Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - VII. Rendeletek, körlevelek, tudnivalók - Szegénységi bizonyítványok aláírása

/ érdekével összeütközésbe nem kerülhet. A kath. TUDNIVALÓK, egyházi férfiak hazafiságát illetőleg a történelem azG tanitja, hogy voltak köztük jó hazafiak is, ha- A szegénységi bizonyítványok. A bei­nem voltak ám rossz hazafiak is, a kik inkább ügyminiszterium vezetésével megbízott m. kir. mi­pusztává akarták tenni a hazát, mint sem hogy niszterelnök által 1899. évi 105 453/IX. szám alatt protestánst megtűrjenek rajta, s bizony sok hely- a személyes béiyegmentességat biztosító szegény, ről elűzték a magyart, ha protestáns volt s hoz- sógi bizonyítványok tárgyában következő körren­tak helyükbe tótot, németet, csak r. katholikus deletet bocsátotta ki valamennyi törvényhatóság legyen. Kimutattunk néhányszor a mostanában közönségének: Tapasztaltatván, hogy a szegény ­elhalt püspökök végrendeleténél, hogy nemzeti, ségi bizonyítványoknak a bélyeg- ós illeték szabá­iiazafias czélra semmit sem hagytak, pedig a ly 0k kiegészítő részét képező illetéki díjjegyzék nemzettől kapták óriás javadalmaikat. A protes- 36 tétel 12. pont b) alatti második bekezdése sze­tánsok nem kaptak, pedig joggal, sőt törvény rint eszközlendő lelkészi megerősítése, részint az szerint is megilletné őket az arányos gyámolitás ; illetéke s lelkészi hivatalok távolsága miatt, részint maguk költségén tartják fenti gyülekezeteiket, azért, mert a lelkészek az elébük terjesztett sze­nép és középiskoláikat, s bár a nemzet mosto- génységi bizonyítványok láttamozását újabban több háu' bánik velók: édes fiai gyanánt szeretik a esetben megtagadták, de egyéb más okokból is hazát. A haladásnak, türelemnek mindig a kath. késedelmesen, vagy egyáltalán nem volt eszközöl­•egyházi férfiak előkeióbbjei voltak a legátalko- hető, minek következtében a törvényesen biztosi­clouabb ellenzői, s a :n ig'yart leigázó érdekszö- tott személyes bélyegmentesség kedvezménye a veí' ezetnek rajongó szövetségesei. (Erről tanusko- legtöbb esetben nem volt érvényesíthető és ebből dik a történelem!) a felekre sérelem háramlott: ennélfogva, tekin­Magyar állam. „Az ágostai evangélikusok tettel arra i s> h oSJ 1893. évi XXXIÍL. törvény­budapesti esperessége elhatározta, hogy nem en- czikt 1 8- § P on tJ a értelmében Budapest fő- és gedi áldásra azon jegyeseket, kik gyermekeiket szókváros területén a szegénységi bizonyítványok szerződésileg más egyháznak igérik oda. — Nem kiállítása jelenleg is a kerületi elöljáróságok kizá­elvi okok sugalmazták e határozatot, hanem a rólagos hatáskörébe van utalva, a nélkül, hogy féltékenység. Érzik, hogy az állami kényszer meg bárminemű további megerősítés kívántatnék : kije­szüntével a veszteségeik nagyoubak, mint nyere- lentem, hogy a fentebb jelzett czélra az illetékes ségeik. Az aposztáziáknak végük van, ellenben a közigazgatási hatóság által a szabályszerű feltéte­megtérő protestánsok igen szép számmal jönnek le k mellett kiállított szegénységi bizonyítványok, vissza a kath. egyházba. Veszteségük tehát két habár ne m foglaltatik is azokon lelkészi megerősi­czimen is jelentékeny, de egy czimen sem nyer- té s> te lJ e s érvénynyel elfogadhatók, nek az új egyházpolitikai törvényekkel. Következ . nek tehát először a csendes aggodalom, azután a panasz, végre a konkrét intézkedések, hogy a ÜZENETEK, protestáns gyülekezetek veszteségeit ellensúlyoz- ^^ _ hassák. S valóban szomorú világot vet a protes- SW Kéziratokat nem adok vissza, tánsok pasztorizácziójára, hogy ilyen intézkedé- F. A. A népesedési mozgalom adatait az idén sekkel tudják csak híveiket együtt tartani. — Nagy sem szándékozom közölni, mert olvasóink legnagyobb jelentősége nincs e határozatnak, de igen jó lesz részét nem érdeklik, a megszokott alakban nem is praecedensül a kath. egyház számára, hogy ha tanulságosak; tanulságos volna az ilyen kimutatás, majd minket vádolnak türelmetlenségről, elébük ha meg tudnók beiöle: hol, milyen százalókban mel­tartsuk a budapesti evangélikus esperessóg hatá- íözik az egyházi szertartást, keresztelésnél, esketés­rozatát. Ezért és csak is ezért jegyezzük felem- nél, temetésnél; hol hányan hagyják el az egyházat, Jékezet okáért az esetet. Vádat azonban nem emel- csakhogy ahol nagy számok kerülnének ki: onnan tünk a protestánsok ellen. Nem illik ugyanis visz- nem küldenek ám tudósítást! Szükséges volna leg­s/aélhi az ellenfél félelmével." alább egyházmegyénként kimutatni ezen adatokat, Pünkösdi emlék. 1899 május 22. közre- mint ahogy teszi a dunántúli kerület püspöke, igazán bocsátja Endreffy János ev. lelkész. A felső- jellemzővé az által válik az ilyen szám is, ha a nó­szelii ev. egyház kiadása. Azon előadásokat tar- pesség százalékával van kifejezve. Ilyen kimutatás talmazza e füzet, melyeket Felső Szebben tartót- mellett tudnók meg egyszerre: hol a nagy baj, hol tak Kovács Sándor (a sz. lélek munkája a bűnös kell segíteni? — L. L. Egész évre ki van fizetve; emberben,) dr. M asznyik Endre (a sz.-lélek és a czimet megváltoztattam. — H. Gy. Nekünk bókó­a vagyon,) Stromp Loszló (a három gyűrű me- sieknek is le kellett újra írnunk az anyakönyvek egy séje.) A jó hatású kirándulásnak maradandó és részét a megyei levéltár számára. Minden tételért 2 tanulságos emléke . krt fizetett a vármegye . Orosházán nyomatott Veres Lajos gyorssajtóján.

Next

/
Thumbnails
Contents