Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Gyűlések, ünnepélyek stb. - Somogyi can. vis.

•298 halálának 250 éves fordulóján. Szavalja : Kovács Sándor tanár. 3. A jótékonyság. Költemény Vojt­kó Páltól. Szavalja: Hamrák Béla I. évf. theol. akad. hallgató. 4- Búcsúszó. Som mer József Gryula IV. évf. theol. akad. hallgató. 5. Berekesztő. Dr. Masznyik Endre theol. akad. igazgató. 6. Motette. Előadja a theol. akad. énekkar. Franzfelden Jahraus Lajos volt községi biró ós presbyter halálos ágyán meghagyta övéi­nek, hogy az ottani evang templom számára egy templomcsillárt vegyenek. A gyászoló család a bol­dogultnak ezen kivánságát teljesítette is s Buda­pesten egy gyönyörű kivitelű aranyozott bronz csillárt csináltatott 400 frt értékben. Ezen hagyo­mány annyival inkább megérdemli e helyen a há­lás megemlítést, mert Franzfelden a község fenn­állása óta Jahraus Lajos volt az első, ki halá­los ágyán hálás és áldozatkész szeretettel gondolt egyházára. Vajha ezen szép és nemes példa má­sokat is hasonló áldozatkész szeretetre buzdítana. Az ev. ref. egyház konventje rendkívüli gyűlést tartott s a lelkészi fizetések kiegyenlíté­sére vonatkozó kimutatásokat tárgyalta, s helyben­hagyta Antal Gábor püspök indítványával együtt, mely szerint a lelkészi javadalmak kiegészítése már a folyó 1899. évre is megtörténjék, mert úgyis ki kellett volna már ezen évre utalványozni az állami segélyt. A konvent a bizottság javaslata alapján a kongrua kiegészítésére a következő egyházakat ajánlja a kultuszminiszter figyelmébe : 1., a dunamellóki kerületből s ennek 8 egyházmegyéjéből 104 egyházat. Ennek szükség­lete 1200 koronáig: 11,722 korona 29 fillér ; 1600 koronáig: 49,682 korona 17 fillér; fuvardíj czí­men 5490 korona, káplántartási dij czímen : 3000 korona; 2., a dunántúli kerület 9 egyházme­gyéjéből 208 egyházat, Ennek szükséglete 1200 koronáig 46,036 korona 20 fillér, 1600 koronáig 125,548 korona 23 fillér, fuvardíj czímen 15,090 Korona, káplántartási dij czímen 2500 korona; 3, a tiszáninneni kerület 8 egyházmegyéjéből 300 egyházat. Ennek szükséglete 1200 koronáig 94,633 korona 41 fillér, 1600 koronáig 220,259 korona 41 fillér, fuvardíj czímen 17,710 korona, káplántartási dij czimen 1400 korona; 4, a ti­szántúli kerület 13 egyházmegyéjóbőt 381 egy­házat. Ennek szükséglete 1200 koronáig 123,712 korona 61 fillér, 1600 koronáig 268,663 korona 97 fillér, fuvardíj czimen 8060 korona, káplán­tartási dij czimen 1828 korona 09 fillér; 5, az erdélyi kerület 17 egyházmegyéjéből 446 egyházat. Ennek szükséglete 1200 koronáig 193,261 korona 49 fillér, 1600 koronáig 377,959 korona 67 fillér, fuvardíj czimen 3 9,510 korona, káplán­tartási dij czimen 500 korona. Összesen 1439 egyházat. Ezeknek szükségletét a konvent 1200 koronáig 469,366 koronában, 1600 koronáig 1.043,118 korona 45 fillérben, fuvardíj czimen: 66,679 koronában, káplántartási dij czimen 9228 korona 09 fillérben mutatja ki, Gyurátz Ferencz püspök úr egyház­látogatása a somogyi ev. esperességhen. Május 28 án Porrog-Szent-Királyra ke­rült a sor. Ezen elsőrendű gyülekezet lelkészla­kának udvarán Balogh István lelkész mondott lelkesedósteljes üdvözlő beszédet; ugyanő prédi­kált a csakhamar megkezdődött istenitisztelet alkalmával is ifjú tűzzel, szónoki lelkesedéssel, szép, alaposan kidolgozott predikáczióval keltvén nagy hatást. Utánna a püspök úr szónokolt az oltár előtt, ismét elragadóan buzdítván a híveket a család, az egyház és a haza, e drága kincsek megtartására Még délelőtt itt helyben, délután Porrogon volt a gyermekek vizsgája. Tisztelgett a csurgói izr. hitközség is stb. Május 29-én d. e. a jól rendezett gyéké­ny esi egyházban volt a vizsgálat. Pong­rácz Antal, a hetven éven felüli lelkész mondott a fogadtatáskor üdvözlő beszédet és a templomban prédikácziót ifjúi erővel. Püspök úr őméltósága itt is nagy hatással prédikált. Még az nap délután szakadó esőben Nemes­Pátró felé tartott a menet. Mire a határra ért, az eső elállott és a bandérium élén Győrffy János községi biró mondott hódolatteljes üdvöz­letet. A lelkészlak udvarán Mesterházy Sándor lelkész üdvözli a főpásztort örömmel, lelkesedés­sel, reményeivón, hogy ezen látogatás által is épülni fog itt az Isten országa. Másnap reggel a gyermekek vizsgája következett. Azután a temp­lomban a canonica visitátió. Prédikált Mester­házi Sándor lelkész, ezen igék alapján : I. Korinth. 16. 7—16. Ilyen felosztással: „Mire buzdít minket a gyülekezetünket ért apostoli látogatás? E kettőre : Álljunk meg a hit­ben és úgy cselekedjünk, mint férfiak. Majd a püspök úr mondott, az oltár előtt igazán felemelő, mindeneket meghatott és általá­nosan ópitő szent beszédet, szólván az embernek móltóságáról ; hathatósan buzdítván emez igékkel : „Avagy nem tudjátok-é, hogy ti az Istennek temp­loma vagytok ós az Isten lelke lakozik ti benne­tek/ (I. Korinth. 3. 16.) Következett a közgyűlés, melynek folyamán a főpásztor intette a híveket a költséges lakodalmi vendégségek elhagyására, a lelkészt itt is, mint egyebütt, felhívta a vallásnak az ismétlő iskolában leendő tanítására stb. Offer­torium a kőszegi leánynevelő intézetre 5 frt 07 kr. Délután harangzúgás között, — immár derült időben, — átvonult a menet mindvégig a ns.­pátrói és surdi bandérium és mozsárlövósek által kisérve, a határon Thomka felügyelő által üd­vözölve Surdra, hol a lelkész: S z aló ki Elek mond üdvözlő szavakat, kérve a főpásztornak ta-

Next

/
Thumbnails
Contents