Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Kőszeg

Legyen meg^őzódve, !iog-y Szarvason is bújtogatás volt a /-avar oka; mióta a bujtogatok nincsenek ott: béke van! Egyenesen visszautasítom tehát tisztelt kartársam nyilatkozatát: „ha valamely jeljnséget szűk látkörünknél fogva nem tudunk megmagyarázni, vagy az igazi okot szégyeljük bevallani: mindjárt ott van a kényelmes kibúvó: a bújtogatás." E'igem, a ki mint tanár, mint lelkész, mint képviselő, mint szerkesztő sok tapasztalatot gyűjtöttem, szűk látkör vádjával bélyegezni nines oka és joga Szeberényinek; az igazi okot ezen szarvasi ügyben én ismerem, tényekkel és jegyzőkönyvekkel tudom bizonyítani, tények, nyilatkozatok elferdítésében sem szoktam kibúvót keresni. Előbb ismerje meg tisztelt kartársam a tényeket, határozatokat, s azután beszéljen olyan magas paripáról! De mi jogon beszél oly kicsinylően az én szűk látkörömről?! A theológiai tudomány fejlesztésében, az egyházi közigazgatásban, a tanácskozásokban kitűnt bölcseségben, a közbizalom által elfoglalt állások tekintélyében, vagy bárminemű érdemek által szerzett egyéni erkölcsi súlyban magaslik ő ki annyira, hogv oly kicsinylően beszélhessen „szűk látkörről?" Én ezekben hiába keresem a magára vállalt, bírói Ítélkezésnek okát, jogát! De hiába keresi ő maga is. Egyszerűen beült a bírói székbe, de nem ültették oda! Kényelmes kibúvó p. o. az ő mostani czikkében ez a nyilatkozat: „a nyelvi kérdésről sokszor enyelegtem szerkesztő társam előtt is" (t. i. én előttem.) Enyelgett? Enyelgésre való tárgy komoly egyházi férfiak között a nyelvi kérdés? Miről tudjuk, vájjon komolyan beszél-e ő vagy csak enyeleg? Mert nagyon kényelmes kibúvó ám később, sarokba szoríttatva, azt mondani, hogy „csak enyelegtem." Különben is én nem magán beszélgetésre, hanem lapjában mindig olvasható nyilatkozataira hivatkoztam. Ha magán beszélgetést akartam volna a vitába keverni: másokat Írhattam volna ; de magán beszélgetésre nem hivatkozom, hiszen azt nagyon könnyű letagadni, vagy enyelgésnek mondani ; lám ebben a vitában is már hány csattanós példát adott Szeberényi kartársam erre, mikor azt irta, hogy szerintem „bűn tótul szólani," „botrány tótul temetni," „megtagadható, hogy istenitisztelet alkalmával anyanyelvét használja" stb. holott én ezeket nem mondottam. A „rossz hirt" rólunk tehát nemcsak a zsidó sajtó, meg a liberális világ koholja. Mert hiszen nem csalódom, ha azt hiszem, hogy ezen erős túlzásokkal (nem mondom most egyébnek !) nem ajánlani akart engem Szeberényi kartársam tót hitrokonaink szeretetébe ! Igen jellemző Szeberényi szerkesztőtársam következő nyilatkozata: „esperes támogatóim is vannak ; de természetesen csak olyanok, kik püspökségre vagy más egyházi méltóságra nem aspirálnak; mert elösmerem, a Szemle rossz ajánló levél az emelkedésre." Most már értem: miért jelennek meg a Szemle czikkei nagyobbára névtelenül: félnek a Szemle ilyen támogatói, esperesek ós nem esperesek, a rossz hírtől, a mibe keverednének, ha nyilvánosságra kerülne, hogy ők támogatják a Szemlót; tehát mégis aspirálnak püspökségre s nem akarják dolgukat elrontani, vagyis kétkulacsoskodnak : ott jó nationalisiák, titokban, de úgy, hogy a beavatottak tudják nationalista érzelmeiket, itt a közvélemény előtt, jó magyarok, vagy mint Szeberényi kollegáin mondaná: sovinisták. Ezekre illik ám rá, amit Sz. kartársamami fejünkre akar olvasni: „most úgy látszik, fóelv az egyházban a „rossz hír" kerülése." Az ilyenek miatt igaz ám azon mondása: „a míg evangélikusok leszünk, mindig rossz hirünk lesz;" igen az ilyen kétszínű evangelikusoK miatt, ezek miatt került gyanúba a lutheránusok hazafisága, az ilyenek miatt is gúnyolnak bennünket azzal, hogy „lutheránus." Ha azt hiszik azok a „támogatók," hogy igazuk van: nyíltan álljanak helyt érte, hadd tudjuk mi is: ki van velünk, ki van ellenünk; fogadják meg Szeberényi kartársam bátorító tanácsát: „nézzünk szembe a téves közvéleménnyel, ez jobb hírbe hozza egyházunkat, mintha félve a „rossz hírtől", egyházunk elvei (törvényei és határozatai) ellen cselekszünk." Hát még csak annyi bátorságuk sincs, hogy szint valljanak; micsoda protestánsok azok, micsoda lelkészek azok?! Ezek a báránybőrbebújt farkasok! De Szeberényi kartársam ezen nyilatkozatában az is benne van, hogy akik a Szemle iránya ellen foglalnak állást : azok püspökségre aspirálnak, emelkedni akarnak. 0 tehát fel sem teszi, hogy ne&ünk is lehet tiszta meggyőződésünk számítás nélkül; mintha az csak az ő kiváltságuk volna. Ilyennel gyanúsítani másodat — nagyon gyanús! — Esetleges püspökválasztásnál ő p. o. milyen jól felhasználhatná maga ajánlására a Szemlét: a tótoknak azt mondhatná: én védelmeztelek, pártoltalak benneteket, én védtem az anyanyelvünket, én egy szóval sem Ítéltein el a nyitrai stb. kifakadásokat ; a magyaroknak pedig azt mondhatná: én tót pap létemre magyarul szóltam a gyűléseken, magyar lapot szerkesztettem, én soha olyan túlzó modorban nem szerepeltem, mint a nyitraiak stb. így azután mindkét fél előtt ked ves lenne. Ha a mi magunktartását lehet gyanúsítani titkos vágyakkal: lehet ám Szeberényi szerkesztő" társamét is. Ö csakugyan elég óvatos arra, hogy maga nem áll nyíltan az élére a támadóknak, hanem csak biztosabb távolból bátorítja őket. De hát megint azt kérdem, a mit a minap : szüksége van ő neki ilyen érvekre, móltónak tartja az ilyen modorú vitát magához, hozzám, az ügyhöz, melyet szolgálunk? Ilyen térre már nem követhetem, azért én