Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Poszvék Sándor. Vajjon mi lészen ebből?

csak úgy töltheti be, ha szem előtt tartva a fejlődés törvényét, valláserkölcsi czélja felé való haladásában megmarad azon az ösvényen, melyre a tényleges, általa meg nem változtatható viszonyok utalják. A jelenlegi rossz viszonyok javítása csak úgy sikerül, ha nem keressük a mentő eszközöket egy másik egyház, vagy egy tőlünk távol eső kor intézkedéseiben, hanem ha éppen e meglevő rossz viszonyokhoz fűzzük a reformálás munkáját. A tejlódó közfelfogás, a folyton változó közízlés követelményeivel okvetlen kell számolnunk a külső életre kiható egyházi intézkedéseinkben. Ép eszű embernek eszébe sem juthat p. o. a 16. ós 17 ik században zsinatilag megállapított egyházfegyelmi rendszabályokat, vagy a mult időkben egyes gyülekezetekben szokásban volt egyházi büntetéseket a mai viszonyokra alkalmazni. Avagy nem közmegbotránkozást keltene-e, ha szinészek temetésén az egyház megtagadná közreműködését, vagy ha a szűziességüket áruba bocsátott nőket a közistenitisztelet alkalmával sújtanók az egyházi megrovás átkával? Az egyház azon jogosultságát, hogy lagjai felett fegyelmi felügyeletet is gyakoroljon, senki kétségbe nem vonhatja. De itt, midőn a vallásos viszonyok javitása forog szóban, nem a „quid juris," hanem a „quid c o n si lii"-ra, arra a kérdésre kell a fősúlyt helyezni : a jelen viszonyok közt czélra vezet-e a javaslatba hozott eszköz? A mult századokban az egyházi fegyelem sikeres gyakorlásának feltétele megvolt, — meg volt az egyházi köztudatnak a vallásos köz érzület, az egészséges gyülekezeti közvéleménynek erkölcsi erejében. Az egyházi jogok gyakorlatát a hivek oly becses kincsnek ismerték, melynek koczkáztatása vagy elvesztése érzékeny, pótolhatatlan erkölcsi károkat okoz. A kit „a gyülekezetből kivetettek," arra, mint megbélyegzett egyénre, újjal mutatott a világ. A nyilvános megrovás, az úri szent vacsora élvezetéből való kizárás sújtóbb büntetés volt, mint börtön és vasláncz, mint a világi igazságszolgáltatásnak csak a testet kinzó eszközei. De ma, midőn éppen az a baj, hogy a vallásos érzék megbénult, eltompult az egyház erkölcsi fegyvereinek az éle is. Megvonni azoktól a vallás áldását, a kik ezt nem becsülik meg, annyi, mint bezárni azok előtt a templom ajtaját, kik' azt kerülik. Korunkban az egyházi fegyelemnek a mult időkben használt eszközei nem „poenae medicinales" többé. Javítani, gyógyitani azok nem fognak, sőt attól tartok, csak tágítanák az űrt, mely az egyház ós a hűtelen „hivek" közt tátongd A római egyház is, midőn a reverzálist nem adott jegyesektől megtagadja a tisztességes egyházi esketós áldását, sokszor, nagyon sokszor csak eltaszítja magától azokat, kiket, ha keresztyéni türelmet és igazságosságot gyakorolna, szorosabban fűzhetne magához. Egyéni tapasztalásra támaszkodva állítom ezt. S ha a kath. félre gyakorolt nyomás, a vegyes vallású szülők gyermekeinek vallásos nevelése terén, sikeresnek mutatkozik is, ennek főokát nem annyira ama fegyelmi eljárásban, mint abban az eléggé nem. sajnálható engedékenységben, abban a hitlanyhaságban kell keresnünk, mely a protestáns fél részéről mutatkozik. De éppen nem lehetne sikert aratni ily in-tézkedéssel a protestáns egyházban, mely nem hatalmi intézmény, hanem a szó szoros értelmében népegyház, melynek fejlődése és érdeke a tagokkal való szoros egységtől van feltételezve. Keresni kell az eltévedetteket, s visszatérítésük által igyekezzünk megszilárdítani a meglazult egyházi köteléket s ne tépjük el önkezünkkel a kapcsot az által, hogy őket végleg eltaszítsuk magunktól. A többi érveket, melyek a szóban forgó kérdésnek oly módon való megoldása ellen szólanak. a mint azt itt is, ott is egyesek javasolják, mint másodrendű s inkább casuistikus jellegű tekinteteket, mellőzhetem. Csak arra a következetlenségre utalok még, melyről az egyházi fegyelemnek ily egyoldalú gyakorlása tenne bizonyságot. Hisz az egyházat s annak alapelveit, az erkölcsi törvényt szóval, tettel durván sértő bűnöstől sem tagadjuk meg az egyház áldását. A Isién kegyelmére utaló evangeliomi vigasztalással kísérjük a gyilkost is a vesztőhelyre. A „poenae vin dicati vae," miket a merev jogi formák közt mozgó középkori egyház alkalmazott, a szeretetben munkás igazság s az igazságnak hódoló szeretet egyházában szó sem lehet. A megtorlás elméletét a profán igazságszolgáltatás terén is háttérbe szorította a javítás, az erkölcsi gyógyítás nemes czélja. „Enyém a