Evangélikus Egyház és Iskola 1900.
Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Nagybecskerek
tok !" Muraszombat még külön emléfcet is állított, mint a lelkész kifejezte magát „örökre ott tartják városnkban a püspököt, hogy védje, erősítse óket, értvén ez alatt azt, hogy a gyülekezet az egyházlátogatás emlékére „Gyurátz alapítványt" létesített, melyre a kegyes hivek 100 frtnál többet összeadtak, a mely örökre fenntartja náluk a püspök emlékezetét. A fentjelzett gyarapodás mellett is sok még a muraszombati járás területén levő gyülekezeteinkben az aratásra váró gabna. Ezt is megállapította az egyházlátogatás. Ottani gyülekezeteink nagyon népesek, számtalan polgári községre terjednek ki, híveink elszórt csontok, széles mezőn, az állami iskolák száma egyre szaporodik, no meg a propaganda is erősen dolgozik. Több miszsziói állásra volna szükség, csak volna hozzá tehetség. Legégetőbb volna a szükség Alsó-Lendván, melynek vidékére egyre költözködnek a muraszombati járásból az evang. hivek és szaporodik Zalában a pásztor nélküli nyáj. És égető a szükség Felső-Csalogány vidékén, hol ezernél több evangelikus lélek több órányi távolságban van a templomtól, a lelkiatyától. Égető a szükség Battyándon, nemcsak az öreg lelkész betegeskedése, hanem a szórvány gyülekezetnek még mindig 5—6000-re menő nagy lélekszáma miatt is. Az egyházmegye kijelölte a szükséges missiói központokat, mozgásba hozta Bethesda tavát, vájjon lesz-e gyógyulás a bajból? A congrua törvény keretében megpróbálták a lehető lépéseket, vájjon lesz-e eredmény? Alsó-Lendva mozog, küldöttségük Muraszombatban a püspök elé is járult, vájjon lesz-e siker? Beményljük a legjobbat, de tegyünk is minden lehetőt. Minó benyomásokkal távozott a püspök a terjedelmes vasi közép egyházmegyéből nem tudom, de az egyházmegye nem íogja elfelejteni az apostoli buzgóságú főpásztor látogatását, és érte örök hálával van püspökünk iránt. r. 1. A budapesti egyházak szervezése ügyében kiküldött bizottság gyűlést tartott s tudomásul vette a gyülekezetek válaszát. Abban állapodott meg a bizottság, hogy egy község határán lehet több önálló anyaegyház is, azért a mostani egyházak önállásukban meghagyhatok, habár az egyesülés mind a budapesti egyháznak, mind a közegyház szempontjából nagyon kívánatos volna ; a kisebbség az önálló egyházakat kerületenkint elkülönítve kívánja szerveztetni ; a bizottság azt javasolja, hogy mindegyik egyház irja öszsze hiveit, hogy a közalapot a szerint lehessen Budapestre is kivetni ; minthogy pedig a magyar egyház hiveinek száma azt az Alkotmány szerint megköveteli : szervezzen a gyülekezet új lelkészi állomást. Klerikális próbálgatások. A herczegprimás az idei vizsgálatokra Pozsony város területére Valló Simon kanonokot érseki biztosnak nevezte ki. Ennek a megbízottnak az a teendője, hogy a katholikus iskolák kellő vallási irányzatát és nevelésmódját megfigyelje, s ha e tekintetben hiány mutatkoznék, a szükséges lépéseket megtegye. Pozsonyban eddig soha eszébe sem jutott az érseki biztosnak máshova elmenni, mint a kath. elemi iskoládba, az idén azonban fogta magát s ellátogatott a kir. kath. fógnmáziumba, a melynek vallásos irányzatát azért akarta megvizsgálni, mert a főgimnáziumot a tanulmányi alapból tartják fenn, s igy szerinte teljesen katholikus intézet. Az intézet igazgatója azonban semmi jogczimet nem látott az érseki biztos beavatkozására s sürgős felterjesztést tett a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz, a honnan azt a választ nyerte, hogy semmi esetre se engedje az érseki biztost vizitálni, mert annak az intézet ügyeibe semmi beleszólása nincs. A biztos úr ekkor nagyot gondolt. Elment a pozsonyi kir. jogakadémia igazgatóságához s kijelentette, hogy ennek az intézetnek fogja a vallásos színvonalát ellenőrzés allá venni, a mi czélból a vizsgálatokon is megjelenik. Ezt a szándékát is arra alapította, hogy a jogakadémiát (a melynek czimében is csak a kir. és nem kir. kath. jelző van meg.) a tanulmányi alapból tartják fenn. Mikor törekvése itt is dugába dőlt, azt kívánta, hogy legalább az egyházjogi előadásokon (!) jelenhessék meg, de ezt sem engedték meg neki. Igy a misszió kudarczot vallott. Á nagy-becskereki egyház tót ajkú hivei dicséretes jelét adták magyar anyanyelvű hitsorsosaik iránt érzett testvéries indulatuknak s egyszersmind a magyarság jogai iránti hazafias érzéküknek. Magyar ajkú híveink épülésére ugyanis, kik részben egyáltalán nem tudnak tótul, részben a magyar istentisztelet jobban kielégíti vallási szükségeiket, csak minden második vasárnap d. e. tartatott istentisztelet. Hogy tehát egyházuknak egyharmadát kitevő magyar közönségnek is minden vasárnap adassék alkalom templomba járni, a tót ajkúak szives készséggel engedtek azon óhajtásuknak, hogy a délutáni vecsernyék is felváltva tartassanak. Lehetett volna ugyan más megoldási módot is találni, mert a lelkész és kántor készeknek nyilatkoztak azon esetre, ha a tótok nem volnának hajlandók megszokott s a délelőttieknél a helyi viszonyok miatt jobban látogatott délutáni istentiszteleteik átengedésére, a magyarok részére minden dijazás nélkül külön vecsernyéket tartani. De ez a megoldás bár egyszerűbbnek, természetesebbnek és kielégítőbbnek látszik is, nem lehet tagadni, hogy bizonyos kicsinyeskedő, szűkkeblű s minden magasztosabb jelleget nélkülöző intézkedés lett volna, mert azon válaszfalat, melyet egy felekezetű hivek közt a nyelv ós nemzetiség képez, az egy és ugyanazon egyházközségnek szorosabb testvéri viszonyra utalt tagjai között csak még magasabbra emelte volna.