Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, jelentések, kérvények stb. - Poszvék Sándor. Az adventi tündöklő hajnali csillag

{607 S a kikben kevésbbé vérmes- reményt ébresztett a nagy férfiúnak csodálatot s bámulatot gerjesztő fellépése, legalább prófétát látnak, a feltámadott Illés prófétát látják benne. Egy szavába, kerül s térdre borul előtte az egész zsidóság; hozsannákkal viszik a fővárosba, hogy ott elfoglalja Salamon király fényes trónját. De e szócska nem hangzik ajkairól. A jeruzsálemi főtanács, az a hatalmas testület, melyre miiiden közügyben, kivált vallási kérdésekben, a törvény őrizete volt bizva, s mely — mint azt megváltónk történetéből tudjuk — élet és halál felett mondott Ítéletet, — ez a testület küldötteket meneszt a Jordán mellé, hogy magától Keresztelő Jánostól tudják meg : alapja van-e a közhiedelemnek, mely őt Isten rendkívüli megbízás teljesítésére küldött követének tartja? A papok s léviták csábító kérdésére: „Illés vagy-e te, próféta vagy-e te?" — ő habozás nélkül, szeretetreméltó alázatosságában igy felel: „nem vagyok sem Illés, sem próféta!" (Ján. 1. 19.) S Jézussal szemben ez alázatosság az önmegtagadásig fokozódván, imádáshoz közelálló hódolatban jut kifejezésre. Nemcsak őszintén bevallja, hogy mig ó „vizzel, addig Jézus Szentlélekkel ós tűzzel keresztel" (Luk. 3. 16.,) hanem arra sem tartja magát méltónak, hogy az Úr „sarujának kötőjét megoldja" (Ján. 1. 27.) Irigység, féltékenység nélkül ismeri el Jézust „Isten bárányának, ki elveszi e világnak bűneit" (Ján. 1. 29.,) sót rendreutasitás'számba menő feleletet ád az ő tanítványainak, midőn ezek . figyelmeztetik arra, hogy Jézus is „keresztel és sokan mennek hozzá" ekkép: „annak nevekedni kell ós nekem alászállanom kell." (Ján, 3. 26. 30.) De Keresztelő János önmegalázása soha sem fajul el önlealázássá. Jellemében egyesül a valódi nagyság iránt való hódoló tisztelet, a gyűlölethez közel álló haraggal, h? alávalósággal áll szemben. A szeretetreméltó alázatossággal bámulatra méltó bátorság, az önmegtagadó szeretettel csodálatos erkölcsi erő párosul. Saját nevén nevezi meg a bűnt, melyet kérlelhetetlenül ostoroz. Személyválogatás nélkül szórja átokvillámait a társadalom oszlopembereire, a képmutató farizeusokra, s a lelkiismeretlen publikánusokra, kiktől utálattal fordultak el társaik. Dorgáló szava megrázkódtatja a szegénynek kunyhóját, megreszketteti a palota lakóját is. S e bátor igazságszeretettel kivivta a jobbérzésüek tiszteletét. De magára vonta a hatalmasok haragját is. Héródes, e ravasz, gonosz fejedelem, attól a pillanattól fogva lesz halálos ellenségévé, midőn az igazság e bátor hirdetője a világ szemeláttára fellebbenté a fátyolt, mely a fejedelmi udvar közmegütközést keltő bűnét takarta. Héródes saját törvényes nejét elbocsátva, testvérének nejével folytatott bűnös viszonyt. Keresztelő János ajkai megnyílnak, hangot ád a közmegbotránkozásnak — nevén nevezi a trónt beszennyező bűnt s — fogságba kerül. Ott a börtön fojtó levegőjében, ügy látszik, kezd ingadozni. Kétségeskedik annak valóságában, mit prédikált — abban: eljött-e valóban az, ki „eljövendő vala" (Mát. 11, 3) Nincs mit csodálkozni rajta. U még az ószövetségi felfogás képviselője. Nem tud szabadulni zsidó elfogultságától, attól az előítélettől, hogy a Messiás földi országnak lesz királya. Midőn értesül Jézus működéséről, ki tanit, szeretetet hirdet s szeretetet mivel, kinek „nincs, fejét holott lehajtsa" (Mát. 8, 20.) „ki szelid és alázatos szívű" (Mát. 11, 29.), — kétség ébred elborult lelkében : hátha mégsem „közelitett el a mennyek országa," melynek eljövetelét hirdette. Gyötrő, kinzó gondolat! Meghaljon azzal a tudattal, hogy csalódott, hogy csalódva ámította a világot ! E kétségeskedés emberi gyarlóságáról tesz bizonyságot. De szép jellemvonás, hogy addig nem nyugszik, mig kétségeit el nem oszlatja. Tanítványait elküldi Jézushoz s ezek visszatérve, elmondják neki „a melyeket láttak és hallottak" (Máté 12, 4.) Keresztelő JánGs mosó nyugodtan, hivatása betöltése tudatában száll sirba. Heródes a leányának könnyelműen tett igerétét beváltja. A bátor igazsághós véres fejét kéri gonosz anyja tanácsára a gonosz leány, jutalmul, azért, mert az atyja születése napján rendezett udvari ünnepély alkalmával, tánczával gyönyörködtette a vendégedet. (Mát. 14, 6,—10.) T. hallgatóság! Éjjel ragyognak a csillagok. Nappal nem gondol reájok senki. Legfeljebb a csillagvizsgálók messzelátókíal vizsgálják pályafutásukat s kutatják a földtől való távolságukat. Az üdv egén is fénylettek csillagok, a meddig éji homály boruk a földre. A mint az idők teljességében megjelent a sugárzó nap, a világ megváltója, Jézus Krisztus személyében, — ennek sugarai kiáradtak az egész világra s a csillagok fénye köztük a mi „ádventi, tündöklő hajnali csillagunk" is, elhalaványult. Megérdemli, hogy kegye-