Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, jelentések, kérvények stb. - Stromp László. Szókratész

(Síi •rette s a háznép által követve többször körüljárta vele a házi oltáron égő tüzet, hogy az istennek áldása nyugodjon a házon, s új polgárán ; a kinek születésekor egyébként is már (a szülői boldogságában aggodalmas apa megkérdezésére) a Pythia azt a gazdag reményekre jogosító feleletet küldötte Delphiből: „Hagyjad a fiút tenni a mit akar s ne kényszeritsed őt semmire, csak imádkozzál érte Zeüshöz és a Musákhoz . . . A többit aztán elvégzi majd az, ami benne rejtőzik." A boldog édes anya, Phainarete, Sophroniskos mester hűséges élete párja, hivatására nézve bábaasszony volt s mint ilyen nagyon jól tudta, hogy a gyermek legjobb tápláléka az édes anyatej 1 Nem fogadott hát — mint azt az előkalő vagyonos athenei polgárok szokták — vaskos lakedémoni dajkát, hanem maga emelte, táplálta szive gyermekét ... De fejlett is az istenadta s midőn a születése utáni 10-ik napon Sophroniskos mester őt az összegyülekezett rokonok, jóbarátok s törzsbeliek előtt kezecskéinél fogva a földről felemelte, megbizonyosodásul ha életre való-e s lábujjaival a földet megérinti-e, a kis pajkos oly vigan rúgkapált, hogy édes papája túláradó örömmel constatálhatta életrevalóságát s nyomban ünnepélyesen ki is jelentette, hogy fiának a S ok rates nevet adja, mely ünnepelyes alkalmat nyomban nagy lakomával s áldozattal ülték meg. Néhány nap múlva aztán beavatták a gyermeket az eleysisi mysteriumba, hogy miként az Eieysisben tisztelt Persefone évről-évre tavaszébredéskor a Hadesből megújulva visszatér, úgy egykor majd ő se maradjon az alvilágban, hanem halottaiból támadjon fel ... S aztán kezdetét vette a csendes házi nevelés, a bájos, a szolid Aphrodite Urania istennő védelme alatt, ki lábaival a teknősbékára támaszkodva szépen példázza, hogy az athénei nő hivatása otthon van — a csendes házfedél alatt, a gyermekszobában . . . Fainarete asszonyt ugyan élethivatása el-el szólítgatta a gyermekszobából, de hát akkor ott volt az öreg cseléd, gondját viselte a kis fiúnak, a kinek igy két anyja is volt, a kik őt tejjel, mézzel táplálták, majd mikor már erősebb lett, gyümölcsöt, édességet, húsneműt foghegyen apróra megrágva gőgicsélő csókkal szájába lopták, szokjék igy az erősebb eledelhez. Mikor aztán lábrakapott, hej mi zajos lett az a gyermekszoba ! A dongó csiga pergett, búgott, labda, korong szaporán váltakoztak, közbe olykor felhangzott a bájos chelidonisma, az ábrándos gyermekdal, mellyel a görög gyermekek tavaszkor a csicsergő fecskék jöttét üdvözölték. Majd eljöttek a játszópajtások is s vége-hossza nem volt a táncznak, a dalnak, mankóugrálásnak, fővénytúrásnak vagy a fazékjátéknak, nagy örömére Fainarete mamának ; ki ha egyébként a kis fiú olykor rakonczátlankodni kezdett, nem volt rest lerántani papucsát s avval kapaczitálni őt illendőségre, az öreg dada ilyenkor inkább a szamárlábú, emberfaló popánezokkal állott elő: Csitt gyerek, a Mormo és Akko eljön s megharap . . . ." S mikor aztán a zaj elült: megeredt a mese, a csodás, a bűvösbájos regekor mvthosainak szivaltató, szivébreszt<> elbeszélése . . . Mert így volt az szokás Athenében. Hanem az édes anya és a dada szerepe a fiú gyermek hatodik életévével véget ért s helyüket elfoglalta a rabszolgából promoveált paedagogus. 0 viselte immár a fiú gondját a házon belül és kivül ; ő kisérte őt 10 éven keresztül a gymnasiumokba, palaestrászba, lykeionokba, a hol mindent megtanult, a mire egy szabad görög ifjúnak testi, lelki tökélye, nemessége érdekében szüksége van, mely tökély csakis a kettőnek teljesen harmonikus szépségében valósulhat meg. Aztán következett a politikai „ephéb"-kor, a midőn — megelőző vizsgálat után, a melyen megállapították, vájjon ifjú Sokratesünk valóban polgári származásúe s elég erős-e a fegyverviselésre — nevét a „démosz" (község) lajstomába irták, őt magát pedig többi kortársaival együtt a színházba vitték, ott az összegyülekezett népnek bemutatták, paizszsal, dárdával ünnepélyesen felfegyverezték, hogy aztán újjongó diszmenetteí Athene (Agraulos) istennő templomába vezessék ünnepélyes polgári eskütételre: „Esküszöm, hogy e fegyverekre soha gyalázatot nem hozok s bajtársamat a csatában soha el nem hagyom, hogy harczolni fogok szentélyeinkért és a közjóért, úgy egyedül, mint társaságban, hogy a hon nem marad meggyengülve utánam, hanem szárazon és vizén oly hatalomban s nagyságban, a milyenben azt védelmembe vettem; hogy a törvényeknek s törvényosztóknak engedelmeskedni fogok s ha ki a nép által hozott törvényt felforgatni akarja, az ellen ezt megvédem s ha kell egymagam, hogy honi isteneinket s szentélyeinket mindig tisztelni fogom. Tanúim legyenek maguk az istenek!..."