Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Kérdések, válaszok - Egyetemes nyugdíjintézet

<504 osztás ós gazdálkodó eljárás mellett az ottani ta­nitók korpótléka a gjülekezet által könnnyen fe­dezhető, ennélfogva a tanitó részére az ötödös korpótlék fedezésére államsegély engedélyezhető nem volt. Láttam vörös irónnal megjelelve a két tételt, mely úgy látszik szemet szúrt a ministeriumban. Az egyik 328 frt kiadás a „kerületi egyesitett pénztár javára." Köztudomás szerint a dunántúli gyülekezeteink a soproni főiskolára, a kerületi képezdére, a gyámoldára érzékenyen vannak meg­adóztatva a kerület által. A kifogásolt 328 frt is ilyen egyházkerületi adónem. Ez összegből semmit megtakarítani nem lehet, a minthogy nem lehet takarékoskodnunk az állami adóknál ! A másik ki­fogásolt, mert vörössel megjelelt tétel 300 frt „tatarozásokra." Csakhogy a régen épült templom, paplak, az ötvenes években épült tanitólak és iskola ily nagyobb tatarozást igényelt. És a gyülekezeti számadásokból ki lehet mutatni, hogy a 300 frtban előirányzott összeg tényleg el is lett költve. Hát tán a tatarozásokban gazdálkodjunk, takarékoskod­junk, hogy rosz gondoskodás folytán az apáktól reánk maradt templomaink, paplakásaink, iskoláink összedőljenek — a tanitói korpótlék miatt! Avagy jobban érzik ós tudják-e ott fenn a magas mi­nisteriumban, hogy itt lent a gyülekezetekben minő tatarozásokra van szükség, mint tudják magok a gyülekezeti tagok, a kik egyházi épületeiket közel­ről látják, és mielőtt a tatarozási terheket vállal­nák, alaposan megvizsgálják, — sokszor alaposab­ban megvizsgálják, mint kellene ! Átvizsgáltam ugyanezen gyülekezet költségelőirányzatának többi tételeit is és azt találtam, hogy a kiadások mind szerződésen alapultak vagy különféle törvényes adónemek voltak, a melyeket máskép beosztani, melyeknél gazdálkodó eljárást foganatosítani ez idő szerint nem lehet; a gyülekezeti előirányzat pe­dig 507 o-ot megközelítő egyházi adó mellett, mely­hez még azon sajnos körülmény is járul, hogy a szórványos gyülekezet hívei a templomhoz és iskolához, a pap és tanitó szolgálatához csak nagy fáradsággal ós újabb költséggel férnek, — defi­czittel záródott! Igaz, hogy a tanitó fizetése a szolgabírói becslés szerint 550 frtban lett meg­állapítva. Azonban ezt a javadalmat most alább szállítani nem lehet.. Nem is hiszem, hogy a mi­nisterium, midőn a gyülekezetnek „gazdálkodó eljárást" ajánlott, a tanitói javadalom leszállítására gondolt volna. A gyülekezetet pedig azért sújtani újabb teherrel, mivel a tanitói alapfizetést már akép állapította meg, hogy mindjárt kezdettől fogva megadja a törvényes minimumot és az öt pótlé­kot: mégis nagy méltánytalanság. Felsoroltam a tudomásomra jutott esetek alapján azon kifogásokat, melyek miatt a tanitói korpótlék fedezésére az államsegély meg lett ta­gadva. Igyekeztem kimutatni, hogy a kérvények csak kissé figyelmesebb elbírálása okvetetlen más eredményre vezet. Meg vagyok győződve, hogy ha gyülekezeteink igazságos ügyét a jobban érte­sítendő ministerhez megfelebbezzük, igazságot fogunk találni! KUND SÁMUEL. Válasz e lap 38-ik számában adott feleletre. E lap 32, 34 és 35-ik számaiban külömbözó alakban megjelent kérdéseket abban a reményben tettem, hogy egyházunk jogtudósai közjogi ala­pon megvilágosítják előttem az egyetemes nyug­dijintézeti szabályrendelet 16. §-ának d) pontját és a 34-ik § t. Hogy helyesen vagy helytelenül járt-e el az egyetemes nyugdijintézeti bizottság, midőn f. é. július 21-én 2. 9. pont alatt hozott határozatával folyamodványommal elutasított, azt itt nem keres­tem, mert ennek eldöntését, felebbezésem követ­keztében, az egyetemes közgyűléstől várom. Ez ügyből nem kell- közjogi kérdést csi­nálnom, mert már magában véve az. — Az egye­temes nyugdijintézeti bizottság, az ő kétségte­lennek nevezett jogával igen is megza­varta az erdélyi szász ev. egyház közjogi viszo­nyát e feleletben is közölt határozatával, midőn kimondotta, hogy az erdélyi szász ev. egyház nyugdíjintézete, az egyetemes nyugdijintézeti sza­bályrendeletnek nem 16. §-a d) pontja, hanem 34-ik §-a alapján bírálandó el. — Hisz a kik nem vagyunk is egyházi jogtudósok, mindnyájan jól tudjuk, hogy az erdélyi szász ev. egyház nem kiegészítő része a magyarhoni egyetemes ,ev. egyháznak s igy nyugdíjintézete, a magyarhoni egyetemes ev. egyházon kivül álló testület nyug­díjintézete s mint ilyen, a szabályrendet 16 §-a d) pontja alá esik. Külömben az egész ügyben egy dolog megfog-

Next

/
Thumbnails
Contents