, a jónak követésére késztet s a bűntől óv. Ezért valljuk az ó-szövetség egyik Írójával: ,.az istenfélelem a bölcseség kezdete." Ennek kihaltával egy hű kalauzát veszti el a halandó s a megpróbáltatás óráin közel hozzá a bukás. Joggal mondja egy jeles iró, hogy az erkölcsiség vallás nélkül diszkard, mely béke idején csilloghat, a kísértés harczán azonban pávatollnak bizonyúl. A társadalom életében is hatástalan marad a legjobb irott, tételes törvény, ha nem áll őrt mellette a hitre támaszkodó erkölcsi érzés. Továbbá, mint a tapasztalás tanítja, az élet küzdtér, mely a rajta áthaladónak sebeket osztogat. Tenger, melyen a hajó felett a derült napot hamar fergeteg váltja fel. A sors csapásaitól nem biztosithat sem az egyszerű gunyhó, sem a fényes palota; a fájdalom éles nyila csakúgy megtalálja az utat az érező szívhez a bársony, mint a darócz öltönyön át. A csalódásoktól tépett kebel önerejében menedéket, az őt környező viszonyokban vigaszt nem talál. Ha a hittől elszakadt: önmagával meghasonlva az elhagyottság lélekölő tudatával átkozza, mint reávetett kárhozatot : az életet. A vallás a hű szövetséges, ki a bajok árján vívódónak paizst nyújt s ezzel tördeli a balsors fegyverének élét. A viszontagságok értetik meg az emberrel teljesen azon igazságot, hogy „a hit drága kincs;" azon isteni szózat, mely a nehéz jaapokban is bátorít: „ember tűrj és bízva bízzál," az a bárka, melylyel a szenvedések hullámain is biztosan jut el a lélek a béke Ararát hegyére. A keresztyén vallás, melynek egyedüli igaz forrása a kinyilatkoztatott ige: a legtökéletesebb vallás. Ez ismerteti meg leghatározottabban az emberrel felsőbb rendeltetését, ez igér legmeggyőzőbben diadalt az igazságnak, habár útjában ürömpohár fogadja, bár a világ tövissel koszorúzza, keresztre verje is. A régi pogány hit szerint, — mint a legnagyobb görög költő mondja: „nincs nyomorultabb lény az embernél mindazok között, melyek a földön élnek" és más részről ugyan a szerint, a sirontúli elisiumban az oda jutott fejedelem sírva irigyli a földön élő utolsó pásztort is. Mennyivel fenségesebb a keresztyén vallás tanítása, mely még a szenvedésekben is az Isten szeretetének bizonyságait mutatja, az életet a földi bajok daczára is* becses talentumnak, a halált a megdicsőülés útjának tekinti, mert Istenhez visz, hol a hit színrőlszínre való látássá válik, a mulandóságot örök üdvösség követi. Vallásunk, mint a világ világosságának : Jé zusnak követésére buzdit. 0 benne mutatja fet az üdvözítő kegyelem megjelenését, az igazsággyőző erejét. Őt állitja egyedüli közbenjáróul, lelki fejedelmül a hivek elé. Nem vonja el róla a figyelmet, nem zárja el evangéliomát a nép elől, hanem inkább törekszik ó hozzá mind közelebb hozni, vele egyesíteni, mert „a Krisztusban vagyon a mi váltságunk." „Nem szégyenljük a Krisztus evangéliomát, mert Istennek hatalma az, minden hívőnek üdvösségére." Mint a természetben, csak akkor újul meg az élet, fakad fel az áldás, ha a nap felé fordul s előtte feltárja keblét: az ember is csak annyiban töltheti be erkölcsi feladatát, lehet boldog, a mennyiben közeledik az igaznak jónak, azon eszményéhez, mely Jézus életében nyilatkozott meg. Mint a hit támasza : a szeretet szilárd alapja az erkölcsi életnek. A szeretet, mely hű marad Istenhez, mindenekkel jót tesz, megbocsát s mások boldogitásában örömöt lel : mutatja az emberben az Isten képére alkutott lényt s Jézus követőjét. Szeretet nélkül minden földi hatalom, dicsőség zengő érez, pengő czimbalom, e nélkül maga a vallás is csak fénylő, de hideg téli nap. Ez a törvénynek betöltése. Azért mondja az apostol : „megmarad a hit, remény, szeretet, e három, és ezek között legnagyobb a szeretet."