Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Dr. Tirtsch Gergely. A lelkészi önképzés

szabályrendeletet alkotnak. Magában véve furcsának találom azt, hogy szabályrendelettel lehetne az önképzést előmozdítani, ha csak oly irányban is, a mely a segédeszközök beszerzésére vonatkozik. De a beszerzés mikéntjét is meghatározza eme szabályrendelet, kettőt állítván fel főkövetelményként: először minden egyház vegyen fel évi költségvetésébe 5 frtot a könyvtár szaporítására, másodszor csak olyan könyveket szabad eme 5 frton venni, a melyeket a kerületi tanács, illetve valamelyik felsőbb hatóság arra érdemesnek ítél. Ama gondolat vezette bizonyára a szabályrendelet alkotóit, hogy az összes lelkészek egyenlőképpen haladhassanak a művelődés útján, hogy az összes lelkészek egyenlő értelmi niveon álljanak. De hogy az magában véve milyen absurdum, azt bizonyítani is felesleges, hiszen nem vagyunk mindanynyian egyenlő értelmi tehetségekkel felruházva és az önképzés iránya is meg van határozva e szabályrendeleti intézkedés által, a mi, hivatásuk tudatában levő férfiaknál még nagyobb absurdum. Nem más ez, mint szebben kifejezett czenzura, mint elnyomása a szabadon kifejlő individualitásnak, mert az egy irányú gondolkozás módnak létrehozása. Az evangóliom elvével ellenkezik az oly irányú törekvés, a mely az egyéneknek bizonyos sablonszerű nevelését, sablonszerű képzését elősegíti. Mindeneket megpróbáljatok, a mi jó azt megtartsátok s ime ha csak a felsőbb hatóságok bélyegével ellátott műveket lesz szabad vásárolni és olvasni, az apostolnak fenti szava érvényre soha sem juthat. Ámde hol marad az önképzés, a lelkész egyéni tehetségeinek és hajlamainak szabad kifejtése, lia a nyújtott segédeszközök inegválasztói mind egy csapáson járnak, ha a segédeszközök maguk mind egy irányúak. Feltehetni ugyan, hogy nemcsak egy theológiai irányzatról lesz szó sót, hogy oly szóles látó körrel lesznek a művek megválogatva, hogy különféle theol. irányzatok lesznek képviselve. Ámde még ez sem biztosítja az egyén szabad kifejlósét, mert hiszen sorainkban nem egy hírneves botanikus, homeopata orvos stb. stb. van, a kinek a szabályrendelet értelmében csak theológiai műveket lesz szabad vásárolni, mert hogy néhány kivétel miatt teszem fel orvosi műveket ráerőszakoljanak az egész lelkészségre, már tényleg absurdum. Sehogy sem tudom a szóban levő szabályrendelet jó oldalát ilyetén szövegezésében felismerni s mert már nálunk is kezdik azt hangoztatni, sőt tudok egyházmegyét, mely azt külön tanulmányozásra is kiadta már, jó eleve bátorkodom szavam felemelni. Mert vagy van szabad önképzés a szó legnemesebb értelmében, vagy van kényszer képzés, a mely az evangeliom szabadságával és egyházunk ősi traditiójával, valamint az egyén hajlamaival ellenkezik. Igenis kell módot ós alkalmat keresni, hogy önképzésünk minél hathatósabb lehessen, hogy az önképzés segédeszközei minél számosabbak legyenek, de hagyjuk azt az egyén belátására. Képezze önmagát saját vágyai, saját hajlamai szerint s ne akarjunk értelmi felügyelőket alkalmazni. Istennek országát terjesztheti épp úgy a theológia mezejón jártas, mint a más tudományokhoz is értő lelkész, mert nem az értelem csiszoltsága, nem a tudás mennyisége, de Tholuk szavai szerint „pectus facit theologum." Mindenesetre mély és alapos tudás követelhető mindeniktől, a ki az Úrnak hivatalból rendelt szolgája akar lenni, a minek elérésére nem elég a négy theológiai kurzus, hanem megkívántatik még a bemélyedés az isteni tudományokba az önképzés által. Erre azonban utat és módot előírni nem lehet, a Krisztus tudományában növekedni nemcsak az értelem, de a pectus által is kell s azt megadja az Úr kinek-kinek az ő kegyelme szerint s mindegyiknek sajátos módon. Ha a protestantismus fő elve az egyén szabad kifejlése, úgy ez a lelkészre még inkább vonatkozik, azért önképzését semmiféle szabályrendeletekkel megszorítani nem szabad. Egyetlen egy megszorítás lehető, sót szükséges, hogy hirdetésében az egyház symbolikus könyveihez hű maradjon ós annak körén belül mozogjon, de e megszorítás annál inkább természetes, mert az igazság hirdetésére vonatkozik s a mi symbolikus könyveink útmutatói annak, miként vezette a SzentLólek egyházunkat az evangeliomi igazság megismerésében. A lelkészi önképzés fő elve tehát Pál apostol elve : mindeneket megpróbáljátok, irányzata az egyén szabad kifejlése s czólja a Krisztus tudományában való mélyedés. A mi pedig a módszerét illeti, úgy a magán tanulmányozás teljes épségben tartása mellett hangoztatnunk kell az elsajátitottnak értekezletedben való értékesítését. Az évenként egyszer vagy kétszer tartott lelkészi értekezletek volnának hivatva arra, hogy mindenki