Evangélikus Egyház és Iskola 1900.
Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Fehér-Komárom
£.— egész tisztelettel legyen mondva — a melynek programmja a maga fórészében és igazi lényegében a revízióból áll, ne mondja azt, hogy hidat akar építeni és sebeket akar orvosolni. Mert a ki az egyházpolitikai küzdelemben és annak lezajlása után szerencsésen helyreállott egyetértést és békét a vallásfelekezetek között megbontani akarja azzal, hogy azt a küzdelmet újból kezdené, az beszélhet a maga szempontjából arról, de arról ne beszéljen, hogy hidat akar csinálni és «ebeket akar orvosolni. Mert a revízió, sót már maga annak napirenden tartása: csak felszakitaná a begyógyult sebeket ós nem hidat emel, de ürt és pedig tátongó veszélyes ürt és örvényt nyitna meg. Ezekhez az alkotásokhoz nyúlni nem szabad és nem kell, ós mi ehez nyúlni nem fogunk és azokat érinteni nem engedjük. Még azoknak is, a kik akkor ellenezték amaz alkotásokat, nem volna szabad az ország nyugalmának koczkáztatásával szüntelen és szüntelen ezekre a kérdésekre visszatérni és ezeket a kérdéseket megbolygatni akarni. Mi, a kik itt ülünk, és kivehetem ebből én is a magam részét, mert első percztől fogva támogattam azokat, sőt mondhatom, komoly perczekben küzdöttem értük, azokat az alkotásokat szükségeseknek, helyeseknek, az ország érdekében fekvőknek tartottuk. Mi bolygassuk meg és mi emeljünk fejszét azokra a vívmányokra, a melyeket mint a haladásnak s a mi liberális politikánknak vívmányait tekintünk, bocsánatot kérek, ezt nekünk imputálni nem lehet! En azt tartom, nincs igaza Zichy képviselő úrnak, ha azt állítja, hogy az alkotások nyugtalanítják a protestánsokat és hogy ez a protestánsokat felszólalásra készteti. Egyetlen vallásfelekezetnek sincs a legkisebb oka az országban a nyugtalanságra: nem hiszem, hogy ezt érezze bármelyik is. Egyformán, igazságosan és objektive járunk el minden egyház, minden vallázfelekezet iránt a jogegyenlőség teljes átérzésóvel és igazságainak érvényre emelésével. Nekünk tehát sem a katholikus egyház, se a protestáns egyház, se a keleti egyház, se a zsidó egyház nem vethet szemünkre semmit, ne is tartson semmitől egyik se : a törvényes ós egyenlő elbánásról biztosítjuk. Egyformán védeni akarunk mindenkit, hanem meg akarjuk erősíteni a jogegyenlőségnek ós a szabadságnak és lelkiismereti szabadságnak őrve, tetőzete és védelme alatt. Ne csináljanak olyan politikát, mely egyet tartalmaz, a mit nem szabad tartalmaznia magyar politikának, tartalmazza ugyanis, a mit mi nem ismerünk s ismerni nem akarunk, a felekezetiességet, a melyet a liberális felfogás egyenesen kizár. És ez villanik bele, az önök programmjába bele is van téve és benne gondosan őriztetik; nem is tagadhatják, mert ma is kifejezést adott ennek Zichy tisztelt képviselő úr. Mi őrt állunk a liberális irány ós politikának, a haladásnak vívmányai és az ország nyugalma felett és ott fogunk állani védő kézzel önök ellen. Maradjon az önök álláspontja ezen az állásponton, mi egymást megérteni nem fogjuk. Nincs nagyobbáldás, mint a vallásfelekezetek közötti békés nyugalom : nem érhetné ez országot nagyobb baj, bárhonnét jöjjön, mint e nyugalom megrontása. Pápán virágvasárnapján szentelte föl Gryurátz F. püspök Pröhle Károly n -dömölki segédlelkészt. Székes-Fehérvár utolsó egyházi közgyűlésében 28-an léptek be a Luther társaság tagjai sorába. A keresztyénség és a háború. A nagykikindai ág. hitv. ev. egyház márczius havi gyűlésén Jeszenszky Ignácz lelkész évi jelentésében ismertette a szekták terjedését. A nazarenizmus erejét a háború, a vérontás elleni küzdelmében látja. A keresztyénség feladta a küzdelmet legszentebb elvei érdekében, midőn tétlenül tűri az ötödik parancs : ne ölj ! kijátszását. A népek kapzsiságának segítségével a keresztyénség megfeledkezik ez ideálról. A legvallásosabbnak ismert angol nép rossz példát szolgáltat s megingatja hitünket, hogy képes e ez a formalizmusba veszett keresztyénség a tömegeket erkölcsileg irányítani? Vagy igaz a ker. parancsolat, vagy igaz^ hogy az erős ölje a gyengét. Ha a nyers erőnek van igaza, akkor dobjuk el a keresztyén felekezetiség álarczát, ha pedig nincs igaza, akkor hangoztassuk bátran a parancsot. A vallásosság és erkölcs ápolására milliókat költeni és a vallás és erkölcs ellenére még százszor annyit tenni : ez a század legnagyobb hazugsága. Égető szükség van hitéleti szempontból arra, hogy a keresztyénség a béke igaz apostolait munkára szólítsa. A szeretet és gyűlölet, humánus áldozatkészség és embertelen fosztogatás két kard egy hüvelyben. A fegyver ós háború réme Európa gazdasági és erkölcsi sirját ássa. Van-e ereje a keresztyónségnek, hogy a béke ós szeretet igazát megvédje? Bír e még életképességgel, vagy lemond nevelő hatásáról és átadja a, vezetést más szellemeknek ós más törekvéseknek? & szekták, az anarchia, a szoczialismus mind intő jelek. A mai formális keresztyénség elveszti lábaalól a talajt, el a népek bizodalmát. Itt tenni kell. Tegyünfc. A helyzet nem tűr késedelmet. Jeszenszky Ignácz ev. lelkész beszédét a közgyűlés helyesléssel fogadta s Németh Antal törvsz. bíró és egyházi felügyelő indítványára elhatározták a békeakczió propagálását az egyházak kebelében. A fehér komáromi egyházmegye Szókes-Fehérvárott april 4-én rendkívüli közgyűlést tartott, melyet báró Solymosi Ödön egyházmegyei felügyelő hatásos beszéddel nyitott meg.,.