Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Koren Pál. Mi okozta a reformatiót?

<50 Mindentudó nem is bűneink felsorolását, hanem vétkeink megbánását kivánja. Mindezen okoknál fogva nem természetes-e, hogy a reformátorok a fülbe való gyónást ellenezték ! De nem is az volt a czélja az egyenkénti gyónásnak, hogy Isten értesüljön az emberek bűneiről, hanem hogy a lelkész tudja meg mindenkinek bűnét, titkát s igy a gyónó gyóntatójának hatalmába kerüljön, a lelkész bűnös hiveinek zsarnokává lehessen. Az úrvacsora kiszolgáltatásánál pedig a római egyház azon visszaélést honositotta meg, hogy a kelyhet a hívektől megvonta. Ez fokozatosan következett be. Hogy az úrvacsora kiszolgáltatásakor földre ne ömöljék a megszentelt bor, előbb azt hozták szokásba, hogy a hivek nádszálon szívták a bort a kehelyből ; később már csak ostyát mártottak be a borba; végre a nem papoktól teljesen megvonták a kehely élvezését, azzal indokolva ezen eljárást, hogy minden testben van vér is, s igy, miután az úrvacsorai kenyér testté változott, az abban részesülők azzal már élvezik az Úr vérét is. E szerint felesleges dolgot tett volna Krisztus azzal, hogy a kelyhet is adá tanítványainak, s még inkább azon meghagyásával : igyatok ebből mindnyájan ! — De mintha kárpótolni akarta volna a pápa a hiveket az elkobzott szentségért: létesített helyébe öt olyat, melyet Krisztus nem rendelt. A pápaság által meghonosított másik veszedelmes tévtan volt a szentek imádásszerű tisztelete. A fentebb emiitett sok szertartással a zsidó szellemet, a szentek — e félistenek — kultusával mintegy a pogányságot honositotta meg a pápaság a keresztyén egyházban. Kik voltak azok a szentek? Isten igéje szenteknek nevezi az igazságra törekvőket, azonban azt is tanítja, hogy olyan ember nem volt, a ki annyi jót tett volna, amennyivel tartozott. Ezzel szemben a pápaság tudott olyanokról, a kik tartozásukon felül is tettek jót. Ezeket a pápa Isten szentjei közé sorolta. Mert, úgymond, neki a mint hatalmában van a bűnösöket az elkárhozottak közül kiragadni, úgy módjában van másokat a inenyország szentjei közé igtatni. Ilyen kinevezett szent volt sok. Az erények számának a közéletben tapasztalható apadásával arányosan szaporodott a szentek száma a naptárban. A legfőbb szent Mária volt, kit elneveztek Isten anyjának, a szeretet istenasszonyának, a menny királynőjének, rózsájának, s azonkívül mindennek, a minek egy ábrándos szerelmes imádottját elnevezheti. De különben a nők közül csak igen kevés került a szentek közé. Sajátságosan méltánytalanok és udvariatlanok voltak e tekintetben a pápák. Ha férfiakról terjedt el az a hír, hogy mennyei kijelentésekben részesültek ós csodákat tettek, azokat szentekké avatták, de ha a babonás nép ugyanazt ráfogta valamely szerencsétlen nőre, azt a boszorkányok közé sorozták és üldözték. E „szenteket" a nép jobban tisztelte, mint magát a Jézust. A meghalt embereket imádta az élő Isten helyett. Az egyház a szenteket Isten és a bűnös ember közötti közbenjáróknak vallotta. Az emberek meg ennek folytán minden bajokban hozzájok folyamodtak (szent Ferenczről az volt mondva, hogy megsegíti azt is, a kit az Isten nem.) Napjainkban a beteg, ha teheti, speczialistához fordul. A szentek közt ós idők óta voltak speczialisták, igy például Rókus a pestisből gyógyított, Balázs a torokbajokban segített, Apollonia a fogfájást szüntette, — mig az állategészségügy szent Lénárdra volt bizva. Mai napság a birtokos osztály mindinkább igénybe veszi a biztosító társulatokat. Meg volt ez ezelőtt is, csakhogy nem társulatokhoz fordultak az emberek, hanem a tűzkár ellen szent Flóriánnál, a jég ellen egy másik szentnél kerestek oltalmat. (Egy szent Floriánhoz intézett imádság igy hangzott: Oltalmazd házunkat szent Flórián, s ha tűz kell, gyújtsd meg a másét talán.) Azonban Mária iránt volt legnagyobb a bizalom. Krisztushoz sokkal kevesebben folyamodtak, mint az „Isten anyjához." Jézust mindég a Mária karján levő gyermeknek látták festve ; talán azt hitték, hogy tényleg még csak gyermek, s ezért nem képes még segíteni: sokan mellőzték tehát. A Máriáé mellett Isten oltára is részben elhanyagoltatott. Mindég ősz aggastyánnak látták festve a Teremtőt, ezért talán azt hitték róla, hogy már terhére esik a segítség. A reformátorok a szentekről s azok fölös jó tetteiről szóló római hitczikkel szemben ragaszkodtak az isteni kijelentés azon tanához, hogy minden ember bűnös s csak isteni kegyelem folytán üdvözül. S ennek alapján — bármily tisztelettel viseltettek különben a szent élet iránt — tiltakoztak azon tan ellen, mely szerint a mennyben privilégiumokkal felruházott arisztokratia léteznék. Ezen pápai tévtanokkal szemben azt hangoztatták, hogy egy a közbenjáró t. i. a Krisztus. 6 maga mondta, hogy az ő ne-