Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Reisz Károly. A lelkészi jövedelem kiegészítéséről

87 nemű államsegélyről van itt szó, melylyel ez belügyeit teljesen rendezheti, a lelkésznek hiányos, s a mai kor igényei mögött messze visszamaradó fizetéseit kiegészítheti, s ily módon magasztos vallás-erkölcsi feladatának megfelelhet. Ezt mi protestánsok joggal követelhetjük, nem csupán azért, mert erre nézve az 1848-ik évi 20. tvczikkben egy, eddig be nem váltott, kötelezvényt kaptunk, nem csupán azért, mert nyomasztó anyagi helyzetünk következtében a többi, dúsan dotált ker. felekezetekkel a versenyt tovább ki sem birjuk, de azért is, mert a prot. egyház, elemi és középiskoláinak fentartása által a hazai közművelődés oltárára oly áldozatokat hoz, melyeknek csak némi részben való visszatérítését képezi a czélba vett segély. Nem tévesztendő szem elől az sem, hogy mi lelkészek a nemzetnek bár szerény, de serény munkásai vagyunk, s midőn a gondjainkra bízott népet vallás-erkölcsileg neveljük, honszeretetre buzdítjuk, s a hatóságok iránt tartozó engedelmességre oktatjuk, oly szolgálatokat teszünk hazánknak, melyet számon kivül hagyni, kicsinyleni nem szabad. S mindennek daczára mi voltunk eddig a nemzet mostoha gyermekei, páriái. Megélhetésünkkel senki sem törődött, családaink jövőjére senki sem gondolt. Ha hiven és lelkiismeretesen teljesített hivatásunk közben egyikünk-másikunk túlkorán áldozatul esett, szegény özvegyet s fel nem nevelt árvákat hagyva maga után, ugyan ki törődött egy Ínséget szenvedő, nyomorral küzdő lelkészi családdal? Az állam összes tisztviselőinek ós közhivatalnokainak fizetései, a kor igényeihez mérten, időről-időre szabályoztatnak, emeltetnek; a lelkészi hiványok évtizedek előtt lettek megállapítva, mindenféle termény és szolgálmányokból összetákolva, melynek értéke nemcsak ingadozó, hanem sok helyütt bizonytalan, sőt behajthatlan is. A községi körjegyzők törzsfizetése, hogy példát is említsünk, ma már mindenütt 600 frt, s ehez jár a mellékjövedelem, mely legalább ugyanannyira rug ; ennek ellenében a lelkész, kitől nem csupán hivatása, hanem maga a benyújtott törvényjavaslat is sokkal nagyobb qualifikácziót, egyetemi készültséget és képzettséget kiván, 600 frt évi jövedelemre legyen utalva, melybe beszámittatik a hiványban feltüntetett, de talán sohasem teljesített napszám, a bizonytalan stólajövedelem, s a termény, melynek piaczi ára vétetik, de a melynek minőségóról csupán annak van fogalma, ki azt szegény hivótől elfogadni kénytelen. Ily módon még a 600 frtos kiegészítés is illusoriussá válik. — Hatszáz forint garasonkint összekuporgatott jövedelem, —s a mai kor igényei, mily ellentétes fogalmak! A lelkészektől megkívánják, hogy a társadalomnak számottevő tagja legyen, rangjához illőleg éljen és ruházkodjék, könyvtárat gyűjtsön, művelődjék, jótékonyczélokra adakozzék, gyermekeit állásához mérten neveltesse, s mind ennek fejében adnak neki 600 frt ingadozó jövedelmet. Úgy hisszük, hogy úgy az állampénztár mai állapota elbírja, valamint a lelkészi kar, ki eddigi sanyarú helyzetével már a jövendőt is megbűnhődte, megérdemli jövedelmének 800 frtra való azonnali kiegészítését. Hiszen még ezen legjobb esetben is mennyire mögötte maradunk a velünk társadalmilag egyenrangú, egyenlő készültségit és képzettségű közhivatalnokok fizetéseinek, anyagi helyzetének ! Nem dúslakodni akar a prot. lelkészi kar, hanem tisztességes megélhetést kiván, mihez való jogát senkisem vitathatja el tőle. A mi pedig a fizetés kiegészítés módját illeti, az nem közvetlenül, hanem a legfőbb egyházi hatóság, az egyetem kézbesítésével történjék. A segélyt ne egyesek kapják az államtól, mert igy mégis csak némi alamizsna-látszata ez a dolognak, de kapja meg az összegyház egyeteme, mely legjobban tudja, hol legégetőbb a szükség. Ily értelemben volt szerkesztve a memorandum is, mely annak idején az egyetemes gyűlés küldöttsége által a miniszterelnöknek beterjesztetett. Ott fel van sorolva a szükséglet, melyben a lelkészi jövedelmek kiegészítése is foglaltatik. Ily módon el lesz hárítható az autonómiai elv megsértésének látszata is. Mert ha a segély-nyújtás czimén a miniszter jogot kiván arra nézve, hogy új anyaegyházak létesítésének kérdésébe beleszólhasson ; ha jogot formál arra, hogy régi anyaegyházak, csupán a lélekszám csökkenése miatt affiliâttassanak, az mégis csak beavatkozás a szorosan vett autonómiai ügyekbe. József türelmi parancsáig, mely bizonyos számú családtól tette függővé az anyaegyházak alakulását, kellene visszamennünk egyházunk történetében, hogy ily esetre praecedenst találjunk. Az egyház érdeke úgy hozza magával, hogy némely helyütt, pl. a szórványokban, 100 lélek képezzen anyaegyházat, mig másutt talán 5—6-szor annyinak sem kell azt képezni. A mi végül bizonyos fegyelmi ügyeknek az egyházi hatóságok kezén való meghagyását illeti^