Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Kérdések, válaszok - Egyezség a gyermekek vallásáról - Esketésre melyik lelkész jogosult

58 egyháznak adták, s ez által nyilvánvaló árulást és hitehagyottságot követtek el egyházukkal szem­ben," E tekintetben nagy veszedelem fenyegeti egyházunkat is, mert az 1868. Lili. t. cz. fel­adása következtében a pápista egyház oly nagy munkásságot fejt ki a contrareformátió elérése végett, hogy már eddig is egy-két falut áttéritett. A pozsonyi esperes kimondotta : ha a gyermekek vallásáról szóló törvény még ,.sokáig fenn áll — diasporáinkról pár év múlva azt mondhatjuk, hogy az csau „volt." A Kath. fél, ha házasságra lép, nagy kísértésnek van alávetve, templomban csak akkor esketik meg, ha reversalist adott, el­lenkező esetben még a sekrestye ajtaja is zárva marad előtte. „A mi hívünk, ha el is követte az egyházárulásí, előre tudja, hogy egyháza azért őt olyan egyháztagnak tekinti, a milyen volt, sőt ha a hivek bizalma nem is emeli őt valamely kitün­tető egyházi állásra, megeshetik vele, hogy az egyház vezetői a hivek akarata ellenére legalább valami kitüntető helyettes állásra nevezik ki, s ha elég ügyesen megtudja a pótolhatatlanság hangu­latát szerezni, még több évig is betölthet ily bi­zalmi állást az „autonómia" nagyobb dicsőségére — s az egyházkormányzat téren még „eredmé­nyekkel is dicsekedhetik az oly férfiú, ki tulajdon házában elárulta egyházát megtagadta anyagi előnyökért apái hitét!" Világi egyháztagjaink a „cura pastórális" behatóbb gyakorlását hangoz­tatják a lelkészekkel szemben, s akkor — sze­rintük, egyházfegy e 1 ernre nincs szükség. Ellenke­zőleg „egyházfegyelemre ott is szükség van, a hol a lelkészi gondozás a legintenzívebb, mert hisz a fegyelmezés csak ott és akkor alkalmaz­ható, a hol azt a „gondozás," a jóakaró atyai figyelmeztetés már megelőzte. „Az egyházfegye­lem elodázása összejátszás az egyház ellenségei­vel." Ki kell ennek terjednie az egész egyház egyetemére, — részleges nem segit. „Kezdjük a dolgot az esperességekben mindenfelé ós ha el is némítanak egy időre, hozzuk fel újból és új­ból az ügyet, mig zörgetésünkre egyszer csak megnyílik a közöny és nembánomság nehéz ajtaja." Füstkarikák. Elbeszélések, képek, rajzok, apróságok az életből. Irta Kálmán Dezső. Kölesd. Ara 1 frt. A „Prot, pap" egyik szerkesztőjének műve; tartalma szerint nem tartozván lapunk kö­rébe, bővebben nem foglalkozunk vele, csak ajánljuk. Megjelent. Az eperjesi ev. ker. collegium története, irta Hörk József. III. füzet. Ára 1 frt 50 kr. Az egész munka ára 5 frt. Az „Evangélikus Népiskola" legutóbbi számában felszólítja az „Orsz. ág. hitv. evang. tanítóegyesület" központi bizottságát arra, hogy tájékoztassa a tanítóságot eddigi működéséről ós szemére veti, hogy tudomása szerint, még eddig bizottsági gyűlést sem tartott, az 1896-ik évi országos gyűlés által elfogadott memorandumot az illetékes helyre be sem terjesztette stb. Mi is, kik első sorban közöltük e memorandumot, kíván­csian vártuk az eredményt, de úgy látszik igaza van az „Evang. Népiskolának," „alszunk." Egy befejezett élet. S a s s János csöngei tanító emléke. 1810—1897. Ára 10 kr. A tiszta jövedelmet a csöngei „Sas s János" alapítvány gyarapítására fordítják. Kapható a csöngei ev. egyház tanítói hivatalában. A füzetet tanulságos tar­talmáért is, meg a jótékony czélért is ajánljuk. Pál apostol levelei (a levelek Il-clik so­rozatának első füzete) megjelent dr. Masznyik Endrétől. Egy-egy 6 íves füzet 60 kr. Kérelem. A kiknek a mostani számmal utalványt kül­dök : azok még nem intézkedtek a folyó évre a lap megrendeléséről. Kérem, szíveskedjenek az előfizetés díját megküldeni. VERES JÓZSEF. Kérdések. Midőn ág. h. ev. vőlegény vesz el nem-evan­gelikus, mondjuk r. kath. menyasszonyt s evan­gelikus lelkész által kívánnak eskettetni, van-e ily esketésre — ha nem is a törvény, hanem a mél­tányos collegialitás által kijelölt illetékes lelkész s ha igen, melyik az, az ev. vőlegény lelkésze-e,, avagy a kath. menyasszony lakóhelyén lévő ev. lelkész-e? — E kérdés az új házassági törvény által felidézve, azt hiszem fontossággal bír s mi­előbb eldöntést igényel. (B.) Válasz. Az olyan evang. tanító, a ki kötelező nyi­latkozatot adott arra nézve, hogy születendő gyer­mekei római katholikusok lesznek, egyházát elárulta s nem érdemli meg a hivatalt, a melyet visel ! S miután az ilyen cselekedet után a valószínűség azt hozza magával, hogy ez a reá bízott gyerme­keket sem fogja oly egyházias szellemben nevelni, mint a hogy kötelessége, azért hivatalából eltávo­lítandó ! Az „Alkotmánynak" VI. része a törvény­kezésről szóló 324. §-a ilyen esetre határozott intézkedést nem tesz, egyrészt azért, mert a zsi­nati törvények keletkezésének idejében a reversális még törvényileg tiltva volt, másrészt azért, mert a zsinat fel sem tételezte azt, hogy egyik vagy

Next

/
Thumbnails
Contents