Evangélikus Egyház és Iskola 1899.
Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Szabadka
427 tanitó tette meg nagy figyelem között a következő indítványt. — Tekintve, hogy az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. 11. §-a a hitfelekezeteknek az iskola fenntartására megadott jogot bizonyos föltételekhez köti; tekintve, hogy engedményül többek közt a tanítási rendszer és módszer iránti intézkedést hagyja; tekintve, hogy az önálló tanterv alkotását a törvény az államnak fenntartja ; tekintve, ama széttagoltságot ós zavart, melyet a tizenegyfóle iskolafenntartó a tanterv önálló előállításával eszközölt, mely egyes iskolafenntartóknál területenkiut szintén különböző: mondja ki a Magyarországi Tanitók Országos Bizottsága, hogy Igazgatótanácsa útján fölkéri a minisztert, hogy hasson oda, hogy a kiadandó népiskolai tantervek az összes iskolafenntartókra a magyar nemzeti nevelés egyöntetűségének véghetetlen fontosságánál fogva egyaránt kötelezők. Fennhagyatván a felekezetek joga a vallástan és egyházi éneklés tantervének — melyek őket az iskolafenntartásra legfőképpen indították — saját tetszésük szerint való megállapítására. A felolvasott indítványt az általános tárgyalás végén nagy többséggel fogadta el a közgyűlés. A r. kath. tanitók országos egylete is most tartotta közgyűlését ; ennek tárgyai közül megemlítjük ezeket: a tanítóképző intézetek tanterve; a polgári iskolák reformja; a keth. tanitók ós kántortanítók nyugdijsérelmei ; a népiskolai záróvizsgálatok mai rendszerének reformálása időszerű e. ha igen, mily alapok szerint volnának reformálandók e vizsgálatok? a háztartástani iskolák"; a magyar közgazdasági életet újabban veszélyeztető socialisztikus törekvésekkel szemben milyen munkát, magatartást várhat a magyar kath. tanítótól az egyház? Az ev. ref. tanitók országos egyesülete RévKomáromban tartotta közgyűlését. Tárgysorozatában ezek fordulnak elő : iskolai vallástanitás az énekben ; osztott népiskola tanterve és a református iskolák; nyugdíjtörvény és a kántori fizetések; zsinat elé terjesztendő emlékirat főbb vonásokban. — Az evang. tanitók egyesületéről, mely az ezredévi ünnepségek alatt megalakult, semmit sem hallani; ideje volna, hogy a vezetők számot adjanak eljárásukról! De ideje volna, hogy középiskolai tanáraink is adjanak életjelt arról, hogy általános tanári feladatuk mellett miképpen remélik ós akarják szolgálni felekezetünk érdekeit is; alakitaniok kellene külön egyesületet, v agy legalább gyűlést kellene koronkint tartaniok az eljárás megállapítása végett, mert fontos érdekek vannak reájuk bízva. Hadd lássuk az ev. lélek megnyilatkozásait náluk is ; erején felül költ felekezetünk a középiskolák fenntartására, jövője függ attól: hogyan nevelik a leendő középosztályt, a nép vezetőit, evang. szellemben : hadd tudja azt is a közvélemény s lehessen büszke felekezetünk, nemcsak áldozatkészségére, hanenr iskoláira, tanáraira és tanítóira is! A Mensa Academica elnöksége következő pályázatot teszi közzé : A Mensa Academica Egyesületnél az 1899—1900. tanév I. felére. Az egyesület választmánya által betöltendő mintegy száz ingyenes, illetve féldijas ebédsegélyre (az elnökséghez czimzendó.) Méltóságos bojári gróf Vigyázó Sándor cs. és kir. kamarás úr által betöltendő 4 ingyenes ebéd és vacsorasegélyre. E kérvények a gróf úr nevére czimzendők s beadandók az egyesület hivatalos helyiségében. E 4 helyre csak keresztyén, tudományegyetemi hallgatók pályázhatnak. — Budapest székes főváros, Szabadka, Szatmár-Németi, Pozsony városok ; Trencsón, Torontál, Ung- és Háromszókvármegyék polgármestere, illetve alispánja által betöltendő hat, illetve egy-egy ingyenes ebéd- és vacsorasególyre. E kérvények az illető törvényhatósághoz czimezve, az illetékesség világos megjelölésével az egyesülethez adandók be. Ez alapítványi helyekre első sorban csak az ott illetékesek tarthatnak igényt. Mindezen bélyegtelen kérvényekhez melléklendő első éveseknél az érettségi bizonyítvány, a többieknél az index, vagy index másolat és a részletekre is kiterjedő szegénységi bizonyítvány. A kérvények beadási határideje szeptember 12-ike. Beadandók a főtitkár, segélyügyi előadó, hivatalos órái alatt. A 150 frton felüli, ösztöndijat élvezők az alapszabályok értelmében segélyben nem részesülhetnek. A segélyezés áll ingyenes ós féldijas ebódsególyból. Ebéd- és vacsorasególyben csak a fővárosi és törvényhatósági alapítványok élvezői részesülnek. Az étkezés étlap szerint történik, ebéd 3 fogás szabad választás szerint, vacsora 1 fogás. Az egyesület helyiségeiben, mely 500—600 étkezőre van berendezve, a segélyezetteken kivül csak tagok étkezhetnek, vagyis csak azon egyetemi polgárok, kik az évi 4 korona tagdijat lefizették. Ezek számára az előfizetési ár havi 16 frt, (10 frt ebéd. 6 frt vacsora,) Megjegyezzük, hogy a t. szülők az étkezési dijat közvetlenül az egyesület elnökségéhez is beküldhetik, mely ennek ellenében ebéd- ós vacsora szelvényeket ad ki a jogosultaknak. Étkezési idő délben 12—3, este 7—10 ig. Az ételek minősége ós mennyisége feletti ellenőrzést az egyesület orvosa és 2 gondnoka teljesiti. A tagok panaszaikat az e czélra szolgáló panaszkönyvbe irják, a miből a gondnokok ós bizottság tudomást szerezve intézkednek a panasz okok megszüntetése iránt. Bárminemű felvilágosítást az egyesület elnöksége ad. Helyiség; Budapest, IV., Molnár-utcza 11. (A Kath. Kör épületében.) A szabadkai ev, missiói egyház templomának (s paplakásának) alapkövét augusztus 20-án tette le. Ez ünnepély szűk és szoros körben történt meg; a gyámintézet elnöksége F am-