Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Adományok stb. - Breznyik emléke

(Síi vala és azt készen hozá kehelyben. Sokrates meglátván őt: ugyan jó ember — mond neki — te tudod azt, hogy mit kell hát csinálni? Semmi mást, felele, mint ha megittad, járkálni mig lábaid elnehezednek s aztán lefekünni, úgy majd hat az. S odanyújtá Sokratesnek a kelyhet. S ő derülten fogadá el, nem reszketve, sem szinét vagy arcza vonásait nem változtatva, hanem szokása szerint szeme közé nézvén az embernek, azt kérdé : Mit gondolsz az italról? lehet-e zsengézni belőle vagy nem? Annyit készítünk, Sokrates felele, mennyit elégnek tartunk. Értem, viszonza Sokrates; de imádkozni szabad és kell is az ist enekhez, hogy szerencsés legyen az elköltözés oda s imádkozom is azért, hogy legyen ügy. Ezt mondván, szájához vevé a kelyhet s vonakodás nélkül is nyugodtan kiivá. Addiglan köztünk legtöbben csak megbírtuk magunkat tartóztatni a könyezéstől, de látván, hogy iszik s ivott, nem bírtuk azt többé. Belőlem legalább erővel tört ki a könyezés és nem csöppenkint, hogy elfedvén arczomat, kisírtam magamat; de nem őt, hanem sorsomat siratám, hogy megfosztattam ilyen társtól. Kritón még előbb állt fel, mint én, mert nem vala képes elnyomni könyeit. De Apollodórosz már az előtt sem szűnt vala sirni: akkor pedig még inkább sírva fakadt ós jajgatott s nem volt ott senki, a kit meg ne indított volna sírásával, kivéve Sokratest. Mert ő : mit csináltok, különös emberek 1 úgy monda. Leginkább azért küldtem el a némbereket, hogy illyet ne tegyenek: mert azt is hallottam mindig, hogy csendességben kell meghalni. Legyetek hát csendesen és békével 1 — Hallván ezt, szégyellettük magunkat s elfojtottuk a sírást. ő pedig járkálván, észre vevé utóbb, hogy nehezednek lábai : azért határa fekvék, mert igy parancsolta az ember. Ekkor az, ki a mérget adta vala, megilleté őt időről-időre; megvizsgálta lábfejeit és szárait s erősen megnyomván lábát, kérdé. ha még érzi-e? — Sokrates feleié, hogy nem. Utánna megilleté térdeit s feljebb menvén a testen, mutatá nekünk, hogy hűl és merevül. Sokrates maga is megtapogatván tagjait, monda, hogy mikor szivét érendi, oda lesz. Midőn pedig a köldökön alul majd egészen meghidegült, kitakarózván, mert be vala takarva, monda — s ez vala utolsó szava: Kriton, kakassal tartozunk Asklepiosnak, adjátok meg neki, ne mulaszszátok el !*) — Meglesz az, feleié Kriton, de talán mégmás mondani valód is van? — De Kritonnak ezen kérdésére már nem telelt s kis idő múlva megmozdult. Az eraber kitakará s íme szemei meg voltak törve. Kriton látván ezt, befogá szemeit és száját. Ez volt vége a mi társunknak, azon embernek, kit, úgy állítjuk, mind halálában legjobbnak,, mind máskor legbölcsebbnek ós legigazságosabbnak ismertünk. * * * íme Sokrates történeti alakja, a mint azt hű tanítványai Xenophon és Plátó lelkünk elé rajzolják. Es most, e böjti időszakban, midőn a keresztyén világ tekintete imádatos áhítattal irányul a Golgata sötét martyrkeresztje felé, a melynek hátterében ott dereng már az eszmék diadalának, a feltámadásnak glória fénye: úgy tűnik fel nekem ez a hitből, bölcseségből és lélekerőből gyúrt csodálatos ember, mint annak a golgatai nagy szenvedőnek prototypusa a szegények között, a ki Jézus kereszthalála előtt már 400 évvel megmutatta, hogy merre vezet a népek megváltóinak útja . . . Ez az ember soha egyetlen betűt sem írt, akárcsak a názáreti Jézus, csak a lélek az, a melyet örökül hagyott, s melynek halhatatlanságában^ feltámadásában oly erős hittel bizott. Sőt mondhatjuk, hogy Sokrates életéből a jobb rész — halála után kezdődik. . . . Asklepios meghallgatta az igaznak áldozatát . . . BELFÖLD. Nyilvános számadás. Alulírott megbízást nyertem arra nézve, hogy a tudomány és hazafiság fölkent bajnokának, néhai Breznyik János hírneves selmeczbányai igazgató-tanárnak síremlékére, ennek volt tanítványai körében a gyűjtéseket megindítsam. — A gyűjtésnek eddigi eredményét nyilvánosan nyugtatom az alábbiakban ós pedig: Dr. Kéler Zoltán 25 frt, Székely György, Frenyó Gyula, Okolicsányi Lajos, Lipcsey Soma, Ivánka István, Dr. Szmik Gyula, Kachelmann Valter, Szajbély Gyula, Lacsny Gyula, Sobó Je*) A betegek felgyógyulván, Asklepiosnak. ki a gyógyítóknak s igy a betegségből felgyógyulólcua.c is vódistene volt, kakast áldoztak- — Sokrates a halála előtti életet betegségnek tekinti, melyből ime felgyógynl a feltámadásra !