Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Temető - Sántha Zsigmond

<590 Prot, egyházi és iskolai lap. ..Nincs TÓla tudomásunk, hogy W1 a s sich miniszter megkereste volna a mi egyházi főhatóságainkat (deczember 2-án tartandó hálaistenitisztelet ügyében :) de nem kételkedünk felette, hogy ha úgy volna is, mind a hálaadó istentiszteletre, mind az ifjúságnak ezen való részvételére vonatkozó megkeresések egyszerűen csak ad acta vétetnének." TEMETŐ. Sántha Zsigmond. E becses lap egyik mult számában igen röviden volt jelezve e férfiúnak halála. Minthogy azonban iparos létére is nem volt közönséges ember, nem szabad felette napirendre térnünk s a feledés homályába engednünk. Már az a két körülmény, hogy Sántha Károly egyházi költőnknek öcscse volt és hogy egyházi lapjainkat járatta, a műveltség nem közönséges fokán állónak bizonyitják. A kecskeméti ev. egyháznak volt ő szülöttje, azon egyháznak, a melynek megalapítója egykor a Hrúz Mihály uram volt, a ki Kecskemét városába a mult század végén, mint rézműves letelepedhetósi engedélyt nyervén, öszszegyüjtötte evang. vallású, de szétszórva élő hittestvéreit, azokat egyházalkotásra birta. De mert ezek a haza különböző részeiből származtak oda, a műveltség különféle fokán állottak, megtörtént, hogy a tanácskozások közben azt mondá az egyik a csaknem önkényűleg rendelkező Hruz Mihály uramnak : egy ember egy ember ; mire Hruz Mihály uram azzal vágott vissza, hogy egy ember száz ember. Sántha Zsigmondban is száz ember veszett el. Hogy ennyinek volt tekintve Losonczon, megmutatta impozáns temetése, a melyre a város mindenrendű polgára rang- ós hitkülönbség nélkül jelent meg, s kinek koporsója előtt a különféle társulatok, egyletek, egyes személyek kegyeletes koszorúit azok nagy száma miatt külön kocsin kellett vitetni. Margócsy József, a lelkész, sógorsági viszonyban állván vele, a vidék egyik tekintélyes papja, egyszersmind az elhunytnak jó barátja szóllittatott fel a gyászbeszéd megtartására. Ez azonban történetesen beteg volt s nem vállalkozhatott e szomorú emberbaráti kötelesség teljesítésére s igy maga, a rokonsági köteléknél fogva mélyen gyászoló lelkész, volt kénytelen felemelni szavát fölötte. Az egyházi énekkar, melynek a megboldogult egyik elnöke volt, kétszeresen fájdalmas gyászdalt zengett a gyászszertartás kezdetén. Ennek elhangzásával a lelkész a szószékre lépve következő kezdetű beszédet mondott: „Bizony ez ember igaz vala." Szomorú halotti gyász gyülekezeti Az elismerés, a méltánylat e rövid egyszerű kifejezése után azt mondhatnám — Ámen. Mert a ki, mint a bölcs,, kevésből is sokat ért, az előtt e kifejezésnek lényege, egy nagyszabású, tartalmas szónoki beszéddel ér fel. Ámde mivel az elismerésnek ez a megnyilatkozása Lukács evangóliomának XXII. része s 47-dik verse szerint egy százados részéről Jézusra, az idvezitőre vonatkozólag történt, azt kérdhetné valaki : lehet-e a -szentségnek e példányképére mondott magasztalás és dicsóités szavát a gyarló ember fiára csak távolról is vonatkoztatni? Jól esik lelkemnek e fájdalmas pillanatban, hogy ezt nyilváníthatom ; mert hiszen ő az idvezitő mondá: „Legyetek tökéletesek, legyetek szentek, példát hagytam nektek, a ki tehát szent, nemes törekvés által megközelíteni igyekszik idvezitőjét ; ki szivének érzelmeit, lelkének gondolatait, életének tetteit annak példája szerint irányozza ; a ki életének minden viszonyában Krisztusi elveket vall, Krisztusi elveket követ s szerte járva, mint az idvezitő, csakis jót mivel : oh ha ilyen embertársunk a kinok keresztjén hal meg, azt hiszem az ilyen embertársunkról méltán elmondható: „Bizony ez ember igaz vala." S anélkül, hogy az illető tetteinek előszámlálásába bocsátkoznám, azzal fejezhetném be, hogy „Ámen." „Ámen" a mi nem annyit tesz, hogy vége a beszédnek, hanem, hogy ..Ez bizonynyal igaz." Igy kiáltok azért ón is e gyász alkalommal ama századossal, mindenek előtt, mint ennek az egyháznak lelkésze és pedig sokaknak tanulsággal, de egyszersmind vigasztalásul. Mert ki is volt, mi is volt ama koporsóban fekvő embertársunk egyházunkban ? Ennek minden intézményét szivén viselő, buzgó, lelkes egyháztag, a ki, mert szerette azt, nem állott félre se tevékenységével, se áldozatkészségével; nem szégyellte a Krisztus evangeliomát, de büszkén vallotta annak hivéül magát; részt vett egyháza ügyeinek intézésében; az egyháztanácsosi czimet nemcsak viselte, de ki is érdemelte. S honnan e hűség és ragaszkodás vallásához, egyházához ? ! Halljátok meg édes anyák ! Drága halottunknak lelkész bátyja, az egyházi költőnk „Buzgóság könyve" czimű ima-könyvében szive kegyeletes érzelmeivel emlékezvén meg édes anyjukról, annak előszavában elmondja, mikép tanitotta őket imádkozni : „Miden kezem fohászra tetted, Feslö koromnak reggelén ; A nap delelön állt feletted, Mosolygva intett a remény : Te plántáltad a termő szivet, S az ég virágját benne — a hitet. S halljátok ti édes apák I Tanuljátok meg a